Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Állam és polgárai

2013-12-02 18:50:00


Majd jól jön az az életben még valaha, ha az állampolgár már gyermekkorában egész héten tanulja a teremtés történetét, lesi a felhőket, hogy melyikről lógatja a lábait egy szakállas bácsi, majd a hetedik napon megpihen - aztán ez így megy tovább, míg csak be nem fejezi iskoláit. 


Ha meg nem az Ótestamentumból vagy az Újtestamentumból akarja elsajátítani az élethez szükséges ismereteket, akkor majd ír neki etika tankönyvet valamelyik jobboldali ateista (abortusz=gyilkosság, homoszexualitás= betegség, maszturbálás=gerincsorvadás, stb…), hiszen az etika is olyan, mint a foci, nem kell okvetlen miniszterelnöknek lenni, hogy az ember értsen hozzá, legfeljebb az alkalmi szakértő nem fogja telecsinálni az országot stadionokkal. De azt nyilván el tudja mondani, hogy nem helyes, ha a cigányok lopnak, és nem szabad megdugni a szomszédasszonyt, aki a más felesége hálistennek, de ha nem a más felesége, hanem mondjuk éppen nincs neki ura és parancsolója, akkor az persze határeset, mert gyermekáldás hiányában a nemzet kihal, meg különben is - Kinder, Küche, Kirche, Kurva.

 
Így aztán majd csupa-csupa szilárd erkölcsiségű emberke kerül ki a magyar közoktatásból, ettől nemzetünk felvirágzik, még a gyerekeknek is kevésbé puffad üres pocakjuk az éhezéstől, és felnövekedve majdan az emberiségért és a nemzetért érzett felelősségtől áthatva tisztogatják a falvak útjai mellett az árkokat. Ha pedig eljön hozzájuk az Úr – mármint a Polgármester Úr – és felkínál egy említésre méltó összeget, mely ebben a népességcsoportban húsz forintnál kezdődik, valamint egy bográcsban főtt tőgyepörköltet, sok majorannával, krumplival, akkor nem hezitálnak, hanem erkölcsösen a kormánypártra adják voksukat. 


De nem csak a szegényebb néprétegek virágoznak fel attól, ha erkölcsileg kiokosodnak, hanem a magát keresztény/eztmostmellőzzükel úri középosztálynak tartó társadalmi réteg gyermekei is, akiknek a fejére, ha a polcnak dőltek otthon, nem fedő vagy lábas esett, hanem a Révai Nagylexikon. Merthogy a Sátán (keresztneve Feri…) alattomos, és mindenhová beteszi patás lábait, nagy, tülök orrát és lompos farkát - aki nem hiszi, olvasson Magyar Nemzetet, már ha nincs jobb dolga.  Ellenben azokkal a hétköznapi ismeretekkel, melyek ahhoz kellenének, hogy a mai fiatal értse az őt körülvevő világot, a napi politikát, azokkal baj van.  Az rendben van, hogy egyébként is kommunistagyanús felmenői a kérdést úgy oldják meg, hogy kijelentik, őket nem érdekli a politika, de ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy időről-időre megfellebbezhetetlen kijelentéseket tegyenek, például szidják a liberális férgeket, akik meg akarják akadályozni őket a szabad cselekvésben, meg akarják fosztani őket az önmagukért viselt felelősség felemelő érzésétől. 


Az is megesik a nagy tolongásban, hogy az államnak felróják, hogy nem tart mindent kőkemény kezében, hiszen ha például csak az árakat kézben tartaná, akkor az egyén élete boldog lenne, nem úgy, mint ezek alatt a piszkos kommunisták alatt, aki a piacot ajánlgatják, ahol mindenki összevissza ugat, nincs két egyforma ár sem, márpedig rend nélkül nincs felvirágzás: ein Volk ein Reich, ein Führer! 
Hihetetlen butaságokkal találkozik az ember, aki elköveti azt a hibát, hogy embertársaival meg szeretné értetni, hogy éppen mit is művelnek vele azok, akiket nyálcsorgatva bámul, ájultan tisztel, és akiknek minden szavát, mint tiszta forrásvizet issza. 
A mai magyar iskolát  nekik találták ki, hiszen oly sok szép tudományt tanítanak gyermekeiknek, csak olyan tudományokat nem, melyek ahhoz lennének szükségesek, hogy eligazodjanak az életben. 


Ha megkérdezed korunk magyarját, hogy mifene is az a demokrácia, akkor megtudod, hogy demokrácia az a felettébb kívánatos politikai állapot, mikor ő mondja meg a tutifrankót, ha megkérdezed, hogy mi az a konzervativizmus, akkor a Globust emlegeti, vagy a Bonduelle-t. Nem ért semmit a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességéből, a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszeréből, hótthalovány lövése sincs arról, hogy miért jó a szekularizált állam, ami különben is román találmány, szegény Tőkést is szekularizálta a komcsi Csaú. 


Mifene az az ateizmus, melyik világvallás mit hirdet, milyen szervezettel próbálja a többi vallás Istenét taccsra tenni, mi az a vallási fundamentalizmus és miért lenne kívánatos az államnak békén hagyni az egyházakat. 
Ha valaki meghallja, hogy a nálunk működő Katolikus Egyház nem magyar szervezet, hanem egy nemzetközi vallási szervezet helyi fiókirodája, el sem hiszi, pedig a Pápának nagyobb hatalma van a magyar katolikusok felett, mint Brezsnyevnek a magyar kommunisták felett volt hajdan.


De azt sem ismerik a fiatalok, hogy hogyan működik az állam, melyek a hatalmi ágak, melyiknek mihez van joga és miért baj az, ha még oly rokonszenves is a Vezér, de belepofázik egy másik hatalmi ág dolgaiba. Nem tudják például azt sem, hogy mihez van joga a rendőrnek, mihez nincs, hogy kell eljárni, ha jogtalanság éri, ettől a fejekben zavar keletkezik, melyet a rendőr aztán kénytelen gumibottal helyreütni. 
Nem tudják, hogy az állam milyen szociális intézkedésekkel próbálja a legszegényebbeket életben tartani, nem tudják, hogy mennyi a családi pótlék, azt sem, hogy mennyi a rendszeres szociális támogatás, ebből aztán az jön ki, hogy buta elveket szajkóznak - főleg azok, akiknek egy vasárnapi ebédje többe kerül, mint egy háromgyermekes munkanélküli cigánycsalád élelemre jutó havi pénzkerete. Nem tudják, hogy miért fontos a választás, hogy hogyan lopják el tőlük a beleszólás jogát saját sorsukba, alig tudnak valamit. 


Az ismeretek hiánya meg azt eredményezi, hogy hülyére veszik őket és kihasználják tájékozatlanságukat azok az okos politikusok, akik bár ezekkel az ismeretekkel tisztában vannak, mégis, saját érdekeik mellé tudják állítani őket, létérdekeikkel szemben. 


Mindig felingerel, amikor a különféle oktatási reformokról hallok, főként az általános iskolával kapcsolatban.


Talán egyszer át kellene gondolni azt, hogy az a fontosabb, hogy a nyolcadikos deriváljon és titráljon, vagy az, hogy értse az őt körülvevő világot és értsen a fogamzásgátláshoz – például. De persze én örök elégedetlen vagyok, és ezzel a magatartásommal valószínűleg ki is lógok a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. 


Csak le ne csapkodják a kilógó részeim…

 :O))))

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, m...
Bővebben >>