2013-08-03 18:27:03

Nem hagyott politikai szabad gyököket

A magyar miniszterelnök közel két és fél évtizedes politikai pályafutásáról könyvtárnyi elemzést írtak már.

Leginkább a körül forognak a polémiák, miként lehetséges, hogy mára már számtalan, a 89-es ellenzéki mozgalmakban vele indult politikus és pártjaik végleg eltűntek a porondról, vagy a politikai szféra perifériájára szorultak; marginalizálódtak, kikerültek a main-stream-ből, míg Orbán a csúcsok csúcsára ért.

Abban, hogy erre a sorsra jutottak, nem kis szerepet játszott az orbáni – ideológia-mentes pálfordulásokban ugyancsak bővelkedő – játékstílus, vagy nevezzük inkább stratégiának. A politikai spektrum egyetlen mezejét, kockáját, szegletét sem átengedni másoknak – uralni a teljes pályát, egyszerre vezetni támadást és lesre állítani az ellenfeleket. Kiszorítani, megfélemlíteni; csellel vagy akár durvaság árán is, ha kell, a szabálykönyvvel szakítva, a bírók mellőzésével.

Orbán sikerének és példátlan népszerűségének titka – szerény álláspontom szerint – a fentiekben rejlik. Miközben a politika egyéb szereplői azon igyekeznek, hogy viszonylag pontosan definiálják ideológiájukat és programjaikat, s a klasszikus felbontás szerint kisgazdáknak, liberálisoknak, szocdemeknek, zöldeknek, szocialistáknak, népi-plebejusnak, keresztény nemzetinek, vagy szélsőséges esetben ultráknak aposztrofálják magukat – Orbánt ezek az ideológiai megkötöttségek egy kicsit sem érdeklik.

Az ő számára egyszerre tud szitok-szó lenni a kapitalizmus és a kommunizmus, a piacgazdaság és a tervgazdaság; az egypártrendszer és a politikai pluralizmus csakúgy, mint a nácizmus és cionizmus, a nacionalizmus és globalizáció, a liberalizmus, a más-vallásúság; a tolerancia és a homofóbia.

Egyszerre képes befogadó és kirekesztő lenni. Tagja lenni nemzetközi szervezeteknek és függetlennek mutatkozni. Kapukat nyitni és bezárkózni.

Nem ismeri a különbséget a meum és tuum, az enyém és a tiéd között; gátlás nélkül padlást lesöpör, elvon és államosít, napi hatalmi érdekei mentén pedig újraoszt. Büntet és jutalmaz. Egyéneket, csoportokat, rétegeket, ha kell, az egész társadalmat.

Egyszemélyes akarata szerint oda-vissza alkot és alkalmaz jogot, rombol és épít államszervezetet, közigazgatást, elvon és kiterjeszt hatásköröket, és látja el a legfőbb HR-es szerepét.

A sor még bőven folytatható lenne. Ám nézetem szerint ennyi is elegendő annak alátámasztására, hogy ilyen politikai pályát befutni, ilyen öntörvényű stratégiát folytatni csak úgy lehet, ha az egyénből jószerével teljességgel hiányoznak az ideológiai, az elvárt társadalmi normák által megkívánt kötöttségek-kötődések, ha hiányoznak a szociális, vagy a belülről fakadó fékek és egyensúlyok. A gátak.

És végeredményben ez az, amiért az ellenzéknek pokolian nehéz a dolga.

Miként lehet a demokratikus játékszabályok és a nemzetközi konvenciók betartásával fogást találni olyas valakin, aki már felszabadult ideológiák, elvárások, párt-hierarchiák, skrupulusok és még sok minden más nyomás, befolyásolás alól is.

Olyas valakin, aki nem fogadja el a játékszabályokat, hanem maga írja vagy írja át -és újra azokat. Valakin, aki a politikai spektrum egészén játszik és a pálya mindkét térfelét magának tartja fenn.

Valakin, aki elszívta a pálya levegőjét az ellenfelek elől, aki jószerével nem hagyott még megköthető szabad gyököket a politika vegykonyháján.

Olyas valakin, aki egy hungarikum, egy plebejus „p(r)olitikus”.

Ettől, persze, még legyőzhető lehet. Kevesebb ideológiával és kevesebb skrupulussal.

- rigi -