2013-10-05 18:38:46

Avagy a jótett ne vegye el az eszedet

A dolog a közelmúltban történt, aktualitását mindössze az adja, hogy ma újra eszembe jutott. A sztori rövid, ám nem minden tanulságot nélkülöző. Előtte azonban egy rövid kis hely-festés.

Rendszeresen egy helyen vásárolunk egy kültelki, pasaréti, úgynevezett éjjel-nappali kis boltban. Hús, zöldség-gyümölcs, pékáru és minden más, ami egy háztartáshoz amúgy nélkülözhetetlen. Hangulatos hely, jó néhány bevásárlóközpont szomszédságában és szorításában is megmaradt a környék ismert üzletének.

A bolt előtt kis előkert, napernyő, már-már idilli környezet kisebb-nagyobb, nem feltétlen úri közösségek számára esti csevejre, bajuszok és torkok nedvesítésére (inkább ez utóbbira). A hentes srác nemes egyszerűséggel csak „szabadegyetemnek” titulálja, ahol az összeverődők szerinte megmártózhatnak a szellemi pezsgőfürdőben, szigorúan a mentális wellness jegyében.

Nos, e kis boltban esett meg, hogy Bajnai Gordon, fizetés közben elejtett két darab kétezrest, s ezt nem észlelve, a vásárolt holmikkal elindult az autója felé. Beindult bennem a kisdobos vagy jó úttörő reflex (nem tudom, éppen melyik volt nálam), a bankókat felvettem a földről és a becsületes megtaláló üdvözült mosolyával utána vittem a pénzt. „Nem is vettem észre” szavakkal, de udvariasan megköszönte a figyelmességet.

Ennyi, mondhatnánk, minden jó, ami nem rossz. Bajnai autóval el, magam pedig annak az embernek az emelkedett ábrázatával tértem vissza a bolthoz, mint aki tudja, rendben vannak a dolgai.

Azonban a már körülírt szabadegyetem éppen előadáson tartózkodó „hallgatói” az esetnek egész más értelmezést adtak. Először is, hogy miért vagyok én olyan kapkodós fajta, nem árt, ha az ember gondolkodik is, mielőtt amolyan hübelebalázs módjára cselekszik. Mi vagyok én, valamilyen ösztönállat?

Mert hát, megértik ők, hogy szüleim bizonyára a helyes irányba próbálták jellem-fejlődésemet terelni, de vajon ebbéli igyekezetükben nem feledkeztek e meg az életre nevelésemről? Arról meg nem is beszélve, hogy cselekedetemmel nagyfokú „cociális” érzéketlenségről tettem tanúbizonyságot. Mert ugye, abból a négyezer pénzből, valljuk be, ott a szabadegyetem „büféjében” hány felest és sört lehetett volna szétosztani a cociálisan rászorulók között, amely kifejezés alatt bőszen magukra gondoltak.

És még azt se felejtsem el, – érveltek tovább igazuk mellett - hogy talán bizony Bajnai úr is így akarta és tartotta volna üdvösnek, amolyan kvázi kortes-itókaként felfogva a dolgot, ha már egyszer az ég más sorsot szánt annak a pénznek.

Mondanom sem kell, az eset egyéb aspektusait még sokáig vitatták a jelenlévők, ezek nem minden részlete tehető publikussá. Nekem meg nem maradt más, mint engesztelő áldozatot bemutatni egy büntető-rundó erejéig. Még jó, hogy aznap nem sokan szomjúhoztak tudásra.

Na, meg levonhattam a „Jó tett hevében ne légy hülye” tanulságát. Ennyi, úgy érzem, nekem is kijárt.

- rigi -