Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.

Csalási pótlék

2014-12-12 12:20:35


No, ezt aztán nem vonhatja meg senki, mert ezt a politikai és gazdasági elit kapja ilyen-olyan jogcímeken, él is belőle, mint Marci Hevesen, vagy inkább,  mint Lőrinc Felcsúton.
Elvonni sem lehet, erre egy istennek sem talál jogcímet, sem Vida Ildikó, sem Polt Péter, legyen bármilyen pofátlan a csalás, csináljon bár a Bazilika közepére a potentát, kutya sem ugat utána.
Ebben az országban ki lehet felejteni a vagyonbevallásból szankció nélkül egymilliárd forintot, legfeljebb baráti társaságban elröhigcsél rajta az elit, ami attól elit, hogy ők tudtak legügyesebben legtöbbet lopni abból a pénzből, melyet te fizettél be Ildikónak, abban a hiszemben, hogy az ország működtetését biztosítod belőle.
Hát nem egy született lúzer vagy?
Az ilyenre nem szabad pénzt bízni, az ilyentől el kell venni az utolsó fillérig a lóvét, úgyis csak felzabálnád vagy elinnád, valld be!

 

Persze vannak helyek, ahol azért van még illemtudás, ahol a vállalkozások termelésből meg saját fejlesztésekből élnek, ahol a vállalkozó ugyan időnként rácuppan az állami tőgyre, de alapvetően azért nem a te pénzedből él.
És nem ennyire vígan, mint itt, ahol a nagyvállalkozót lassan már csak idézőjelek között illik emlegetni, hiszen nagy részük csak arra vállalkozik, hogy elkölti a te pénzed.
Ezek a helyek nem errefelé vannak, a történelem úgy hozta, hogy szinte valamennyi ilyen hely tőlünk az Atlanti Óceán felé esik.
Nálunk meg te esel – pofára.
És még szerencséd van, ha az elit elitje a vissza nem térítendő állami támogatásból légkondicionált libafarmot épít, ahol a libák zeneszóra totyognak, tollruhájuk tisztításáról a Patyolat gondoskodik, míg szállításukat a Főtaxi gondoskodik, tollfosztásmentes személyi biztonságukat pedig a Tizedes Security szavatolja.
Ez legalább egy termelő beruházás, melyben ugyan embert nemigen alkalmaznak, mert egyrészt az élőmunka drága, a közterhei még drágábbak, a tetejébe Julcsa, ha mardossa a gyomrát az éhség, képes élve kitépni a combját a drága állománynak és nyersen is magába tömni – hol vannak már a szegény, foltozott, de tiszta ruhájú, becsületes magyaremberek?

 

De hát az elit az már csak ilyen, alapvetően rajtad élősködik, mióta a világ világ, meg még három nap, legfeljebb korlátozni lehet telhetetlen bírvágyát, átnevelni reménytelen.
Ha az ilyet börtönbe zárod, akkor már másnap van csicskája, extra kajája meg menyasszonya.
Tulajdonképpen az, ami nem tetszik nekem, hogy finom legyek, hogy szakadt volna anyjukba a fejük a rohadtaknak, az a gátlástalanságuk, mellyel a legszegényebbeket fosztogatják még most is, amikor a nyomor már elöntötte az országot, és minden jóérzésű ember rettegve várja a telet: hányan fagynak meg idén az utcákon, hányan a fűtetlen lakásokban, hány embernek nem jut kenyérre, lakbérre, meleg ételre.
Szinte szadista kéjjel sanyargatják a legnyomorultabbakat, az éhhalállal fenyegetik őket látszólag olyan célok megvalósítása érdekében, melyeket akár helyeselni is lehetne, ha a célokhoz vezető út nem zsarolással és fenyegetéssel lenne kikövezve.

 

Most éppen a családi pótlék megvonására találtak új ötletet.
Mivel 2015 szeptemberétől kötelezővé válik a gyermekek óvodába járatása, egy változtatás - az iskoláztatási támogatáshoz hasonlóan - megvonná a családi pótlékot azoktól a családoktól, akiknek a gyermeke legalább húsz napot igazolatlanul hiányzik az óvodából. 
A megvonás átmeneti, ha a gyermek ismét jár az intézménybe, azt újra folyósítják.
Tulajdonképpen helyeselni lehet a gyermekek óvodai nevelését, hiszen nekem is az a véleményem, hogy mire egy kisgyerek iskolába kerül, addigra már bőven lekéstünk a neveléséről.
Jobb azt minél előbb kezdeni, hiszen a megfelelő szókincset, viselkedésmintákat, fegyelmet-figyelmet  ki kell alakítani, nem szólva arról, hogy a rasszizmus ellen is így a legegyszerűbb fellépni – már, ha a helyi hatalmasságok is célnak tekintik.

Mégis azt hiszem, hogy a kényszerítés nem a legjobb megoldás, mellesleg általában hatástalan is azoknál, akiknek leginkább szükségük lenne gyermekeik fejlesztésére.
A magyar állam által alkalmazott módszer leginkább az idomításhoz hasonlítható, megalázó és rohadt kényelmes megoldás.
A pszichológusok szerint rendkívül erős belső késztetéssel járnak a biológiai motívumok, például az éhség, a szomjúság.
Magyarán, aki éhezik, az mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a helyzetet felszámolja, márpedig ahol egy család a családi pótlék nélkül éhezik, akkor annak megvonása kényszerítést jelent, amire nemigen van itt felhatalmazva még az állam sem, legyenek bármennyire is tiszteletreméltó törekvései.
Azt gondolom, hogy talán többre lehetne menni azzal, ha azokat, akik óvodába járatják a gyereküket, inkább valami többletjuttatással ösztönözné a társadalom a helyes magatartásminta követésére, például az óvodások, napközisek szülei a családi pótlék mellé kaphatnának havi rendszerességgel élelmiszercsomagot, zsírt, lisztet, cukrot, sót, krumplit, talán futná a rávaló az alapvető élelmiszerek áfájából.

Ma szabályozták az önkormányzatok által adható támogatás maximumát is, felső korlátot szabtak  az önkormányzatok által havi rendszerességgel nyújtható támogatásoknak, az öregségi nyugdíj legkisebb összegében.
Bizonyára csőstül akadnak az ország minden táján önkormányzatok, ahol a havi rendszerességgel adott támogatások meghaladták a képviselői költségtérítések összegét is, mégis, már megint a legszegényebbekre figyelnek árgus szemekkel.
Én meg azt várom, hogy mikor határozzák meg az országgyűlési képviselők javadalmazását a segélymaximum valamilyen többszörösében, mikor alakítják át a családi pótlék és a gyermekek utáni adójóváírásokat rászorultsági alapú juttatásokká, mikor jön el az a nap, amikor azoktól próbálnak elvenni, akiknek nagyon van, és azoknak adni, akiknek nagyon nincs.

Mindegy, talán majd az M0 körgyűrűn szedett autópályadíjból tervezi ezt Viktor, de lehet, hogy tévedek…

 

:O)))

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási ...
Bővebben >>