Búcsú Elise-től 2014-08-11 21:43:07
Garantáltan politika-mentes írás…
Elise. Ki volt a hölgy, milyen volt? Nem tudhatom, mint ahogy nem igazán tudják a zeneirodalom múltjának kutatói sem.
Amit tudni lehet, hogy Beethoven e nőnek dedikálta máig egyik legismertebb, könnyed, már-már frivol, egyszerűségében is maradandó, szóló zongorára írt darabját, a „Für Elise”-t. A szakma a zeneművet a „bagatell” jelzővel kodifikálta; semmi komoly, nem jelentős – igazán a zongora oltárán tanulni vágyók első leckéiként elsajátítható ujjgyakorlat. 1810-ből.
Elise. Ennyi. És mégis. A magam fajtának egy negyedszázados, elszakíthatatlannak hitt kapocs, egy bensőséges kapcsolat, együttlét, amely ugyan be nem teljesült, mégis teljes volt.
Elise, az a bizonyos ”Für Elise” egy csengőhang volt társasházunk kaputelefonjában. Miként a társasházak ezreiben. Napra pontosan huszonöt éve, hogy naponta többször is intim életünk és magánszféránk belső harmóniáját jelzésével megszakítani volt hivatott.
Kezdetben hívogató volt, búgott a hangja a maga analóg, egyszólamú módján. Kedves volt, ámbár hivatása szerint kissé tolakodó. Az évek során előbb megszokottá, később megtűrtté, majd óhatatlanul monotonná, egyre kellemetlenebbé vált. Tette a dolgát szegény, ezzel viszont egyre inkább aláásta a dallamába vetett két évszázadnyi vonzerőt.
Már-már hallgatni is kín volt, amikor naponta többször, sokszor és mindig megszólaltak ugyanazok a „bagatell” hangsorok. Amikor az ember azt kívánja, hogy bárcsak már vágna bele a mennykő ebbe a rohadt kaputelefonba.
S amit oly nagyon kívánunk – nos – az előbb, vagy utóbb, de Odafent meghallgatásra talál. Esetemben is. Úgy egy hónapja egy viharos égzengés kivágta a kaputelefon kültéri egységét (lágyabb érzelműeknek: a berendezés lelkét); javításra szorult. Imádkoztam, hogy a megjavított készülék már ne Elise-kisasszonyt játssza. De nem! Elise maradt a kaputelefon drótjaiban, huzaljaiban és kábeleiben lakozó Démon, hangja továbbra is hűen jelezte a bebocsátásra várók üzenetét.
Téboly, gondoltam. Lehet, hogy Beethoven mester egyszer és mindenkorra kiírta szívéből-lelkéből a hölgyet, s a zenemű könnyedségéből ítélve az ő kellemes élményét-emlékét – 25 év után bennem viszont csak felerősödtek a kétségek, hogy valaha… Hogy valaha megszabadulhatok Elise-től.
Ahol legnagyobb a kétség, közel a segítség. Egy újabb, az előzőnél még intenzívebb vihar következtében az „analóg” végleg megadta lelkét a teremtőjének. Szerelőt kihív, ajánlatot elfogad, új és most már digitalizált kaputelefon áll rendszerbe. Beszerelés, próba és…
Láss csodát. A hívóhang egy ismeretlen, digitális, áramkör által generált, ún. „kütyühang”. Az újdonság erejével hat. A felszabadultság érzését adja. És mégis. A szokásos szkepszis. Hűtlen lettem Elise-hez? Ezt érdemli 25 év kitartás után? Mi lesz a sorsa?
És a kérdés általánosságban: ha elvesztünk-elvesznek valamit, az az új, az az ismeretlen, biztos, hogy betölti annak a réginek a szerepét-hiányát?
Beethoven legyen, aki a választ muzsikába foglalja!
- rigi -
|