Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Bokros előrelép. a baloldal hátra

2014-09-29 09:02:52


 

Mint ezerszer megírtam már, nekem semmi kifogásom nem lett volna egy négypárti Bokros jelölés ellen, ha ez a jelöltállítás normális menetében történik, de nem így történt.

Így aztán a mostani remeklésnek nem nagyon tudok örvendezni.
Ami hiba itt választástechnikailag elkövethető volt, azt a jelöltállítók mind-mind elkövették.
Többet akkor sem tehettek volna Orbán győzelméért, ha mindahányan egy narancsot vesznek a szájukba, mint újévi malac az almát, hiszen akkor hallgatniuk kellett volna, márpedig itt ahányszor kinyitotta bármelyikük is a száját, az ab ovo kontraproduktív volt.
Már persze, ha a produktum egy demokratikus főpolgármester-jelölt állítása lett volna, melyben nem minden „királycsináló” esetében vagyok biztos, hiszen ez az egész folyamat túlságosan flottul ment, mondhatnám vezényszóra, az éppen megfelelő időpontban az éppen megfelelő javaslatok vitték előre Orbán ügyét.

 



Így aztán eljutottunk oda, hogy a baloldalnak nincs főpolgármester-jelöltje Budapesten, ezt se hitte volna senki ezelőtt tíz évvel.
Merthogy ne feledjük, Bokros nem baloldali, pártja - melyben az utolsó tag is személyes ismerőse - egy jobbközép konzervatív párt, miként Bokros gazdasági szemlélete is ehhez a modellhez áll közel.
A kerületek egy részében áll a bál, mindenki mindenki ellen harcol, mint a legszebb maffiaháborúkban, ha valaki két hányinger között figyelemmel kíséri az eseményeket, akkor elszomorodik.
Az egész választást belengi a reménytelenség szelleme, ha valaki nem ismerte eddig a „demoralizált” kifejezés jelentését, hát most tanulmányozhatja a jelenséget a magyar baloldalon.


A kistelepüléseket letarolta a szélsőjobb, a nagyvárosokban mutatkozna még némi esély, de nem csodálkoznék, ha a jövő héten sorban kiderülne azokban is a helyi polgármester-jelöltekről, hogy pedofilok, vagy ellopták az önkormányzat által a trianoni emlékmű elé ültetett árvácska-palántákat.
Falus visszaléptetése az utolsó csapás a baloldalra, melynek megsemmisítését oly bátran ígérte meg a Vezér.
Nem is csoda, hiszen a demokratikus oldal kulcspozícióiban mára már szinte csak olyanok vannak, akikért nem szívesen tenném tűzbe a kezem, de még azt is elkerülném, hogy harc közben a hátam mögé kerüljenek.


Aki kitalálta, hogy Falus visszaléptetése bármit is hozhat a konyhára, az vagy szakmai analfabéta, vagy hivatásos kártevő.
Hogy ezt a tisztességes embert ilyen mocskos módon odadobták prédának, az jellemző az őt jelölőkre.
Hogy a karaktergyilkosság is meglehetősen jól haladt, az is nekik köszönhető, hiszen mára már a jelöltből többé-kevésbé sikerült egy nyálcsorgató idióta képét beleverni a baloldali választók egy részének tudatába – ezt nélkülük senki meg nem tudta volna tenni.
Hol volt itt a kampánystáb?
Egyáltalán – hol volt itt kampány?
Hol volt itt az irányított kommunikáció, a szervezettség, a nyilvánosság előtti megjelenések tervezettsége?
Hol voltak a támogató politikusok?
Mert nem állt mellette minden megjelenés alkalmából valamelyik fajsúlyos pártvezető?
Hol volt a Nagy Kampányguru, Szigetvári Viktor?
Miért engedte meg magának Tóbiás, hogy már induláskor semmibe vegye pártja állítólagos jelöltjét?
Miért nem lehetett látni mellette Gyurcsányt sem, egyetlen alkalmat leszámítva, az is inkább az ő – egyébként nem nagyon sikeres – haknija volt, egy Demokrata Párt ötletének közkinccsé tétele.
Ezekkel akar ő közös pártot csinálni?
Lassan, ha így folytatja, már vele sem lesz érdemes egy pártban lenni…


Szegény Falus úgy kóválygott elmagányosodva a fővárosban, mint libapotty a levegőben, ment ide-oda, előkészítetlenül, végső elkeseredésében ellátogatott a Kossuth térre is, ott aztán két magányos, kedves ellenségével – mindketten saját mozgalmuk közvitézei - eszmét cseréltek a főváros helyzetéről a végtelenül snassz sátorban, - rossz volt nézni.
Falus nem tudott olyat tenni, ami ne váltotta volna ki reménybeli választóinak halálhörgéseit, és nem volt egy pártvezető sem, aki megvédte volna.
Ha ezek még valaha is szóbaállnak egymással, senkit nem fognak találni a teljesen megzakkantakon kívül, aki elfogadjon tőlük bármilyen felkérést bármire - szerintem ezek mellé még takarítónőnek sem szegődik el senki, és sajnos, azt kell mondjam, hogy joggal.


Ha meg valaki azt hiszi, hogy Bokros majd csodát tesz, az téved.
Két hét csak arra jó, hogy eszébe juttassák a népnek a megszorításokat, melyeket már megint a szocialistákkal együtt akarnak csomagolni, mígellenben ők meg rezsit csökkentenek, meg devizahiteleseket mentenek – hogy milyen áron, az majd két-három hét múlva kerül szóba.
Azt pedig egyetlen választó sem fogja még hosszú ideig elfeledni, hogy a komcsik már megint eltöketlenkedték a választást és még arra sem voltak képesek, hogy egy valamirevaló jelöltet állítsanak, csak egymással torzsalkodtak.
Kíváncsi vagyok, Bokros kinek a jelöltje lesz hivatalosan, merthogy Falus az Együtt-PM jelöltje volt, de ez egyre kevesebbszer fog szóba kerülni, és nem lennék meglepve, ha Bokros a MoMa jelöltje maradna, és csak külső támogatókként fogadná el ezeket a szerencsétleneket.
Meg is értem, nem célszerű ezekkel még egy légtérben sem mutatkozni.


Mindegy, azért elmegyünk, leadjuk a voksunkat, és ha vége a választásnak, akkor veszünk egy mély levegőt, és elzavarjuk ezeket a bánatos francba.
Ezzel tesszük vélhetőleg a legnagyobb jót a demokratikus gondolkodású embereknek, tartozzanak bármelyik oldalhoz.
Én lennék a legboldogabb, ha tévednék, de vélhetőleg előbb leszek megboldogult, mint boldog…

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmel...
Bővebben >>