Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

A céda

2013-12-19 09:35:35


Az ember már valóban nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön, aztán csak legyint egyet és megy tovább – az emberi ostobaság határtalan.


Hogy ezt a szép tulajdonságát dicső nemzetünk el ne veszítse, erről intézményesen gondoskodik a hatalom - mostanában egy a tábor, kettő a tankönyv, három a magyar igazság, meg négy lenne a kerék, ha ezeknek ki lenne minden kereke.


De nincs.


Ennek most is szép bizonyítékát adták.

Azt írja az Origo internetes portál, hogy évek óta tartanak parlamenti gyerekkarácsonyt hátrányos helyzetű gyerekek számára, az elmúlt három évben X-faktoros előadók is felléptek ezeken. …Idén ez meghiúsul, mert a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat attól tart, hogy a konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) közt akad majd olyan, akinek értékrendjébe nem fér bele, illetve akit zavarna, hogy Krasznai Tünde a műsor előtt pornófilmekben szerepelt, így felkérték a csatornát, hogy őt semmiképp ne hívják el a fellépésre.”

Ez az ország valaha normális volt, és bár a pornó a szocialista erkölcsbe éppúgy nem fért bele, mint ma a valláserkölcsbe sem, de valahogy az álszent prüdéria nem volt jellemzője a társadalomnak, hogy csak Kádár elvtárs látogatására hivatkozzak a Habselyem Kötöttárugyárban, ahova magam is szerettem volna akár csak egy hónapra is bekerülni a szocialista brigádok gépei mellé, beállítónak.
Most meg itt forgatja a szemét a dicső magyar jobboldal, (tanárok, egyházi személyek, szülők) és Kövér László elvtárs, a Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke, feledve a nevezetes kollégiumban rendezett kedves és szórakoztató orgiákat.

Az ember csak néz és álmélkodik, hiszen ez a rendezvény vélhetőleg nem úgy működik, hogy a fellépők Kövér és bandája valláserkölcsi alapon lebonyolított rablásairól, tolvajlásairól énekelnek, hiszen ezek nem váltanák ki a konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) rosszallását, mint ahogy a klérus egyes tagjainak nemi eltévelyedései és a gondjaikra bízott báránykák megpedofilkózása sem.
Arról meg már szó sem eshet, hogy a bővérű püspök hittérítő íróasztalán nyögdécselő szépasszonyról énekeljen a Bytheway…

Ami meg a pornográfiát illeti, ki művelni szereti, ki meg nézni – ízlés és lehetőségek dolga.
Különben is, oly elmosódott a határ az erotika és a pornográfia között, - gondoljunk csak bele a klasszikus példába!
Ha egy libatollal izgatod magad – az erotika, ha a libával, akkor az pornográfia – oly könnyű eltévedni…
Ha arra a rengeteg asszonyra, férfira, meg a szinglihordákra gondolunk, akik magányosan, vagy társas magányban élnek, de a vágy, a fantázia még nem halt ki belőlük, akkor tekinthetjük a pornográf filmeket akár mentálhigiénés szolgáltatásnak is.
Ami azt illeti, nekem sokkal jobban tetszik az az ember, aki egy pornófilm ütemére kényezteti magát a televízió előtt, mint az, aki az éjszakai utcán hajkurássza a nőket, esetleg a lebukástól rettegve meg is öli némelyiket.

És az a nő is jobban tetszik, aki hasonlóképpen elábrándozva életén festett egekbe néz, mint aki tönkreteszi környezete életét kielégítetlenségéből következő házsártosságával, hisztériáival.
Amúgy meg nagyon kell röhögni a papok említésén, akik természetesen az átlagpolgárnál sokkal jobban ki vannak hegyezve a szexualitásra, hiszen a tiltott gyümölcs igen zamatos tud lenni, és nincs mindegyiküknek házvezetőnője, sajnos.
Ha van kereslet valamire, hát támad kínálat is, ami pedig a dolog erkölcsi oldalát illeti, a magam részéről erkölcsösebbnek tartom azokat, akik ilyen filmekben nyíltan munkát vállalnak, mint azokat, akik fülledt éjszakákon lihegve nézik őket, majd reggel felveszik munkaruhájukat - az elítélő pofát, majd felmásznak az erkölcsi piedesztálra és a pokol kénköveivel ijesztgetik őket.
Undorító.

Undorítóbb, mint Krasznai Tünde pornós szereplése, aki élete egy szakaszában úgy vélte megoldani életét, hogy beszállt ebbe a nem könnyű iparba, mely az átlagosnál lényegesen magasabb jövedelmet biztosított neki az addig megélt anyagi nyomorúság helyett.
Egyébként messze jobb énekesnő, mint pornószínésznő volt, jól tette, hogy váltott.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess – mondja a Biblia (Máté 7:1) de persze az igét könnyebb hirdetni, mint ragozni.
Ha Mária Magdolnára gondolunk, neadjisten arra, hogy a Biblia szól ugyan József foglalkozásáról, de egy szót sem ejt arról, hogy miből élt Miriam a József előtti időkben (mindenesetre Jóshua kétségtelenül házasságon kívül született), akkor elég neccesnek tűnik a valláserkölcsi alapú siránkozás és követelőzés.

De ejthetünk néhány szót az emelkedett erkölcsű civilekről is, akik között elég szép számmal találunk egyéni vállalkozókat, akik a pornófilmek mutatványait a gyakorlatba átültetve fizetnek az eltartásukért, vagy akár csak egy gyűrűért, egy szép kabátért, kosztümért, miegyébért, - számukra a pornófilm maga a színvonalas továbbképzés lehetősége, ezt pedig még a tanárok is csak helyeselhetik.

De van ennek az ügynek azért komoly tanulsága is, nevezetesen az, hogy egyre többen sokallnak be ebből az ökörcsordából.
Olyanok is, akiknek van veszítenivalójuk, akik sokáig hallgattak.
Ilyen volt a Kúria, bizonyítva, hogy talán még helyre lehet állítani a jogállamot, és ilyen most az RTL magyar csatornáinak vezetése, hadd idézzem ide a nyilatkozatukat:

„Az RTL Klub szerint az X-Faktorban nem az az érdekes, hogy ki honnan jött. „Fontosnak tartjuk, hogy nem különböztetjük meg a versenyzőket előéletük alapján: nem számít, ki volt ismert korábban, ki mit csinált, csak az a fontos, hogy itt és most hogy szerepel" – jelezte a csatorna.
Az RTL Klub úgy látja, hogy a nézők akaratával ellentétes, és erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan, hogy egy tehetségkutató dobogós helyezettjét a múltja miatt diszkriminálják.

„Ahol az X-Faktor bármely szereplője nem kívánatos, ott az egész X-Faktor, annak összes szereplője is az. Ezért az idei karácsonyi ünnepségen nem tudunk részt venni. Sajnáljuk, hogy kérésükkel megfosztottak több száz szegény, hátrányos helyzetű gyereket attól, hogy személyesen találkozhassanak azokkal, akiket ezen az őszön valószínűleg a legirigyeltebb sztároknak tartanak, akik a számukra példát mutathatnak, hogy érdemes nagyszerű teljesítményt nyújtani, mert azzal elérhetik céljaikat.

Különösen fájó, hogy mindez pont egy olyan versenyző miatt történik, aki néhány évvel ezelőtt ugyanúgy ott ünnepelhetett volna, hiszen maga is szegény, hátrányos helyzetű gyermek volt" – közölte az RTL.

Talán még nem hülyült el teljesen az ország, talán van még remény…


:O)))

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy...
Bővebben >>