Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Egyedül nem megy

2015-09-02 18:45:13


Közben a menekültek és bevándorolni szándékozók hosszú, tömött sorokban érkeznek.

Kissé megkönnyebbültek a szírek, akik azt hitték, hogy Angela Merkel nyilatkozata után minden szír automatikusan bebocsátást nyer Németországba, el is indult egy vonat néhányukkal, de csalódniuk kellett.

Be kell tartani a szabályokat, mondta Merkel asszony, és ezen csak az csodálkozik, aki nem tudja, hogy a németek még a házaséletet is ütemterv szerint élik…

 

A szabály pedig az, hogy a menedékkérőknek érvényes utiokmánnyal kell rendelkezniük, ha pedig nem kérnek menedéket, akkor vízummal is.

Akinek ilyen nincs, azt leszállítják a vonatokról és visszafordítják azokba a központokba, ahol tisztázni lehet a személyazonosságukat, regisztrálni lehet őket.

A menedékkérő a kérelme regisztrálásától az ügy elbírálásáig jogszerűen tartózkodik az országban, akkor is, ha eredetileg nem volt útlevele, vízuma, de másik EU-s országba nem mehet át, kérelmét nem „viheti el” magával, mert a jogszabályok szerint Magyarország felelős lefolytatni a menekültügyi eljárást.

Ehhez képest töketlenkednek hazánk rátermett hatóságai, és akkor itt most ne a terepen tevékenykedő rendőrre tessenek mérgesek lenni, hanem a hatóságok vezetőire, de legfőképpen a kormányra.

 

Merthogy a kormány – inkluzíve Orbán Viktor is – pontosan ismeri a szabályozást, csak nem tartja és tartatja be.

Nem, mert számára fontosabb volt, hogy új ellenséget gyártson, erre pedig ki lenne alkalmasabb, mint az a szerencsétlen, akinek lábában már többezer kilométer van, koszos és büdös, éhes és szomjas, a gyereke a harminchat fokos hőségben kiszárad – ezt kell hagyni magányosan vagy falkákban kószálni a gyönyörű magyar rónákon és kiverni a tűző napra a Keletiből, ahol legalább valami kis árnyék van.

Ellene kell hergelni magyarembert, rémhíreket terjeszteni róluk, betegséget, bűzt és terrort terjesztő lényeknek beállítva őket, akik nem is emberek, márpedig a férgeket akár irtani is lehet.

Meg ijesztgetni, kilátásba helyezni akár a fegyverhasználatot is, felruházva a Honvédséget minden olyan jogkörrel, mely nem illeti meg.

 

Az csak a baj, hogy a menekült ütemesen érkezik, és ha nem kezdünk vele semmit, akkor felszaporodik az embertömeg, mellyel aztán csak a problémák vannak.

Fogy a pénze

 

A gondok szaporítása érdekében tesz a szélsőjobbik is, amely a megoldás keresésévben kormányközeli, mivelhogy azt az erő alkalmazásában látja, arra azonban vak, hogy észrevegye, hogy itt momentán nincs erő. Az aktuális mumuskén alkalmazott Honvédség tiszti, tiszthelyettesi és legénységi létszáma összesen úgy tizenhétezer fő, de ebben benne van már a katonazenekar, a cukrász, szakács, és az összes gatyaszámláló is.

Hende nincs benne, ő szarban van.

Ezzel akarnak ezek (kis „e”-vel) - általuk – milliósra taksált tömeget erővel kézben tartani?

Ugyan már…

A kis nyúlós harcimarci meg egy más síkon mozog, mint az értelmes ember, ő abban az álomvilágban él, melyben – ha nagyon erősen akar az ember – nem beszarik, hanem minden megoldható.

Hát ez a helyzet nem ilyen, valaki végre elmondhatná már neki.

Nincs ehhez sem elegendő erőnk, sem eszközünk, sem eszünk.

A bezárkózás - mely a jelenlegi kurzus probléma-megoldási zeneművének vezérmotívuma - sem nem szép, sem nem hasznos.

A menekült ugyanis tovább akar menni, a lehetőségekhez képest leggyorsabban, hogy szerencsétlen élete végre valamiféle nyugvópontra jusson.

Nálunk viszont a szervezetlenség, az együttműködés hiánya az idők beláthatatlan távolába tolja a megoldást, viszont semmit sem tesz az átmenetileg nálunk ragadt emberekért, mert erre vagy a fizikai képességek nincsenek meg, vagy a szándék eleve az, hogy az ország élhetetlenné váljon.

Itt aztán nem valósul meg József Attila álma gyönyörű képességünkről, a rendről, ez az ország maga lett a rumlibánya.

Orbán meg nem megy el a migránsok ügyének megoldásáról tárgyaló konferenciára, merthogy Magyarország nem a balkáni térség része.

Nem hát – csak határos vele, a menekültek is onnan jönnek, mondhatnám, ha a Balkán szellent egy kiadósat, akkor nálunk a Balatonon felborulnak a vitorlások.

Macedónia pár napra feltartóztatta a menekülteket, aztán amikor meghátrált és átengedte őket, akkor nálunk összehívták a biztonságpolitikai kabinetet, és napokig azzal szórakoztatták a nagyérdeműt, hogy a felgyűlt tömegből adott napon hányan érkeztek meg, azt próbálva érzékeltetni, hogy minden nap rengetegen jönnek.

A sok szifiliszes meg majd megpocsékolja asszonyainkat, lányainkat, hozzák zacskóban az ebolát meg a bubópestist, emellett randalíroznak, lopnak, rabolnak, gyújtogatnak és csúnyán beszélnek, továbbá egyre inkább követelőznek, nem eszik meg a disznósajtos zsömlét, mert nekik libacomb kell.

A menekültek fogadására nincs infrastruktúra, nincs elég tábor, nincs elég ágy, az eljárás lefolytatására nincs elég képzett személyzet, nincs együttműködési készség az Unió többi országával, csak szögesdrót van és uszítás.

Máskülönben teljesen normális emberek hangoztatnak buta érveket, a megfulladt emberekről szóló híradásokhoz olyan kommenteket fűznek, melyek megkérdőjelezi a törzsfejlődést.

Ha balkáninak nevezik az országot, agyba-főbe vagyunk dicsérve.

 

Orbán csapdában van, úgyhogy ma várhatóan a pávatánc újabb figuráját kell előadnia, estére valószínűleg kiderül, hogy dehogyis zárkózunk mi el az uniós kvótáknak megfelelő számú menekült befogadásától, mi csak szegények vagyunk tezsvír, beteg az asszony is, sok a gyerek otthon és rengeteg a lábuk, hát pár eurogarast, esetleg…

Merthogy arra máár régen rá kellett jönnie, hogy egyedül nem megy.

A tetejébe a Jobbik akciózgat, elfoglalta a területet, melyen a kormány tranzitzónát szeretne létrehozni, merthogy az agykapacitásukat meghaladja a tény, hogy a menekültnek térbeli kiterjedése és mindenféle szükséglete van.

Hát itt tartunk éppen, a helyzet nem biztató.

A kormány vagy nem akarja, vagy nem képes ellátni a feladatát, pótcselekvésekkel és pofázással pótolja, a mulasztásait.

Magyarember meg ellopja a menekülteket ellátó orvos pénzét, a menekültek által élelmiszerre összedobott pénzt, gusztustalanul gyűlölködik, a legszebb nyilas időkre emlékeztető mondatokat ír le,

ahelyett, hogy kikényszerítené a helyzet szakszerű és humánus kezelését.

 

Ha ő nem, majd az élet fogja kikényszeríteni, de az nem biztos, hogy békés és az ország számára kedvező megoldás lesz.

Este hétre a menekülteket segítő Migration Aid bejelentette, hogy Not in my name (Ne az én nevemben) jelszóval kormányellenes tüntetést szerveznek a Nyugati pályaudvarnál.

 

Talán sokan leszünk, akiknek nem tetszik ez az egész eljárás, talán leszünk annyian, hogy elhallatszik a hangunk - legalább az ellenzéki pártokig.

 

A süketeknek úgyis hiába beszélünk…

 

:O))) 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, ...
Bővebben >>