Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.

Bajnai esete K.O. kisasszonnyal

2013-09-22 20:46:59


Lázálom vagy rémálom

 

Az Egyenes Beszéd c. politikai talk-show mára fogalom. Az már csak a véletlen különös játéka – nomen est omen alapon – hogy műsorvezetőjének monogramja K. O. Amire a hölgy amúgy estéről-estére törekszik is.

 

A riportalanyok tudják, hogy kemény megpróbáltatás vár rájuk. Mégis, önként és dalolva, az esetek többségében egymással versengve vágynak beülni K.O. kisasszony stúdióbeli vallatószékébe.

 

Hogy elmondhassák azt, ami már nagyon kikívánkozik belőlük, vagy éppenséggel nagyon elhallgassák azt, amit nagyon el szeretnének hallgatni. Nézőpont és motiváció kérdése, mikor melyiket. Tisztában vannak a delikvensek azzal, hogy K.O. kisasszony lelkiállapotukra való minimális tekintet és empátia nélkül, kíméletlen és kérlelhetetlen nyíltsággal teszi majd fel a legkényesebb kérdéseket is. Nehéz ebből jól kijönni.

 

Csoda - e, hogy az interjúalanyoknak fenntartott, forgó fotelnek álcázott dózsai izzó vastrónon helyet foglalva a delikvens hangja meg-megremeg vagy elcsuklik, pupillák beszűkülnek, a száj kiszárad, a legtisztább tudat is zavarodik, a legrutinosabb beszélőke is akadozóvá válik? A nézőnek olybá tűnhet, hogy ehhez képest egy interjú a CNN világhírű riporterével, Richard Quest-el inkább hajaz egy derűs esti csevejre.

 

Legutóbb Bajnai Gordonnak nem sikerült jól kijönnie e verbális szorító avatatlan bajnoknőjével folytatott szó-és gondolat-váltásból. K.O. kisasszony legelébb  az iránt érdeklődött, miként képzelik az Alaptörvény és más kétharmados törvények megváltoztatását?

 

A meglehetősen bizonytalan, ezért árulkodóan halkra sikeredett válasz szerint elsődlegesen úgy, hogy az ellenzék a választáson 2/3-os többséget szerez. E ponton, őszintén megvallva, ez idáig osztatlan figyelmem megtorpant. Egy ilyen arányú győzelem lehetőségében – jelen pillanatban – csak erősen tudatmódosult állapotban lehet és volna szabad bízni. Illúziónak és önáltatásnak tűnik, amit semmilyen tény nem valószínűsít. Még egy közepes bookie is 1:10000-hez adná az oddszát.

 

Adta magát a kérdés – és K.O. kisasszony habozás nélkül fel is dobta: mi van, ha nem lesz 2/3-ad? Nos, Bajnai szerint ebben az esetben nekik, a győzteseknek „egy visszautasíthatatlan ajánlatot” kell tenniük az országgyűlésben az ellenzéki pártoknak. Így! Tehát, a Fidesznek és mind a többieknek, akiknek sikerült bejutniuk. „Egy visszautasíthatatlan ajánlatot” ismételte meg a műsorvezető kétkedő arckifejezése láttán, ám ennek tartalmáról, jellegéről nem kívánt most többet elárulni.

 

Nagyjából ráncba szedett figyelmem itt megint kapott egy gellert. Kiegyezés a Fidesz-el? Esetleg a Jobbik-kal (mert mai állás szerint ők is bejutnak)? Hogy a 10%-os küszöböt átugorni képes más ellenzéki erőről már ne is beszéljünk.

 

És itt még nem volt vége e különös, meglehetősen sajátos jövőképnek. K.O. kisasszony rákérdezett: Bajnai elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor rááll valamilyen alkura a „visszautasíthatatlan ajánlat” ismeretében? Nos, Bajnai úgy reagált, nem hiszi, hogy egy választási vereség után Orbán megmaradhat a magyar politikában.

 

Idáig jutottunk, amikor eddig is rakoncátlankodó figyelmem végképp önállósította magát. Szerinte a gyors egymásutánban elhangzott három Bajnai kijelentés – hogy ne izgassam magam tovább rajtuk – nem több mint egy komoly kihívásokkal küzdő, a kihívásokra a választ csak keresgélő ellenzéki vezéralak kedélyállapot függő remény-halmaza, ha úgy tetszik, lázálma.

 

Mondtam volna a figyelmemnek, hogy ha ezeket a gondolatait Bajnai mégis komolyan veszi, az lehet az ő lázálma, de az ellenzéki összefogásban érdekelteknek ez egyelőre nem több, mint rémálom.

 

Mondtam volna, de már nem figyelt rám. Elkalandozott.

 

- rigi -

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>