2013-11-15 08:17:24

Megy a háború a hajléktalanokkal, röpködnek az érvek pro és kontra, szelídlelkű emberbarátok veszekednek nettó ökrökkel, akik szerint aki akar dolgoz, aki akar lak.

Elképesztő a csörömpölés, miközben egyre sötétebb felhők jönnek, maholnap nyakunkon a tél. Megvan az idei szezon első kihűlt halottja, akiről tudunk - szerencsétlen állítólag műanyag zsákban próbálta átvészelni a még csak nem is szokatlanul hideg éjszakát – nem sikerült neki. Hányan fogják követni még a télen – ki tudja? Hajléktalanok, a társadalom páriái.

Eközben elkezdődött nagyüzemi üldözésük, jólöltözött és a hajléktalanok adóján is kövérre hizlalt urak és hölgyek hozzák a rendeleteket, hogy a fővárosban hol tilos levegőt venniük, melyik padokra lesz tilos letelepedniük, melyik járdákon közlekedhetnek, míg csak ki nem jelölik nekik a tábort, ahol kényszertartózkodási helyük lesz - a kapu feletti feliraton még gondolkodnak. Merthogy egyébként adófizető polgárok ők is, hiszen minden megvásárolt kenyérszelet vagy cigaretta, minden üveg bor után adót fizetnek ők is, elvileg a jogaik sem lehetnének kevesebbek más állampolgárok jogainál. És mégis, nemcsak munkától, egészségtől, emberhez méltó élettől fosztják meg őket, hanem állampolgári jogaiktól is. Pedig a hajléktalan nem jókedvéből él a kegyetlen és rideg nagyvárosban, neki ez a munkahelye.
Merthogy vagy van valamennyi jövedelme – munkabér, nyugdíj, ilyen-olyan ellátás – vagy nincs egy megveszekedett fillérje sem, de élni azért kell, mert az életösztön erre készteti.

Így hát guberál, koldul, lop, gyűjti a visszaváltható vagy eladható dolgokat, miközben cipeli magával egész háztartását a csíkos és többnyire koszos műanyagszatyorban, holott lehet, évtizedeket dolgozott tisztességesen valamikor, valahol. Csak megszűnt a munkahelye és ameddig volt miből, elkezdett inni, vagy elvált, és a bíróság nem neki ítélte a lakást, vagy a közös lakásban lakó elvált férj naponta lökte át a komondoron, az elvált feleség új nyele naponta pofozta fel, míg csak fel nem adta és el nem menekült a lakásból. Vagy kitették az utcára, mert nem tudta fizetni a hitelét, utána kitették a munkahelyéről, mert ápolatlan és büdös lett az utcai élettől, ami egy munkáltató részéről, ha nem is humánus, de érthető.

A mi társadalmunk rideg és embertelen, és ahogy távolodunk a sokat szidott kádári társadalomtól egyre ridegebb és egyre embertelenebb.
Nálunk lecsúszni könnyű, visszakapaszkodni lehetetlen, mert nincsenek fogódzók, ellenben minden kanyarban állnak hivatásos lelketlenek, akik a felkapaszkodó kinyújtott kezére rávernek, ha lépne egyet felfelé, hát visszarúgják. Vannak hajléktalanok, akik sok leleményességgel és nagy szorgalommal összehordanak ilyen-olyan anyagokat, melyekből kunyhót eszkábálnak maguknak, abban élnek sokszor a családjukkal, vannak, akik a gyerekükkel. Ezek az emberek megérdemelnék a segítséget, mert a maguk esetlenül szerény módján be akarnak illeszkedni a társadalomba, emberhez illő életet szeretnének élni a maguk lehetőségeinek maximumát adva. A legtöbb, amit a társadalomtól várhatnak annyi, hogy egy reggel megjelennek a dózerek és a közmunkások, és az egyik nyomorult eltakarítja a még nála is nyomorultabb életlehetőségét, mert ha nem teszi, akkor legközelebb lehet, ő is a másik oldalon találja magát, hiszen oly kevés választja el őket egymástól.

Aki pedig az egyik nincstelent a másikra küldte, az meglehet, a hét végén hason csúszik az oltár előtt, és ha a bűnét meg kell vallania, akkor arról beszél, hogy Isten nevét hiába vette szájára, holott Isten, ha lenne, hacsak ránézne is, öklendezni kezdene.
Persze a hajléktalanok között ott a társadalom salakja éppúgy, mint a még mozgó élőhalott is, áldozatok és saját maguk áldozatai- vegyesen. A népszerű betelefonálós műsorban egyébként értelmes ember panaszkodott, hogy nem mindenki fogadja el a segítséget, horribile dictu olyan is akad, aki ül a padon és maga alá csinál. Igen, ilyen is van, habár azt azért nem lehet pontosan tudni, hogy aki maga alá csinál, az jókedvéből teszi, vagy nagybeteg, gyógyításra szoruló ember. Százak haltak meg már agyvérzés miatt, mert a tőlük undorral elfordulók azt hitték, hogy holtrészegek.

Akiket most elkergetnek megszokott helyeikről, azok elveszítik megszokott és bejáratott bevételi és megélhetési forrásaikat - a boltost, aki este odaadja nekik a lejárt szavatosságú ételt, a kocsmárost, aki kis söprögetésért ad neki egy fröccsöt és megengedi, hogy megmelegedjen, a jólelkű lakót, aki levisz neki egy kis ebédről megmaradt ételt – kezdhetik újjáépíteni amúgy is szerencsétlen életüket – télen. Tarlós főpolgármester meg majd egy szép téli estén előveszi a kis gyufaárus lány történetét, párás szemmel felolvassa unokáinak és meghatottan, de elégedetten nézi leszármazottait – az ő unokáit ilyen veszély nem fenyegeti.

Orbán is elégedett, minden szépen alakul, és ha keresztülmegy a városon a páncélosával és testőreivel, nem zavarják többé a szemét ezek az emberi hulladékok. Mi meg kussolunk, mert hallottuk, hogy a Julist is kirúgta a főnöke, mikor pofázott, hát bólogassunk, abból nem lehet baj.

 Ha a Föld, a Föld Isten kalapja
Úgy hazánk, hazánk bokréta rajta…

Hogy rohadna meg, aki ide juttatta, mind.

:O)))