Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.

Egy kis orbanológia

2015-05-16 17:20:10


Már csak egy céltáblájuk maradt. A volt szocialista miniszterelnökre hegyeznek ki mindent. Őt teszik egyedül felelőssé mindenért. Ő áll a törvénysértés gyanújának hálójába fogott szocialista káderek mögött, neki hordták zsákban a pénzt és még mindig ő az első számú közellenség. Elindították, csúcsra járatták vele szemben a kampányt. A hecckampányt. Korábban sem kímélték.

Ők, akik arra bíztatták egykor az embereket, hogy fordítsanak hátat a miniszterelnöknek, bárhol is beszél. Ők, akik vádolták őt pártjuk nevében, kijelentve, hogy az általa irányított rendőrség brutális és megmagyarázhatatlan erőszakot követett el békés emberek ellen. Ők, akik hergelték a békéseket, akik felelőssé tették az akkori TV elnököt azért, mert az általuk hergeltektől nem vette át és nem olvasta be a petíciót!

 

Olyan badarságokkal támadták meg őt, a rasszizmus és a szélsőjobb elleni magatartása miatt, hogy ő csak ne beszéljen, mert mindennap abból a villából jár dolgozni, amelyet kétszeresen-előbb a nyilasok, majd a kommunisták - koboztak el zsidó tulajdonosától. Azt skandálták, hogy az ő elhibázott politikája és bizalomvesztése volt az oka a forint nagymértékű árfolyamcsökkenésének. Mennyi is most a forint árfolyama?

 

Kórusban szavalták: "A miniszterelnök bizarr jelenség, mindig elkúrja, minden programja megbukik, mégis marad. Politikája elbukik a választók előtt, a piac nem veszi komolyan és már azok sem tapsolnak megszorító csomagjainak, akik annak idején Bokros Lajost éltették."/Szerető Szabolcs/. Ha-ha, még, hogy ő az, aki ennyi balhé után még mindig marad!

 

Máté T.Gyula még erre is rátett egy lapáttal:"...a Magyar Köztársaság miniszterelnöke évek óta nem mond igazat. Ezt tette-unalomig ismerjük - Őszödön, de ami a nagyobb baj, ezt teszi azóta is. Hazudik, amikor azt mondja, baloldali. Hazudik, amikor azt mondja, együtt húzzuk össze a nadrágszíjat..." Ki is mondta, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt nézzék, amit teszek?

 

A szlogenek szavatossági ideje lejárt. A parlamenti kivonulásoké is. A köpködő, gyalázkodó, hisztérikus kifakadásokra sem vevő már annyira senki. Az olyan világraszóló, szégyent hozó vakkantásokra sem, mint: "...zsidókat a Dunába, Gyurcsányt meg utána..." A bukott baloldal szöveg is elavult már, meg a nyolc évezés is. De ő még maradt céltáblának, meg a provokátorok ezrei , akik a facebookon megjelenő oldalakon, eltévedt baloldaliak panaszait kihasználva bomlasztanak nap, mint nap hozzászólásaikkal.

 

A felcsúti stadionhuszár, mint afféle szabaduló művész pontosan tudja, hogy akikre hatni akar, azok előbb-utóbb maguk is elhiszik neki, szemfényvesztő trükkökkel előadott szónoki varázslatait. Azt, hogy a szocialisták, és minden baloldali ördögtől való! Minden Orbán beszédnek ez a lényege. Addig, addig ismételni éjjel nappal, minden lehetséges fórumon a baloldal kormányzásra való alkalmatlanságát, míg az meggyőződéssé nem válik a tömegek tudatában. Ezt taníthatta neki még a minap is Habony üzlettársa, a libsiző Arthur J. Finkelstein. Mert a zsák megtalálja a foltját!

 

Már 2007.júliusában, Tusnádfürdőn elhangzott beszédében a pávatáncos színt vallott. A baloldal elmulasztotta felmutatni az embereknek a beszéd lényegének kritikáját. Hogy világossá tegyék a fejekben, mit is akart valójában a Fidesz. Azzal, hogy a nemzeti jelleget a demokrata elé helyezte, egy új szociális jobboldal fontosságát hangsúlyozta. Hogy a szocialistákat nemzetárulóvá minősítette, megetetve a tömegeket, hogy a szocialisták mindent a piac fennhatósága alá rendelnek, tehát antiszociálisak. Ezért új szociális jobboldalra van szükség, olyan jobboldalra, amely védi a szegények érdekeit, úgy, hogy a nemzeti érdekek elsődlegességét senkinek nem engedi megkérdőjelezni. Nemzeti és szociális. A trükk bevált. A népnek tetsző dolog a harsogás: a haza az első és a szegények megsegítése. Orbán a tusnádfürdői beszédet idehaza nem merte volna elmondani. Az lett volna a valódi színvallás! Azóta meg már tudjuk mit is tettek a szegényekkel, ők az illiberális, autokrata rendszereket inkább kedvelők!

 

Az Fidesz-KDNP avittas szlogenjei már a kukában vannak. A szocialisták harakiris , törvényekkel szembemenő torzszülötteinek csontjait rágják ma is, egyedüli céltáblaként használva még mindig Gyurcsány Ferencet. Szemérmesen hallgattak viszont arról, hogy az évtizedekre titkosított olajügyekben vezető politikusuk nem volt hajlandó a parlamenti bizottság előtt nyilatkozni, hallgattak választmányi elnökük családjának viselt dolgairól és nem tárták a nyilvánosság elé volt pártigazgató polgármesterük szolnoki történeteit, a pártelnök közeli ismeretségi körébe tartozó, hat évig Hollandiában bujkáló és ott elfogott Varga Tamás bűvészmutatványaival együtt.

 

Meddig lehet tűrni még mindezt? A hasbeszélő hintába ültetést, a devizahitelesek kész átverés show ját, a nemzetieskedő bohóckodásokat, a csókosok kövérre hízlalását, az Európával történő packázást, a kommunikációs bűvészmutatványokat, az alkalmazottak közmunkásokra cserélését, a fiatalok aluliskolázottságát és külföldre menekülését, a szociális munkásokból való gúnyt űzést, az EU-s pályázatokkal való visszaéléseket! És sorolhatnánk tovább napestig! Majd jönnek ismét a kommunikációs trükkök százai, csúcsukon a 2017-es úszó világbajnoksággal, egy-két populista kormányintézkedéssel megfejelve a 2018-as választások előtt! Ha tűrjük addig!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>