Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

Egy kicsempészett levél

2013-09-23 23:00:40


Kis laza, kávé mellé

 

„Nem kell mindig politika” jeligére

 

Az alant következő irományt - ami egy, a beosztottainál tovább az irodájában dolgozó Nagyfőnök gondolatait és instrukcióit rögzíti titkársága felé – nevezhetnénk akár az „elfogott levelek” műfajához tartozónak is. Lévén azonban, hogy az MSZP székházában „íródott”, lehet, hogy a „kicsempészett levél” irodalmi besorolás jobban illenék hozzá.

 

Mindegy is, mivel az utolsó szóig a képzelet műve. Íme, a levél, ami formáját tekintve inkább csak egy fáradt, de elégedett embernek egy A-4-es mappából kitépett papírra vetett, nem is kicsit csapongó gondolatsora:

 

„Kedveseim,

 

Végre, hogy ezt is megértük; vezetésemmel valamennyien sikeresen vagyunk túl az elmúlt közel három hét megpróbáltatásain, lezártuk az ellenzéki együttműködés tartalmi és formai megalapozásáért folytatott tárgyalásokat.

 

Hogy kik meg nem fordultak ezalatt itt nálunk az épületben? Járt itt happy és unhappy. Az ember csak kapkodta a fejét. Sokszor már az volt az érzésem, hogy ez itt Lourdes, Mariazell vagy valami más csodaváró hely. Esetleg most erre megy az El Camino?

 

(Jut eszembe: kicsit megszaladt a kávé, ásványvíz - és pogácsa számlánk, erre majd figyeljünk oda…)

 

Szóval, túl vagyunk a nehezén, a saját céljainkat 100 százalékban teljesítettük. Megkötöttük az E14-el az alapszerződést, ebből mindenképp mi jövünk ki jól!

 

A többieket meg elhajtottam/tuk, mint jóravaló Mira-víz a székrekedést. Hogy milyen ötletekkel és követelésekkel álltak itt elő egyesek meg a futottak még, az egyszerűen hajmeresztő!

 

Mindegy. Most a csendes építkezés, a nyugodt műhelymunka következik.

 

Egyelőre még nem Orbán, arra később is lesz idő. Inkább a kongresszusra készülök/lünk. Tudják: tézisek, akciótervek, kormányprogram; a szegény Bajnaival kötött megállapodást is le kell még dugni a választmány és a kongresszus torkán (már magam sem tudom, hogy Bajnai-e a szegény vagy a vele kötött megállapodásunk?).

 

Most egy pár napig nem jövök be, muszáj lesz kiszellőztetni a fejemet ettől a sok embertől. Javaslom, maguk is tegyék ezt. Jól szellőztessék ki a folyosókat és a szobákat itt a székházban, kicsit befülledt a látogatóktól. Fertőtlenítsenek is, ha kell, ciánozásra valószínűleg azért nem lesz szükség. Mu-ha-ha!

 

Mikor visszajövök, munkám/nkhoz mindenkitől nyugalmat és főleg csendet fogok kérni és követelni. Mindenkitől, kivétel nélkül!

 

                                                                                                    Attila

 

Ui.: Még a Mamától is ott fent a padláson, azzal a kosárral a kezében. Úgy nyikorog. De lehet, hogy addig fonatok neki egy újat.”

 

- rigi -

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>