Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

Beszélő szerszámok

2014-03-30 09:30:01


Miután délelőtt késsel támadtak egy szocialista aktivistára délután nekilódult a beszélő szerszámok Békemenete, hogy megtekinthesse az Úrfelmutatást.


Az Úr meg is jelent annak rendje és módja szerint az ő régi dicsőségének színterén, és elmondta az ő négyszáz busszal érkező népének a szokásos léleköblögető dumáját, majd bejelentette, hogy további négy évig szeretné még boldogítani az országot.

Maga az ötlet is remek, hiszen akkor lenne csak itt dínom-dánom, meg magnum áldomás, még a kutyák is feketekávét innának!
Mindenesetre azt ismét láthattuk, hogy van az országnak egy elég nagy szelete, aki úgy vágyik a szolgaságra, mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik.
Én ugyan elképesztőnek tartom, és valahogy nehezen tudom elképzelni magamról, hogy ülök otthon a konyhaasztalnál és a gyerek gombfestékét hazafias célra fordítva pingálom a táblát: „A legnagyobb hungarikum: Orbán Viktor”, de be kell látnom, szegényes fantáziával rendelkezem, hiszen ilyen ember létezik, kívülről úgy néz ki, mint mi, de valahogy mégis másképpen van összerakva.


Mint a számítógép-ház, minden megvan benne, amitől egy számítógép számítógép, csak a RAM kevés, emiatt egyetlen korszerű program sem futtatható rajta, ellenben a külseje matyómintával van kipingálva és bekapcsolásakor a Windows 3.0 a „Honvéd áll a Hargitán” dallamára indul.
Ja, - és egybites…



Tulajdonképpen szép rendezvény volt, optimista, de mértéktartó – úgy látszik a 2002-es Nagy Szívást jól megjegyezte a Vezér.
„A csillagok jól állnak és szépen vannak elrendezve, de az esélyesség még nem győzelem. Nincs olyan esély, amit ne lehetne eljátszani." 
Majd jött a hatalmas ovációt kiváltó mondat: "Egy a tábor, egy a zászló, csak a Fidesz."


A csillagokat évek óta rendezgetik, hát hogyne lennének szépen elrendezve, a tábor meg persze nem egy, hiszen a csorda ketté van osztva, vannak a magyar tarkák – ez a Fidesz, és vannak a magyar szürkemarhák, ez a Jobbik, de a széleken azért van némi keveredés, és adott esetben majd egybe is lehet terelni mindet.
Viktor nem finnyás, ha valaki pragmatikus maffiózó, hát ő aztán az.
Már várom, mikor fedezi fel magában a civilt, egy percig nem éreznék meglepődést miatta.


Nagyon kíváncsi vagyok a holnapi napra, amikor a Kormányváltók mutatják meg magukat az Operánál.
A mai rendezvénynek nem volt túl nagy tétje, legfeljebb Orbán szorongását oldani volt hivatott, ő ezekre az emberekre biztosan építhet, őket kell mindenáron megtartania, ezt a célt jól szolgálta a rendezvény.
A holnapi rendezvény tétje nagyobb.


Holnap meg kellene mutatni, hogy az erővel erő áll szemben.
Nem könnyű feladat, hozzávetőleg olyan a mostani szituáció, mint amikor egy egyetemista K-1-es versenyző áll szemben egy kocsmai hőbörgővel, míg az első ütésváltás le nem zajlik, addig az esélyek latolgatásánál a rosszküllemű büdöstalpú áll jobban – hát reméljük, hogy a látszat csal.


Mindenesetre, ha vonzani szeretnénk a bizonytalanokat, akkor nem lehet teszetoszáskodni, nem lehet finnyáskodni és fel kellene adni az „ezek mind egyformák, el se megyek szavazni” hazug elvét.
Elsősorban azért, mert ezek nem mind egyformák, másrészt meg azért, mert ha ezt a hazug tolvaj szociopatát nem kergetjük el, akkor itt valóban mindenkinek egyformának kell majd lennie, én meg nem szeretem sem a vastapsot, sem a csasztuskákat.
Úgyhogy, aki nem jön szavazni ellene, annak tudnia kell, hogy rá szavaz, tudnia kell, hogy magának köszönheti, amit majd kap (nem libacomb lesz, az biztos…) – ne kelljen soha megtapasztalnia.


Holnap pedig ott kell lennünk az Opera előtt, és ha már ott vagyunk, hát lehet kedveseket üzenni a hatalomnak, hisz olyan szépen hangzana a Tolvajok! a Maffia! meg a Diktátor!, esetleg a Gyilkosok! kedveskedés - százezer torokból.


Hogy nem gyilkosok?
Dehogynem, hiszen ki tudja, miért kellett meghalnia Welsz Tamásnak, de ha ő véletlenül természetes halállal halt is, ezek akkor is meggyilkolták már a gyermekeink jövőjét, azokat, akiktől elvették a rokkantsági nyugdíjat és azokat, akiket földönfutóvá tettek Járai kamatpolitikájával meg az általuk bevezetett devizahitelekkel.

Nem csak bárddal lehet gyilkolni, lehet embereket anyagilag is ellehetetleníteni, lehet ölni az állandó szorongást okozó életkörülményekkel, a létbizonytalansággal - igen hatékonyan.

Orbán egyeduralomra tör, nagyrészt már meg is valósította.
Alkotmányos kötelességünk fellépni ellene, el kell zavarni a diktátort, erre hozzávetőleg ez az utolsó alkotmányos lehetőség, ha most erre képtelenek vagyunk, akkor itt előbb-utóbb vér fog folyni.
Nem mi leszünk azok, akik kiontják, hanem saját felbőszített radikálisai, végtére is nem lehet minden létében sértett jobboldalinak személyre szóló stadiont építeni.


Ezek ellen kell holnap tüntetnünk, hogy lássák, nem csinálhatnak azt velünk, amit akarnak.
Találkozzunk hát holnap az Opera előtt, legyünk ott mindahányan együtt, egymásért, a gyermekeinkért, a hazánkért!

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>