2013-06-26 18:39:10

A Főfoglár nem csak a kulcsokat őrzi

Bizony, valamennyien tanúi vagyunk annak a – valljuk be, nem éppen épületes - folyamatnak, amikor is Országgyűlésünk fokozatosan, de mégis öles lépésekkel változik át szabad és választott képviselők vitafórumának rendelt intézményből egy kollektív fogdává.

Alighanem, ez is egy újabb hungarikum, de nevezhetjük akár „unorthodox” rendfenntartásnak is.

A T. Ház és intézményei, valamint összes bentlakói felett már-már korlátlan jogosítványokkal bír a Ház szúrós tekintetű és zord Elnöke, akit még az ember saját személyiségéből esetlegesen fakadható skrupulusok sem gátolnak öntörvényű Főfoglári hivatásának gyakorlásában.

Rendelkezik a fogva tartás valamennyi szükséges eszközével. A puhábbak közül valók a nem kívánt tartalmú felszólalások időkeretének korlátozása, a szó megvonása; a pulpitusról való figyelmeztetések és fenyegetések, a képviselői mikrofonok elnémítása, kivezettetés és kizárás, mint büntető-szankciók kilátásba helyezése.

Persze, a renitenskedő őrizetesek megfékezésében fentiek még mindig elégtelennek bizonyulhatnak. Azon túl, hogy bármikor bevethető velük szemben a ház nemzetes őrsége – a rend kedvéért: még nem volt „éles” akció – előkerülhetnek és kerülnek is a fegyelmezés „húsba vágóbb” módszerei.

Szégyenpad és deres még ugyan nincsenek rendszeresítve, de igen hatásos nevelési eszköz a képviselői illetmények és egyéb juttatások teljesen önkényes, már-már hasra-ütésszerűen, amolyan döbrögiesen megállapított mértékű és idejű megvonása.

De ugyanígy korlátozhatja a nem tetsző személyek vagy egész frakciók beléptetési jogát, szakértőknek és meghívottaknak a bejutását, újságírók tevékenységét, stb.

És tulajdonképpen itt jutunk el oda, amiért kollektív fogdának aposztrofáltuk a T. Házat. Mert látni kell, hogy az ellenzék igenis foglya ennek a mi mai parlamentarizmusunknak.

Jelenléte a Ház ülésein teljességgel formális, amolyan díszlet az amúgy nélkülük is olajozottan működő jogalkotói nagyüzemben. Mégsem élhet az ülésterem elhagyásának, a tüntetőleges távolmaradás egyébként olykor látványos és hatásos eszközével, vagy akár az Országgyűlés bojkottjával (ahogy ez évekig úzus volt az emúttnyoccévben).

Nem tehetik, mert az ilyen ellenszegülés azonnali szankciókat von maga után. Na, jó, egyszer-egyszer belefér, de hát rendszeresen nem mondhatnak le járandóságaikról. És ezt a Főfoglár jól tudja.

Ha bent vannak az se jó, ha kint vannak, az se jó. Ördögien kimódolt a rendszer.

Ugyanakkor bizonyos értelemben foglyai a Háznak a kormánypárti képviselők is, jóllehet az ő „fogvatatartásuk” enyhébb fokozatú ebben a sajátságos politikai Gulág-ban.

Jóltartásuk fejében elvárt az állandó jelenlét a szavazat-többség biztosításához; elvárt a csendes, mindennel egyetértő, beletörődő kényszermunka, a gombok együttnyomása, a „csak azt tedd, amivel megbíztak”, a légy lelkes, amikor annak kell lenni belső parancsa. Jól tudják: ezen elvárások minimális megszegése is kemény egzisztenciális következményekkel járhat.

A Főfoglár elszántan őrködik az övéik elvi-ideológiai szilárdsága fölött.

Aki járt már BV-intézetben, az láthatta: a fogvatartók munkakörülménye sem fenékig tejfel. A rácsok és ajtók kívül ugyanolyan szürkék, mint belülről; minden mozgást kamerák rögzítenek; a nap az őrnek sem süt be; kemény és feszes szabályok irányítanak mindent.

A T. Ház Főfoglára is tudja, hogy az ő cselekvéseinek is van határa, vagy másképp fogalmazva, mindent megtehet, amit szabad neki. A sorból ő sem léphet ki és kiszólásnak, egyéni kezdeményezésnek csak módjával van helye. Ebben az értelemben ő is fogoly. Foglya annak a rendszernek, amelynek kiépítésében oly jelesen kivette a részét.

És ezen az alapon, alighanem, őrizetesek vagyunk mi valamennyien, pedig a T. Háznak még a környékén sem jártunk.

- rigi -