2014-08-26 16:15:20

A Képes Újság 2006 őszén bajba került. A meseírójuk egyszer csak nem írt többet… A főszerkesztő azzal keresett meg, hogy amíg nem talál új szerzőt, írjak néhány mesét. Próbáltam visszautasítani, de a humoros és szelíd erőszak hatott rám, és így arra is rá kellett jönnöm, nem tudok mesét írni. Megszületett ugyan az Eszti Mese sorozat, ugyanakkor elnevezésével nem egyezően, még véletlenül se meséket ölel fel. A részek egy-egy társadalmi problémát mutatnak be, és azt, hogy az egyes személyiségtípusok hogyan viszonyulnak ahhoz.

Krokodil-probléma

Mire Krokodil Panni belejött a fontos szavak használatába, pontosabban azt hitte, szembetalálkozott a Problémával:

– Probléma, te milyen félelmetes vagy, hebegte. – Sosem tűntél ilyen félelmetesnek, mint mo-mo-mooos...t, folytatta a meglepettségtől már-már dadogva.

– Nem értelek, hiszen kis gyerekkorod óta ott vagyok az életedben, felelte a szürke Probléma.

– Te nekem mindig inkább valami szép dologként éltél fejemben: a kihívással, valaminek a megoldásával jártál párban.

– Panni lány! Ez csak az utóbbi két évben volt így, amióta felcseperedtél. Emlékezz csak a régmúltra!

– (...) iiiiiigen – nyújtja el az i-t Panni, merengése közben. – Gyerekkoromból problémás társaim sejlenek fel. Például az oviból Lakatos Lali, a ló, akinek sötét volt a sörénye és a szeme... meg zab a jele. A szülei pedig elváltak – nem tudtam, mit jelent ez, csak hallottam a felnőttektől. Meg azt is mondták, Lalival együtt kel és fekszik a Probléma, mert csak az anyukája neveli, igaz, őt se láttam soha. Mindig a nagymamája jött érte, s a hét minden napján büntetésben találta Lalit. Egy napon éppen azért, mert egy grafit ceruza hegyével felsértette a tenyerem – fakadt sírva Krokodil Panni.

– Ne sírj, Panni! Olyan óriásiak krokodilkönnyeid, hogy hamar megszomjazol.

Tudod, Probléma, azt én okoztam! Miattam volt az egész! Direkt piszkáltam őt, mert őt mindenki más is piszkálta, és úgy éreztem, nekem is ezt kell tennem. Bántottam őt, akit mások is bántottak, ezért aztán hamarabb dühbe gurult, mint azok a társak, akiket soha vagy csak ritkán ért sérelem. Igen, a sok bántástól – legalábbis anyukám mindig mondta, hogy nekem nem szabad piszkálnom, mert más a színe.

– Anyukádnak igaza volt: attól szép a természet, hogy színpompás – nyugtázta a Probléma. – Egyébként emlékszem az esetre – folytatta. – Engem akkor Gazella néni hívott. Csak azért mentem, mert hívott. Már akk...

– Igen, igen – vágott szavába a Krokodil. – Emlékszem, ezt mondta, ho...

– Várj, befejezem! Már akkor hívott engem, amikor még nem is látta, mi történt köztetek, csupán a kiáltásodat hallotta: „Gazella nééénííí!"

– És akkor azt mondta – fűzte hozzá Panni –, hogy „Lalika, már megint te vagy a problémás? Nem értem, miért mindig ugyan azokkal a kölykökkel, csemetékkel, bocsokkal kel egybe a Probléma! Ülj hát, a szomorúfűz alatt, amíg azt nem mondom, eljöhetsz!

Probléma nem szólt semmit. Hagyta Pannit a gondolataival, s eltűnt a rózsaszín szélű, fehér tejútban. Mire Krokodil Panni észbe kapott, már csak lila és sárga színű fénycsóváját lehetett látni.

– Probléma, Problémaaaa – kiáltotta utána a merengésből hirtelen föleszmélt krokodil.

– Örülj, hogy elment és hasznos dolgokat mondott neked. Ne hívd többet, mert a probléma csak akkor jön, ha hívjuk őt – súgta Panni fülébe az őt csillogó fátyollal körül ölelő legcsodálatosabb tündér, a Tapasztalat.

A mese másodközlésben a MeseAkadémia gondozásában jelent meg.