2014-10-14 09:31:54

Orbán Anna egy kitérővel ugyan, de rezidenciáról került hajléktalanszállóra. Azt az emberek többsége talán tudja, hogy a hajléktalanok tetemes hányada árva volt vagy fiatalkorú bűnelkövető (a kettő gyakran összefügg), és a társadalom szerkezete, ill. személyes adottságaik miatt nehezebb számukra a beilleszkedés. Ugyanakkor a kevésbé ismert tények közé tartozik, pedig majdnem ugyanannyian vannak, akik valamilyen pszichiátriai – felismert vagy fel sem ismert – betegség okán, vagy egy szerencsétlen válás következtében (gyakran a kettő összefügg) kerülnek utcára.

Ez részint társadalmi, részint pedig interperszonális felelősség. (Lásd még: Bugarszki Zsolt problémavázlatát az atlatszo.hu oldalon, ill. a vele készült interjút a hvg.hu-n.) Az emberek legtöbbször csak azt látják szomszédjukon, kollégájukon, társukon stb., hogy rosszkedvű, lusta, kötözködő, olyan mintha több lenne belőle stb., miközben nem helyes a viszonyítási alapjuk, mert az egészségesből indulnak ki, azaz legtöbbször fel sem merül bennük, hogy akit elítélnek, az beteg. A jelenséget tetézheti, ha ezt a gyengeséget ki is használják. Ez történt Annával is, akinek ugyanazon az éjjelen halt meg mindkét férje (előző és aktuális), mindketten ugyanabban a lakásban. Ekkor inni kezdett, a már felismert, de kezeletlen depressziójára.

A Mindennapi Társadalom rovatában megjelent, két évvel ezelőtti Orbán Anna interjú ma is tanulságos és aktuális. Több okból, leginkább azért, mert az is kiderül, fel lehet kapaszkodni a legmélyebb pontról is.

Mivel a beszélgetés kétéves, kerestem Annát, s mivel hetekig nem értem el, szociális munkások segítségét is kértem. Ők sem tudnak róla, ami jó jel is lehet, mert így valószínű, hogy – ahogy az interjú végén mondja – újra tudta kezdeni az életét.