Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Ez már násztánc, vagy egyelőre csak páva-tánc?

2013-06-22 21:52:04


Hivatalosan megkezdődtek az Együtt 2014-PM és az MSZP tárgyalásai

 

Megkésve bár, de talán törve nem. Delegációik jelenlétében találkozott az ellenzéki összefogás kétségkívül két vezető személyisége, hogy nyilatkozataik szerint megnyissák hosszasra tervezett, de a választási összefogást célzó tárgyalásaikat.

 

Már e fenti mondat is kissé hivatalosnak, amolyan kommünikébe valónak sikeredett. Aligha véletlen. A tárgyalások megkezdésének formális volta, külsőségei és média-kommunikációja igénylik ezt a stílust.

 

A magas felek, az Együtt részéről hatan, az MSZP-től heten, találkoztak egy tárgyalóasztalnál, egymással szemben helyet foglalva, rövid időt engedve az érdeklődő kameráknak; diszkrét és udvarias mosolyok, gesztusok – ahogy azt már sokszor láthatta a politikai eseményeket nyomon követő és értő közönség.

 

Ezután zártkörű megbeszélések, majd ezt követően – megint csak a kamerák kereszttüzében – közös sajtótájékoztató.

 

Ezen a felek elmondják, hogy megállapodtak azokban a témákban, amelyekről a közeljövőben konzultálni kívánnak. Nevezetesen: alapelvekről és közjogi kérdésekről, gazdaság- és társadalompolitikáról, illetve a külkapcsolatokról - folytatnak szakértői, szakpolitikusi egyeztetéseket,

 

Ezt követően kerülhet sor a választási együttműködés konkrét, gyakorlati kérdéseinek megvitatására: közös jelöltekről, listáról, stratégiáról. E tárgyalások végkimenetele döntően határozhatja meg a választási szereplést.

 

A megfigyelőket és a sajtót – és velük egyetemben a széles ellenzéki közvéleményt is – leginkább érdeklő, az utóbbi hónapokban a legtöbbször megfogalmazott kérdést érintően az MSZP elnöke úgy fogalmazott: - mindkét fél elképzelhetőnek tartja, hogy a másik párt vezetője álljon az ellenzéki szövetség közös listájának élén, ez pedig fontos és megnyugtató üzenet azoknak, akik bíznak az együttműködésben.

 

Persze, addig könnyű ilyen nyilatkozatot tenni, amíg mindkét magas fél bízhat abban, hogy Ő lesz a majdan kijelölendő közös miniszterelnök jelölt. A mostani mosoly őszintesége majd csak akkor nyer hitelesítést.

 

A sajtótájékoztatón a magas felek kicsit feszengnek, de gyakorlottan mosolyognak, megszokták már e légkört. Széles ívű, a kamerák, vakuk kereszttüzében bíztatónak tűnő, hosszas kézfogások. Ahogy ezt illik, ahogy ez elvárt.

 

Volt ugyanakkor egy momentum, ami mellet azért – legalább egy gondolatjel erejéig – nem mehetünk el. A sajtó – természetszerűleg, mert ez a dolga! – firtatta a most formálódó ellenzéki együttműködés viszonyulását a Demokratikus Koalícióhoz.

 

Mesterházy Attila ezt kérdést a következőképpen kommentálta: "lehet, hogy furcsán hangzik, de nem minden egyeztetésnek tárgya Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (...), volt egy csomó más kérdés, amit meg kellett beszélnünk".

 

Igaza van. Tényleg furcsán hangzik. Mert olyan hangsúlya van, hogy bocsi, de most a legkisebb gondunk is nagyobb ennél. És ez egy rossz üzenet mindazok felé, akik szerint az ellenzéki oldalon mindenkinek helye kell, hogy legyen.

 

A címben feltett kérdés ma még nem megválaszolható. A kérdés indokoltsága viszont nem megkérdőjelezhető.

 

- rigi -

 

 

 

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az esemé...
Bővebben >>