2013-11-19 07:42:22

Ha magyarembernek totemállatot kellene választana, akkor erre a célra valószínűleg a bányaló lenne a legmegfelelőbb állat.

Igaz, nem dakota ló, de legalább ló, még ha vak is, merthogy szerencsétlen pára a föld alatt, a sötétségben éli le egész életét. Ha nem vezetgetik, akkor nekimegy a tárna falának, mígcsak belé nem rögzül az út, melyet számára kijelöltek. Onnantól kezdve tudja: száz lépés előre, kettő oldalra, nekirugaszkodás, kis pihenés, és kezdődik az egész - visszafelé. Érdekes nép, érdekes ország a mienk - az ember el sem hiszi, hogy lehet valahol a világban még egy olyan nép, mint a mienk. Fajmagyarjaink is ezt mondják, és csupa-csupa olyan dolgot emlegetnek, melyen hasát fogja a röhögéstől a világ, merthogy annyira nyilvánvaló, hogy mi tükör helyett egy rólunk festett olyan képet nézegetünk, melyen a festő egy tisztességes és őszinte ecsetvonást sem húzott.

Milyen is a mi önképünk, milyen is a bennünk élő magyar?

Hát, elsősorban is vitéz és hősies, tulajdonképpen katonanép, a keresztény hit védelmezője. Ebből a hitéből nem lehet kiráncigálni, nem zavarja egy pillanatra sem, hogy Augsburg óta csak ütött-vert mindenki bennünket, aki csak erre járt, kivéve a honfoglalásnak nevezett megszállás előtti fél évszázadot, melyben viszont rendes rablóbandaként üzemelve feldúltuk a fél keresztény Európát, mígcsak ellenfeleink ki nem ismertek bennünket és rommá nem vertek. Aztán ütött a tatár, a török, a sváb, a vallon az ország több alkalommal kitette a táblát, hogy átmenetileg nem üzemel, többször kétfelé szaggattak, volt, hogy háromfelé és amikor a puzzle ismét összerakásra került volna, mindig kiderült, hogy a darabok sehogy sem illeszkednek egymáshoz, - de önképünkön ez semmit nem változtatott. Aki keresztüllovagolt az országon, az mind itt hagyta genetikai lenyomatát, de erről sem veszünk tudomást, pedig ha mindenki kézhez kapná ősei listáját, lenne itt csodálkozás dögivel.

Lenézünk mindenkit, mienk a kultúrfölény, jóllehet az ország fele de facto analfabéta, kinek egyetlen büszkesége, hogy ősmagyar, meg, hogy füle van, de mégsem köcsög. Hát, kár lenne kiábrándítani őket, de rengetegen lovagoltak itt keresztül, és talán két népcsoport létezik a hazában, amely származásilag egységesnek mondható – a cigány és a zsidó nép, bár a Kádár-korszak igen sokat rontott a pedigréjükön… Ahhoz képest, hogy mekkora hősöket látunk magunkban, harcaink mindig értelmetlen vagy már előzőleg elért célokért folytak, ennek során kevesebbet ütöttünk az ellenségen, mint egymáson. De az is előfordult nemegyszer, hogy dinasztiaalapítási célokat öntöttünk le nemzetiszínű mázzal, mígcsak meg nem jelent a csősz, aki szanaszéjjel zavarta a hős szabadságharcosokat.

De ez nem gátol meg bennünket abban, hogy újra és újra – visszamenőleg - meg akarjuk nyerni vesztett háborúinkat.

Az is rajta van a képen, melyen önmagunkat szemléljük, hogy mennyire életrevaló népek is vagyunk mi,  merthogy, ha utolsónak lépünk is be a fogóajtón, akkor is elsőnek lépünk ki belőle, meg, hogy megélünk a jég hátán is. Aztán elcsodálkozunk, hogy ezek a hülye svábok, meg a pudingfejű angolok sorbaállnak a boltokban, a megállókban – élhetetlenek. Bár Európában mindenhol szinte egy ajtón lehet felszállni a járművekre, ez az ötlet nálunk kiveri a biztosítékot, lázad ellene a buszvezető meg az utas testvéri egyetértésben, mert az egyiknek dolgoznia kell a munkaidejében, a másik meg nem tud bliccelni, ami mégiscsak méltánytalan és felháborító. A bliccelés természetesen bocsánatos bűn, csakúgy, mint az adócsalás, és ha valaki azt mondja, hogy aki bliccel vagy adót csal, az lop, arra úgy nézünk, mint a gyilkosra, mert magyarember nem lop, legfeljebb szerez.

Itt csak a cigány lop, ha elemel egy óvatlanul letett telefont a pultról.

Hogy valaki elcsal egymilliárd adót, az nem baj, hiszen az adó az nem az enyém, az csak az államé. Hogy a nyugati ember viszolyog a mentalitásunktól, az nem zavar bennünket, nyugati ember élhetetlen, míg mi szinte mindent meg tudunk oldani okosba… Mert mi okosak is vagyunk, hiszen számláljuk csak meg a Nobel-díjasainkat, milliónként jut egy ránk, hol van még egy ilyen ország? Ilyen alapon Kínának háromezer Nobel díjasának kellene lennie, hát van neki ennyi? Naugye!

Ha valaki megpendíti, hogy az összes Nobel-díjasunk zsidó, akkor persze úgy csinálunk, mintha nem hallottuk volna, de ha valaki azt mondja, hogy magyar zsidó, akkor kételkedve csóváljuk a fejünket. Imre Kertészezünk, most már Ákos Kertészezhetünk is, mert ők zsidók, kvázi nem magyarok, mint egy Rogán vagy egy Orbán, majd ugyanezzel a nekibuzdulással büszkén emlegetjük Tony Curtist, aki szintúgy Kertész, de Schwartznak hívták kiskorában… Magyarember nem tűri a kötöttségeket, szereti azt csinálni, amit akar, de a liberalizmust szívből gyűlöli, mert az - szerinte - korlátozza személyes szabadságát, márpedig azt ő el nem tűri!

Ha valaki le akarja igázni, akkor határozottan és megalkuvás nélkül kinyalja az illető fenekét, még cuppant is hozzá a végén, már, ha egyáltalán abba tudja hagyni a számára oly kedves műveletet. Ha a nyakába ugrik egy agresszív szociopata és elkezdi rugdosni az oldalát, akkor – bányaló ide, bányaló oda – elkezd vágtatni, és ameddig fel nem fordul, addig vágtat is, mert szót emelni valamiért kockázatos.

Márpedig a magyar a kockázatot nem szereti, a kiszámíthatóság embere, mondják meg neki, mi a dolga, oszt munka után jöhet a sör, asszony, vakkomondor, oszt jónapot! Örök elégedetlenségünk is pozitív tulajdonságaink közé tartozik. Nálunk senki nem lát összefüggést a munka. a teljesítmény és az anyagi elismertség között, nálunk mindenkinek ötszázas Mercedes vagy a8-as Audi járna, ha a világ igazságos lenne. Ha elmondod neki, hogy a világ legjobban élő tíz százalékába tartozik még ma is, akkor leköp és mentőért kiált. Soha semmi nem jó, soha senki nála nem okosabb, viszont más mindenki lop, csal, hazudik, meg egyik kutya, másik eb.

Hogy hogyan lettünk ilyenek, az rejtély, de egyben bizonyos, hogy világelsők vagyunk: mi fedeztük fel a golyóstollat és az örök boldogtalanság titkát. Változnunk kellene, mert ez a mentalitás a biztos pusztulásba vezet. A világ felgyorsult, a verseny élesebb lett, aki talpon akar maradni, annak meg kell tanulnia beilleszkedni a nemzetközi munkamegosztásba, meg kell tanulnia a korszerű munkakultúrát és sajnos a társadalmi beilleszkedést is.

Képesek leszünk rá?

:O)))