Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Ebola fakó

2015-02-12 08:29:43


Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány.

Tekintettel a nyugat-afrikai Ebola-járvány globális veszélyére, a nemzetközi összefogáshoz való magyar hozzájárulás erősítéséért a kormány felkéri a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon önkéntesként kiutazó orvosi és szakképzett ápolói kontingens felállításáról és helyszíni telepítéséről.
Arra is kérik a minisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió Ebola-koordinációs megbízottjaival annak érdekében, hogy az önkénteseket kijuttassák az érintett területekre.
A külgazdasági és külügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter feladata lesz, hogy gondoskodjon az önkéntesek kiutazásához, kint-tartózkodásához és az esetleges váltásukhoz szükséges források biztosításáról.
Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár tavaly novemberben számolt be arról, hogy Magyarország is részt vesz az ebola sújtotta országoknak segítséget nyújtó nemzetközi koalícióban, és öt-tíz orvost, egészségügyi dolgozót keresnek, akik vállalják, hogy abban a régióban szolgálnak.
MTI

 

Elolvastam, ízlelgettem kicsit a szöveget, igennagyon megtetszett.
Egyrészt a magyar egészségügy nyilván rengeteg tapasztalattal rendelkezik az ebolával kapcsolatban, másrészt ez olyan igazán magyaros ügy.
Az ebola, ez a rettegett betegség ezerszámra szedte áldozatait, a világ pedig összefogott a betegség elleni harcra.
Ki is fejlesztették a megfelelő vakcinát, túl van a klinikai teszteken is, közben a járvány ahogy jött, úgy el is múlt gyakorlatilag, no, most jött el az ideje, hogy kiutazzon öt - tíz magyar, mondjuk Libériába, majd együtt várjanak a már darabideje ott ténykedő orvosokkal, hogy teljességgel elmúljon a veszély és ne legyen egyetlen új fertőzés sem.

Hőseink menet közben megkapják majd a sárgalázat, megcsípi őket a cecelégy, mosnak majd, mint a murányi kutya, aztán hazajönnek, remélhetőleg nem hozzák magukkal az ebola vírusát, de ez még nem lefutott meccs.
Gondolom, Süsü meghallotta valahol, hogy mekkora gond az eb óla, gondolta, kutyaházban világhatalom vagyunk, küldjük hát legjobbjainkat, ha már így esett.
Merthogy ennek most mi értelme van, a fene se tudja, küldtünk volna inkább néhány konténer gyógyszert, kötszert vagy egyszerűen csak élelmiszert a túlélőknek, az valós segítség lett volna, de ez a mutatvány csak arra jó, hogy prezentáljuk a világnak rettentő humanizmusunkat, melyet oly szépen tanúsítanak a középhideg télben megfagyott honfitársaink.

A gyermekéhezést most nem említeném, állítólag dolgozik a hatalom a gyermekétkeztetés kiterjesztésén, még az is előfordulhat, hogy sem az iskolaszünetekben, sem a hétvégeken nem kell éhezniük a gyerekeknek.
Idén talán nyáron is kaphat majd ebédet százhuszonnégyezer gyerek, igazán hálásak lehetünk a rendszerváltó értelmiségnek, nem hagyták az út szélén az elesetteket.
Komolyra fordítva a szót, talán egyszer kikukucskálhatna a zacskóból Vezérünk és megtekinthetné a Rókus mellett kígyózó sort, hátha eszébe jutna a felnőttéhezés is, habár...

Mindenesetre, ha ételt nem is, ebolát még kaphatnak, ki a kicsit nem becsüli, az a Micit nem érdemli!
Simicska hazahúzza a szánkót, jön Putyin, jönnek a törökök, jön a tavasz...
Magyar Bálint volt Friderikusz vendége, mikor néztem, azon töprengtem, hogy miért kellenek nekünk Lázárok, Rogánok, mikor van nekünk néhány magas emberi és szakmai minőségű politikusunk, mint például ő is.
Persze magyarembert taszítja az értelem, mégha egy Magyar szájából hallja, akkor is.
Magyar Bálint elmagyarázta azt is, hogy miért nem profitál az ellenzék az Orbán-Simicska háborúból, de azértse írom ide, nézzétek meg a videót, érdemes!

 

:O)))




Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>