Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Bizarr és megdöbbentő

2015-09-18 10:21:48


Mondja a futsalos külügyér bele a kamerák közepébe, azokra a kritikákra, melyeket többek között az ENSZ főtitkárától is kapott a kormány a Röszkei történések miatt. Nem a valós tények alapján szólalt meg, tette hozzá Szijjártó! Na persze, a német hadügyminiszter sem lehetett tisztában a tényekkel, csak úgy beszélt a levegőbe, amikor elítélte a röszkei történéseket.

 

Kósa meg azt állítja, hogy a több mint száz ügyvéd, akik ugyancsak bírálják a kormányt ebben a témában, nem szakmai, hanem politikai véleményüket hangoztatják. A levél aláírói erre kérik kollégáikat, hogy a jog minden eszközével védjék a vádlottak jogait! Még, hogy politikai vélemény lenne az a közlés, hogy a most megalkotott jogszabályok ellentétesek minden, Magyarország által aláírt nemzetközi egyezménnyel, a Magyarországon közvetlenül hatályos európai közösségi joggal, a magyar Alaptörvénnyel és alapvető jogelvekkel!

 

Bakondi szerint, meg a szél fújta át szerb területre azt a vizet, amit ágyúkból szórtak ki, no meg hozzá a könnygáz permetet is. Ezzel védte a nemzetközi jogász által hangoztatott véleményt, mely szerint jogsértő volt a szerb területet is érintő rendfenntartó eszközök bevetése. A kormányszóvivő szerint pedig Magyarországot és a magyar rendőröket előre megfontolt, tudatos támadás érte Röszkén, olyan brutális, amelyre nincsen semmilyen mentség.

Láttuk, végig láttuk, helyszíni video közvetítéseken és fotókon is. Minket senki sem vezethet félre. Bizarr és megdöbbentő valóban, ahogy a kormány ezt az egészet kommunikálja!

 

Ha az összecsapás során tudósító is megsérült, az kizárólag a bevándorlók támadása következtében kialakuló kaotikus helyzet eredménye, közölte a külügyi sajtóosztály az Origó kérdésére, melyet a sajtó munkatársait ért támadásokkal összefüggésben tettek fel. A hírek szerint ugyanis a rohamrendőrök megrugdostak egy lengyel, egy szlovák és egy ausztrál fotóst, de végigvertek egy szerb tévéstábot is. A TASZ másképpen látja a dolgokat, mint a kormányszóvivő, aki szerint „az újságíróknak a saját biztonságuk érdekében semmi keresnivalójuk nincs ilyen helyen. Az intézkedő rendőr pedig ilyenkor nincs mérlegelési helyzetben, hogy ki a támadó és ki a média képviselője.“

 

A TASZ szerint a sajtó nem korlátozható abban, hogy beszámoljon a menekültekkel kapcsolatos hírekről. A rendőrökre nem támadó, az eseményekről tájékoztató újságírókkal szemben a rendőrség nem alkalmazhat kényszerítő eszközt. Az újságírók azért, mert a munkájukat végzik,  nem állíthatók elő. A rendőrök nem töröltethetik az újságírók által készített fénykép- vagy videófelvételeket azért, mert azokon rendőrök szerepelnek. Ezek a jogszerűtlen intézkedések egyúttal a sajtószabadság sérelmét is jelentik.   

 

A lényeg, ismétlem, hogy valóban bizarr és megdöbbentő, ahogyan a kormány és egyes felkent politikusai válaszolnak, nem csak a hazai, de a nemzetközi kritikai bírálatokra, észrevételekre. A magyarok megvédésével, az ország és Európa határainak biztosításával, meg a hozzájuk való populista süketelésekkel operálva próbálják magyarázni és egyben takargatni is a látványtervezett, törvénysértő módon bevezetett és előadott rendfenntartó intézkedéseiket!

Ráadásul még a jogos kritikai észrevételeket tevőket tennék felelőssé ezek után a bármilyen formában bekövetkező inzultusokért, azzal, hogy bírálataikkal lovat adtak a migránsok alá!

 

Orbán legutóbbi kötcsei beszédében aztán végképp kimutatta a foga fehérjét! Igazolja a fent leírtakat is! De, hogy igazából mit gondol a mostani helyzetről és rólunk az érintettekről, az ebben a beszédben követhető csak nyomon igazán. Bizarr és megdöbbentően tragikus is egyben ez a legutóbbi kötcsei beszéd! De erről majd egy következő alkalommal, részletesebben. Egy biztosnak látszik, az annak idején, Őszödön elhangzott Gyurcsány szöveg tartalmának negatív hatásfokát tekintve, még ministráns sem lehet Orbán mostani Kötcsén előadott mondanivalójához képest! Ismerje meg csak a nép és döntsön, amikor annak eljön az ideje!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző weboldalaknak eltérő méretű tárhelyre van szüksége. Egy kisebb, bemutatkozó honlap könnyen lehet, ...
Bővebben >>