Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

A FIDESZ FOGDAÜGYNÖKE VOLTAM

2014-06-22 11:38:23


Ki más is lehetne a kapcsolattartó, mint a Fidesz. A Magyar Nemzet kampánykacsa röptetése nagyobbat is szólhatna. Pintér beadhatná a lemondását Polttal együtt. Fogdaügynököt a nyomozó hatóság foglalkoztat ugyanis. Vagy nem, és a populista jobboldali sajtóorgánum csak azért dobta be a témát, hogy felszínen tartsa a Simon ügyet, ha már a Kulcsárt nem sikerült. „Megtudtuk azt is, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor mellé zárkaügynököt helyeztek, akinek az egykori szocialista politikus elmondta: Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt pártelnök tudtak a százmilliókról.”- írta a kormányhoz közel álló napilap. http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/megvan-a-simon-penzek-egyik-forrasa-1219124?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201404


Minősített adat a fogdaügynök kérdés, szűk körű stáb tudhatott csak erről. Ilyen nincs és mégis van. 2014 tavaszán a hatalom képviselői így szórakoztak mások életével, személyi biztonságával. Kampánytémává tették a nyomozó hatóság munkájának belső használatra való dolgait. Ilyet még nem látott, hallott rendőr, ügyész, de még bíró sem, mióta csak az eszét tudja, de még ügyvéd sem, aki minden esetben felhívja letartóztatásban lévő védence figyelmét arra, hogy zárkatárs előtt egy szót sem! Ilyen világ van. Fidesz itt, Fidesz ott, Fidesz mindenütt. A legfőbb ügyész, kinek kilenc esztendőre hosszabbították meg kinevezését, valamint a belügyér személye is elegendő biztosíték Orbán számára, hogy az általuk irányított beosztottak és ügyeik általában úgy alakulnak, ahogy ő szeretné.


Na de fogdaügynöközni azért mégsem való. A Fidesz most aztán elvetette a sulykot rendesen. Az említett két terület vezetője szedhetné a sátorfáját. Ezt már nem lehetne lábon kihordani! A Welsz művelet kezd befuccsolni. Az akár tetszhalott is lehetne közokiratgyártó, Simon nevében, annak tudta nélkül eljáró Bamakós mentősre felépített Fidesz operativitás bumerángként visszaütött. Annyira szerettek volna korrupciós aknákat telepíteni ahová csak tudnak, hogy előírásszerűen ráléptek az egyikre. Skandalum! Nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évtizedekben kampányfogásként fogdaügynök témát szellőztetett meg bárki a nyilvánosság előtt!


Nem csodálkoznék azon, ha karbantartásra való hivatkozással a már említett mno cikket levennék a netről. Nem csodálkoznék azon, ha az ügyészség ráverné a balhét a rendőrségre, elvégre törvényességi felügyelet dolgában ő az élet-halál ura. Abban a kiváltságos helyzetben van, hogy saját maga törvényességi felügyeletét is ő látja el, ami azért lássuk be, nem akármilyen eljárásjogi kombinációkra ad lehetőséget. Az, hogy az Auchant is bele keverte a Simon ügybe a Magyar Nemzet nem nagyon érdekel, de, hogy fogdaügynöközik is, az már több volt a soknál. Hazavágta a szakmát, ellehetetlenítette Simon zárkatársait, ha „zárkaügynökök” voltak, ha nem!


Hoppál, a sajtótájékoztatóján ráharapva az MN kottára, rögtön meg is hangszerelte azt. Ezzel azt is elárulta, hogy nem másról van itt szó, mint a Fidesz fogdaügynökéről. Mert hiszen a nyomozás Fidesz közeli kinevezett irányításával folyik, kormány közeli lap megszellőztetésével, szóvivőjének helybenhagyásával, már ami a sajtóhír kommentálását illeti. Ez van, de nem kell ezt szeretni! Nagyon nem és hangot is kell adni ennek minden fórumon. Ilyen malőrt egyetlen kormány sem engedhet meg magának büntetlenül. „Olyan hír egyébként, amelyre vonatkozó adat kizárólag az ügyészség birtokában van, egyetlen médiumban sem jelent meg".- így a Központi Nyomozó Főügyészség. Én meg azt mondom, hagyjuk ibolykát, bár itt a vezetőt másképp hívják. Az egész ország tudja már, hogy fogdaügynök is van a világon, nem mintha az eddig olyan nagy titok lett volna. De hogy fideszes, azt csak a Magyar Nemzet árulta el. http://www.atv.hu/belfold/20140402-cellaugynok/hirkereso
Már ami az összes körülményből könnyen kikövetkeztethető! Azóta csend van.
Hivatalos helyről nem beszélnek már a történetről. Majd az önkormányzati választások előtti napokban előveszik megint, ahogy szokták. A Simont is. Mert a választók manipulásához ők értenek a legjobban, ha máshoz nem is!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>