Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.

Az új próféta

2015-01-31 12:19:19


Ami emberi tartását illeti, arról súlyos, életveszélyes autóbalesete utáni visszatérése beszél.
Két év rehabilitáció után még két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
Edzőként tanítványai közül hárman - Növényi Norbert, Sike András és Kocsis Ferenc - olimpiai bajnokok lettek.
Részt vett a nemzetközi birkózóéletben is, tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, rövid ideig a Telesport főszerkesztője is volt - egyszóval olyan sportvezetője volt sportágának, amilyet minden más sportág csak kívánni tud magának.

Túl hosszan volt a csúcson, valószínűleg ezért is  jött most helyette más.
Jött a rezsibiztosként elhíresült Németh Szilárd, volt csepeli polgármester, aki szintúgy szép birkózó-szakmai múlttal rendelkezett, iskolás korában utánpótlás-szinten ő is birkózott.
Sportvezető pedig tavaly lett a csepeli birkózóknál, ami egy csepeli polgármestertől - lássuk be - kiemelkedő teljesítmény.
Eddig a rezsit csökkentette, ezután a magyar birkózás renoméjával fogja ezt tenni, de ne legyen igazam.

Mindenesetre az új elnök bemutatkozó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet a sportágat felvirágoztatni.
Fő támogatója, a Birkózó Liga elnöke, Komáromi Tibor azt fájlalta, hogy a volt elnök túlságosan kevés pénzt hozott a sportágba, holott a birkózók eredményesek.
Hát igen - az Isten pénze se lenne elég egyetlen sportszövetségnek sem, de én azért inkább úgy fogalmaznék, hogy a birkózók a kevés pénz dacára is eredményesek voltak.
Szóval a döntés nyilvánvalóan a szakmai munkáról szólt, megkoronázása egy szép szakmai karriernek a NER szellemében: pénz beszél, a kutya ugat.
Hogy aztán a karaván halad-e, azt majd meglátjuk, de nekem azért vannak aggályaim, hiszen a nemzetközi birkózó-életben nem olyan könnyű elismertségre szert tenni, mint rezsit csökkenteni.
Másrészt meg egy olyan sportágban, ahol azért a szubjektív döntéseknek nagy szerepe van, nem mindegy, hogy hívják a szövetség elnökét, noha a Németh név is szépen cseng bizonyos körökben.

 

Hogy ez a döntés szabályos volt, az kétségtelen, de az is, hogy túlmutat a birkózó-szövetség problémáján, részben talán magyarázatot ad a mai politikai helyzetre is.
Adott két ember, akik között választani kellett.
A többség magas ívben tett múltra, érdemekre, szakértelemre, a szavazatokat arra a szakmában névtelen emberre adta, aki politikusként is alulról nyalogatja a középszert.
Viszont odatülekedett Viktor ánuszához, azt nyelvével illette, letette a cselédpróbát, így esélye van arra, hogy az asztal alá hajított libacomb-csontot felkapja és megossza azokkal, akikről ő is, meg a Vezér is azt hiszi, hogy súlyt adnak neki.

 

Pedighát ez téves elképzelés, hiszen ezek az emberek adott esetben éppúgy cserben hagyják majd őt is, mint elődjét.

Ez a szavazás leginkább arra volt jó, hogy a magyar nép mentális állapotáról egzakt adataink legyenek.
A régi elnök mellett szavazott ötvenöt küldött, ellene pedig hetvenen - ez úgy nagyjából a társadalmi realitásokat tükrözi vissza.
Viszont a hetven koldus kezébe lehet, hogy pottyan valami, ha más nem, a libák majd gondoskodnak róla.

A sportág ettől még megvan, a sportág ikonja pedig elballaghat, végtére is ez a demokrácia.
Vagy a szűklátókörű pitiáner haszonelvűség, értékeink herdálása.

Mert nem csak egy sportcsarnok képez értéket, azt felépíti az ország egy év alatt, bármikor.
Az igazi érték az ember, aki annyit tett a magyar birkózásért, mint rajta kívül kevesen.
Ő volt az a sportoló, aki bebizonyította, hogy a sportág űzéséhez nem kell büdös bunkónak lenni, lehet ezt elegánsan, diplomával a zsebben is űzni, művelt fiatalok ezrei jöttek a hajdani prolisportba ennek láttán.
Elhitték, hogy ez egy értelmiségi által is űzhető sport, sőt, Hegedűs Csaba láttán még azt is el tudták képzelni, hogy egy sportvezetőnek tartása van és azt képzeli,hogy az eredmény minősít.
Na, mondjuk ez esetben ebben az országban ne is csodálkozzon senki, ha világgá küldik, itt többet ér egy játékos, puha nyelv, mint bármilyen eredmény. Példakép lehetne, de nekünk bukott embert kellett csinálni belőle, hogy azok próbálhassák némi aprópénzen megvásárolni maguknak a dicsőséget, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest.
Nem ő az egyetlen ilyen a magyar társadalomban - gazdag ország vagyunk...

 

:O)))

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság nincs olyan ember, akit ne érintene a stressz valamilyen szinten, abban viszont nagy különbségek mu...
Bővebben >>