Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.

Az Együtt audiovizuális sírfelirata

2014-11-05 11:32:23


A legtöbb ember fél a haláltól. Rengeteg elméleti és egyéni magyarázat van a miértre. Magam azért, mert teljesen felfoghatatlan számomra, hogy milyen az a szakasz, amikor a szív megáll, de az idegrendszer még működik - egy ideig. Óriási káosz lehet. És ez az utolsó élményünk... Szegény Együttnek ez a szakasz jó hosszúra nyúlik, amit főként maguk stimulálnak, ráadásul - ezt kiegészítendően - Facebook oldalukat még kezeli a kegyes hazugságban hívő rokon, részletek lásd itt

 

Szigetvári két fronton kezdte építeni jövőjét (nem a baloldalét, a sajátját): összeállt három jóhiszemű volt kollégájával (nem közszereplők, nem megnevezendők); eközben felfedezte magának a rossz arcot, akiről tudta, hogy bűnös. A taktika a következő volt: a jogásznak, az államtitkár lánynak és az indító tanulmány-társszerzőnek beadta, hogy jót akar, meg azt, hogy képes is pártot építeni, miközben párhuzamosan tárgyalt a rossz arccal. Végig tudta, mit csinál. Amikor összeállt a csapat, előkerült Bajnai, aki (és a három volt kolléga is) elhitte, hogy a rossz arc mögött tömeg áll, pedig Szigetvári tudta, hogy nem. Aztán csapódott hozzájuk Kónya is, akiről nem tudni, hogy elhitte-e a tömeget, mindenesetre mögötte volt, de a közös színpad varázsütés szerűen tüntette el annak egy részét, a maradékot meg a Szolidaritás ideológiájával, arculatával ellenkező pártpolitika emésztette föl.

 

Szigetvári jegyzeteiben a s t r a t é g i a, amiről csak ő tudott, a következőképpen fest. (Vastaggal szedett, amit leírt a jegyzeteibe, normállal pedig, amire valójában gondolt közben. 

 

Semmiért egészen - Együtt 2014 (később: Együtt-Kormányváltók).

 

Hogy rettenetes, elhiszem, - Ballibsi szavazópolgár, át foglak verni, kegyetlenül, és egyszer nagyon rossz lesz neked, nagyon, de ez engem nem érdekel.

 

De így igaz. - Én vagyok Julius Ceasar.

 

Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
 - Gyurcsány, dögölj meg, mert átláttál rajtam, te gaz! Megfizetsz.

 

Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
 - Pénzt akarok és hírnevet. Sokat és nagyot. Gyorsan. Én vagyok Julius Ceasar.

 

Bent maga ura, aki rab

Volt odakint, - Gyertek libuskáim, mi vagyunk az ernyőszervezet. Még csak a második évét kezdte meg az Orbán-kormány, és a kurva élet, teljes konszenzus van baloldalon (pedig Gyurcsányt kirúgták az MSZP-ből, és mégis...), és még nevük is van. Megvan a nevük! Robbantsuk szét őket, és, hogy ne legyen feltűnő, basszuk szét az LMP-t is.

 

Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
 - Reggel, borotválkozás közben, a tükörnek, csak neki, igazat mondok.

 

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
 - MSZP! De leginkább te kis DArtagnan, vigyázz, én vagyok Julius Ceasar. Szivárogtatok. A legkényesebb helyzetekben is, s nem kímélem földi helytartómat se, hogy leszámoljak veled. Borotválkozz!

 

Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
 - Szolidaritás! De leginkább te kis Pompeius Magnus, vigyázz, én vagyok Julius Ceasar. Háttérinformációt adok, s nem kíméllek, hogy elhiggyék rólad, amit én akarok. Az leszel hát te, ahogy én elképzelem. Mandátumoddal ide!

 

Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
 - Milla vezér, Adolf! A stimulánsok és szedánsok egymás ellenszereként való alkalmazása veszélyes, majd még visszamondják, hogy zsidózol - és Bukás lesz a végünk.  

 

Két önzés titkos párbaja - Önmagam velem, amikor én vagyok, és én önmagammal, amikor velem vagyok. 

 

Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a 
Sorsomnak alkatrésze légy.
 - Az Együtt alapszabálya ritmikus prosztata összehúzódást vált ki belőlem. A nyomtatott verzió ezért ragad.

 

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
 - Nem tudom, mert nem tudhatom, hogyan titkolhatom ezt Kálmán Olga elől.

 

Kívánlak így is, meglehet, - Szent Korona, úgy vágylak, mint a "másik Viktor"*, s esténként imádkozom, hogy egyszer nekem is megadathasson... Felpróbálni.

 

De a hitem rég elhagyott. - Így kell szánalmat keltenem, ha gyanús leszek.

 

Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
 - Ellenzék, laposkúszás! Én vagyok a parancsnok. Ha nem én, akkor legfeljebb magam! Ennél tovább megyek. 

 

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
 - Ellenzéki értelmiség, be alám! Aki bízik bennem, sok pénzt kap, aki ellenszegül, tönkreteszem.

 

Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan: 
- Ellenzéki vezető értelmiség, be alám! Aki bízik bennem, maradhat a helyén, aki nem, annak behintem hamuval a Ph.D-ját, mindig is lenéztem az effélét. 

 

Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
 - Míg be nem hódolsz nekem.

 

Addig énhozzám nincs közöd. - LMP! De leginkább te kis Árpád bácsi csíra, nekem nincsenek gyökereim, mint neked, sőt semmilyen. Utállak is ezért. 

 

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
 - Elfogadhatatlan e tétel. Embertársam magam vagyok.

 

Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
 - Whiskey és e g y é b... Meg az Együtt Alapszabálya.

 

Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
 - Mindenki az anyámon kívül. 

 

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
 - PM! De leginkább te kis Weihnachten! A Midnight Oil frontembere, még mindig az ausztrál parlamentben ül, és nem az Együttben. Takarodj!

 

És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd. - 
Gordon, dögölj meg, mert nem láttál át rajtam, te gaz! Megfizetsz.

 

* az idézet Demszky Gábortól való

 

Az audiovizuális sírfelirat: 

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre g...
Bővebben >>