Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

Fohász

2014-01-11 08:51:33


Uram, te ki oly bölcs vagy és oly nagylelkű, essen meg a szíved rajtunk, magyarokon, kiket oly régóta büntetsz általunk már elfeledett, vagy nem feledett, de eltagadott bűneinkért, hibáinkért, tévedéseinkért.

 Lásd be Uram, valamit azért te is elqrhattál a teremtés során - nem kicsit, nagyon.
Mikor az észt osztottad a Föld népeinek, talán amit adtál, az már lejárt szavatosságú volt, esetleg avas, de, hogy bármilyen is volt, abból is keveset adtál a magyarnak, az már biztos.

Az sem volt tőled szép, hogy teremtettél egy magyar népet, de mindjárt kuruc meg labanc, népies és urbánus lett belőle, adtál nekik egy Magyarországot, de mindjárt Hunnia és Pannónia lett belőle, adtál nekünk büszkeséget és öntudatot, de bővebben mérted a beképzeltséget és kivagyiságot.
Most pedig büntetsz azért, mert soha nem tudjuk megbecsülni magunkat jódolgunkban, büntetsz egymás elleni örök harcunkért, örök békétlenségünkért, nagy löttyös indulatainkért, mocskos természetünkért.

Te, aki mindent tudsz, mindent látsz és belelátsz a lelkekbe is, pontosan tudhatod azt is, hogy ez a nép öngyilkosságra hajlamos.
Tudod azt is, hogy ezen a projekten dolgozik immár egy évezrede, és most ott áll a siker küszöbén.
Tudom, te dobtál nekünk mentőövet, mikor hagytad, hogy felvegyenek bennünket az Unióba azok, akik nem tanultak az Oszmán és a Habsburg Birodalom, a Reich és a Nagy Szovjetunió gyászos példájából, akik nem töprengtek el a Központi Hatalmak, a Tengelyhatalmak vagy a Varsói Szerződés bánatos sorsán, hiszen te voltál az, aki elvette a tisztánlátásukat.
Így adódhatott, hogy úgy jártak, mint a paraszt, aki nyestet akart nevelni a libaólban, de mire körülnézett, már csak kitépett véres tollakat és néhány áldozatot látott.
Nem gondolta volna, mert a nyest kicsi állat, de felettébb agresszív és kártékony, és sajnos, mire erre rájött, a libái már az örök tarlón csipegették az elhullott gabonaszemet.

Nem merem én kétségbevonni, hogy jogosan teszed, ha önsorsrontásunk láttán megrántod a vállad, magad elé mormolod, hogy gótok, gepidák, alánok, no,sag schon - magyarok, és legyintesz egyet, hiszen tulajdonképpen igazad van.
Népek jöttek-mentek, ki a fenének is hiányozna ez az amúgy is a nyugati kultúrnépek üllőjén a szláv kalapács ütőtávján belül tehénkedő ostoba nép, a gatyából kilógó csupasz seggével párosult fene nagy önérzetével?
Tudom, ezer éve nem volt egyetlen épkézláb döntésünk sem, mindig magunk alatt vágtuk a fát, de most mégis…

Most mégis azért esedezem Uram, hogy adj még egy esélyt nekünk, legyél hozzánk kegyes.
Tudod, a Gonosz nagy röhögések közepette a nyakunkba cseszett egy kleptomán pojácát focilabdával a hóna alatt - fertelmes egy alak, akitől szó szerint minden kitelik.
El kellene hajtanunk, mert ha nem tesszük, napjaink meg vannak számlálva, már így is felsejlik a Parlament falán a felirat: Mene, mene tekel, ufarszin! – de akik bent ülnek, azok Mammon hívei, és el vannak foglalva a vagyongyűjtéssel – nem veszik észre.

Aki pedig meg van áldva közülük a tisztánlátás adományával, az hajlamos rossz kompromisszumok kötésére, olyan embereket ajándékoz meg bizalmával, akik erre méltatlanok, mivel felettébb jóhiszemű.
Vannak neki más hibái is persze, hiszen tökéletes csak Te vagy, Uram!
Például reggelente a szükségesnél kissé hosszabban nézegeti római metszésű arcélét a patak vízében, a hallása is kicsit rossz, mert az átlagember szava néha nem ér fel hozzá, néha csalhatatlannak hiszi magát, néha egymaga akarja megteremteni a világot, emellett kicsit sznob is, de érdemei számosak és hibái eltörpülnek ezek mellett!

Talán ez a nagyorrú, ő az, aki a kis pocakos labdazsonglőrt el tudja hessegetni a hatalom közeléből, megmentve ezzel országát, melyet a Nemzeti Süsü már telerondított stadionokkal, most pedig különféle emlékművek telepítésével akarna emléket állítani - saját magának.
Ha elveszed a tisztánlátását és megengeded, hogy megbízzon azokban, akikben nem lehet, vagy rossz kompromisszumok kötését teszed számára lehetővé, akkor errefelé cudar világ lesz, és a félbolond focibuzi kiterel bennünket az Unióból, ez pedig végzetes lehet erre az országra nézve.

Te intézted úgy Uram, hogy a nagy hal egye meg a kishalat, mi pedig icike-picike snecik vagyunk a népek tengerében, de mi is élni szeretnénk, mégha ennek ellentmond is, hogy átlag ötven-hatvanévente felkötjük magunkat a padlás keresztgerendájára.
Nem mondhatod, hogy nem vagyunk türelmes nép.
Most is türelmesek vagyunk, pedig már megint olyan szegények méltatlan szolgáid, mint a templomi segédegér, de azért tűrünk, mint a birkák.
De te nem vagy magyar, csak a Magyarok Istene, az pedig kicsivel talán még annál is több, mintha székely vagy csángó lennél, neked nem kellene tűrnöd birkamódra, hogy bedumálják az embereknek, hogy a Paradicsomban Éva nem a Tudás Almáját, hanem a Tudás Narancsát szakajtotta le a fáról.
Esedezünk, segíts nekünk!

Végül Uram, áldozatul kegyességedért felajánlom Neked Simicska Lajos vagyonát, inkluzíve a Vezér javait is, Selmeczi Gabika ártatlanságát és Matolcsy bankelnök eszét, - ez utóbbinak az a nagy előnye, hogy már szállítani sem kell, hiszen már régen elvetted!

Kérlek, hallgasd meg könyörgésünk, aztán dönts belátásod szerint, lesz, ami lesz!
Ámen.

:O))))

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bárm...
Bővebben >>