Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Drogteszt: egy hülye százat csinál

2014-12-08 16:28:37


 

 

Another Brick In The Wall (Roger Waters)


Kocsis Máté javaslatával több baj van: az egyik, hogy nem javaslat, a másik, hogy teljességgel értelmezhetetlen.  Pusztán az, hogy ez nem javaslat, c s a k abból az okból problémás, hogy ha esetleg az lesz, azt az ellenzéknek (és a médiának) k ö s z ö n h e t i majd a társadalom. Kocsis ugyanis böfögött valamit unalmas perceiben a Facebookon, amire ráugrott az ellenzék (Szabó Tímea), így általa bekerült a fősodorba, a többiek meg mentek utána. A javaslat, vagyis „javaslat” pedig teljes mértékben értelmezhetetlen. Ezért a reakciók többsége is.

 

A drog fogalmát a pszichológia és pszichiátria (köztük nincs lényegi különbség), valamint a szociálpszichológia, továbbá a szociológia is eltérően különbözteti meg, nem szólva a jogról. Mivel Kocsis jogász, tételezzük fel, hogy az illegális drogokra gondolt, nem pedig az illegális drogoknál akár nagyobb függőséget mutató szerekre, így pl. capsaicin, nicotine stb. (A „hozzászokás” fokmérője ugyanis az ürülés, azaz, hogy milyen időintervallum alatt távozik a szer a szervezetből  – ez az, ami a szociológusok és jogászok szerint nem így van, tehát ők nem ez alapján tesznek különbséget.) Na, de milyen már az a „javaslat”, amelynél azt kell feltételezni, hogy mire gondolt az, aki mondta/írta? Szerintem semmilyen, ezért úgy kellett volna ejteni rá, hogy az csak na, bár az emberileg teljeséggel érthető, hogy az a politikus, aki hírt csinált belőle így tett. Ez az a pont, amin ellentmondásba keveredhetek magammal, mert… nagyon nehezen írom le…, de kizárólag e tény alapján, miszerint KI ÉS VAJON MIÉRT CSINÁLT BELŐLE HÍRT, lehet, vagyis egész pontosan akár még az is lehet, hogy Kocsisnak igaza van. Hű, de fájt leírni! Hír ugyanis Szabó bejegyzése lett, nem Kocsisé! Ettől függetlenül tehát nem tudjuk Kocsis bejegyzéséből, hogy mi az a drog, csak eredeti foglalkozásából következtethetünk rá, hogy az illegális drogokra gondolt. Ebből a szempontból tehát értelmezhetetlen a „javaslat”.

 

Nézzük, mi az a drogteszt! Én még ilyenről – mint átfogó fogalomról – nem hallottam, lehet ez is valami olyan jelentés, ami a jogászok és joggyakorlók szótárában evidens. Ez ugyanis az egyszerű szondától, a vizeletvizsgálaton, a vérteszten át, akár a közvélemény számára teljesen ismeretlen módszerekig elég eltérő lehet. Kocsis bejegyzésében pedig alig utal valami arra, hogy mire gondolhatott teszt alatt, bár ha az évi egy alkalmat vesszük, amit javasol, akkor ez elég brutál „teszt”, és hát, el se tudom képzelni, honnan szabadít rá fel forrásokat az állam. Oké, például kollégái eladhatják villáikat, bár ez elég valószerűtlen… Így tehát ezen a ponton is azt kell mondani, hogy a „javaslat” értelmezhetetlen.

 

Muszáj feltenni a kérdést, hogy megvédi-e gyerekeinket az évenkénti egy „szűrés”. Aligha. Fent említett tudományágak szerinti eltéréssel együtt, abban minden tudomány legtöbb képviselője egyetért, hogy nincs prevenciós következménye semmiféle tesztelésnek. A drogprobléma (egész pontosan függőség-probléma, ami nem feltétlen illegális, annak csak egy módozata, amit tilt a törvény) az egyik legösszetettebb és legmegoldatlanabb kérdés, az egyéni tényezőket, az aktuális környezetet, a szocializációt, szociobiológiai és pszichofiziológiai stb. tényezőket öleli fel, egészen odáig, hogy pl. szoptatott-e minket az anyánk (utóbbi: Freud). Ezért ezt semmilyen tudomány se fogja tudni a mi életünkben megoldani, s pláne nem a politika. A probléma összetettségére Zacher Gábor egy előadásában mutatott rá. Azt mondta, hogy képzeljük el azt a szituációt, amikor a szülők otthon ülnek a TV előtt, söröznek és cigiznek, de úgy engedik el a gyereküket a pénteki esti buliba, hogy köszönésként hozzávágják: ne drogozz! Utalva ezzel arra, hogy míg a szülők egyszerre 3-féle drogot fogyasztanak (focimeccs/szappanopera, alkohol, nikotin), addig arra intik gyerekeiket, hogy ők ne drogozzanak – és ezzel egy olyan komplexitásra világított rá, amely még így is messze áll a maga komplexitásában a legkomplexebbtől. (Bár ennél komplexebbet még nem hallottam.)

 

Néhány mondat erejéig érdemes arra a szintén értelmezhetetlen részre kitérni, amikor azt említi Kocsis, hogy az újságírók és politikusok is legyenek évente szűrve. Ez a rész azért értelmezhetetlen, mert – ha abban igaza is van, hogy aki olykor 10 millió ember felé közvetít információt és/ vagy elvileg törődik a nemzettel, az legyen már – ha egy mód van rá – beszámítható… Legalább munkaidőben… A kérdések ugyanakkor itt is felvetődnek: mire jó az évi egy alkalom, milyen technológiával szűrnek, és hovatovább mennyibe kerül mindez? Továbbá még egy: mi a helyzet esetükben az alkohollal?

 

Az ellenzék az ügy kapcsán lesújtó. Elsősorban azért, mert reagált a nincsre. Reagált egy hiperreális, azaz csak lehetőségként létező megnyilvánulásra, mivel Kocsis a virtuális  térben nyilvánult meg. Érdemes megnézni a téma érzékenysége miatt, hogy hogyan lett a nem létezőből vagy lehetőségként létezőből (hiperreális) valóság. Szabó Tímea által, aki valami miatt olyan mértékben háborodott fel a javaslaton, hogy minden racionalitást és felelős politikusi magatartást nélkülözve, rettenetesen érzelemdús, s egyszersmind kusza posztot írt, amin kapva kapott a jobboldali média (naná!), és ettől kezdve lavina indult el. Lavina a nincsről. Lavina egy értelmezhetetlen „javaslatról”. Lavina egy hipperrális fikcióról cyber térben, a Facebookon.

 

Egy hülye százat csinál alapon pedig az ellenzék reagált, és általánosságban elmondható, hogy álszent, amely néha súrolja a hazugság határát is, ill. aki nem lódít, az csak beszél, de nem mond semmit, azt meg minek, így összesen 3 kivételt találtam, ami említésre alkalmas.

 

Az igazsághoz, vagy legalábbis a tudományos tényekhez legközelebb Fodor Gábor (Liberálisok) áll. Ő azt állítja, hogy Kocsis javaslata értelmezhetetlen, bár a fodori hanyag eleganciára jellemzően nem fejti ki, hogy miért.

 

Új aspektust Kónya Péter (Szolidaritás) vitt a témába: nyilvánosságra hozás feltételével támogatná, majd hozzáteszi azt is, hogy ez valószerűtlen, tehát mintha ironizált volna, de ez nem egyértelmű.


A kocsisi megnyilatkozás groteszk tükrét Vadai Ágnes (DK) állította fel: 3 sorban megírta azt, amit Dürrenmatt egy egész drámában. Vadai azt mondja, minden fordítva van, az ápolók a betegek és fordítva. 

 

A javaslat gyerekeket érintő részéről pedig nekem az a véleményem, hogy tökéletesen beleillik abba platóni államelmélet képbe, amit az Orbán-kormány köz- és felsőoktatás területén magáénak tud.

 

Another Brick In The Wall

(A lényeg 2:22 és 4:22 között látható/hallható)



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>