Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Gépházzaj

2015-01-10 08:28:49


Bebizonyosodott, hogy a túl könnyű, kétharmados kormányzás nagy sebességnél bizonytalanná, balesetveszélyessé teszi a közlekedést. Ha a vezérlőagyban zűr van, akkor a legveszélyesebb gondok léphetnek fel. Most még a félpályás útlezárás mehet, de már a teljes nem. Multi ügyben pedig népszavazni sem lehet. Az régen volt, amikor a gazdák utakat zárhattak le és vizitdíj ügyben a nép is szavazhatott rendesen. Akkoriban még ellenzéki vezető kordont bonthatott, szerszámokkal felfegyverkezve, büntetlenül. De az akkor volt.

 

Most meg nem csak zaj jön a gépházból, de büdös is. Habokra kap Habony belépőt a motortérbe, hőbörögnek a cöfösök, bayeristák lázonganak és luxemburgi kalandozásokba fog a századvégi elnök, miközben Rubovszky havi 300 ezer fixet szakít a belvárosi önkormányzattól ingatlanügyek szakértéséért. Szépen vagyunk mondhatom. Mert a józanész szerint „Minden, ami kicsit is megváltoztatja az emberek mindennapjait, valóban bosszantja az embereket, de mikor lépjük ezt meg, ha nem most, a kormányzati ciklusunk elején.”

 

Mert félni a mai helyzetben sem kell nekünk, magyaroknak. „A TEK azt jelentette, hogy nincs közvetlen terrorveszély Magyarországon.” Két tizenéves terroristát le is fogtunk a határnál, át is adtuk őket érthető okokból a franciáknak. Idehaza meg csak tüntessenek, a baloldal vajúdása ez és nem a kormány elleni megmozdulás. Csak nem képzelik, hogy a tüntetők ebben a zord időben a kormány miatt mennek az utcára, ugyan kérem, ez csak a megszokott liberális hallucináció!

 

Valóban megakad az ember torkán a szó, amikor a francia terrorcselekményeket kell megemlíteni a külhoni hírekből, no meg akkor is, ha azt hallja idehaza az ember, hogy a Fidesz milliárdosok ,,megmentésére" akarják költeni az adófizetők pénzét - írja a Magyar Liberális Párt, amely felháborítónak nevezi, "hogy az egyik kedvezményezett az Államadósság Kezelő Központ korábbi vezetője, a törvénysértésekben is érintett Töröcskei István". A Liberálisok szerint sok dologra való a közpénz, de arra biztosan nem, hogy a szegényebbek adójából fizessék ki a hozzájuk közel álló milliárdosokat, ami csak újabb bizonyítéka annak, hogy "az urizálás kormánya kizárólag saját milliárdos haverjainak érdekeit szolgálja".

 

Erős a gépházzaj és a motortérből is bűzlik valami! Trónörökösök mocorognak, fennhéjazó közéleti parkettáncosok sutyorognak a jobboldali populisták romkocsmáinak mélyén, dominóikat rakosgatva egymáshoz, és világraszóló terrorcselekmények kellenek ahhoz, hogy meghívják az embert Párizsba.

 

Melegfront jön. Fejfájást okoz majd sokaknak. Fokozódik a nyugtalanság és az ingerlékenység. Már a fradinál is sikkasztás miatt nyomozgatnak, Kubatov mosakodhat, feljelentéssel elébe menve a történteknek. A csókosok cidrizhetnek még ezen a télen, ha olyan idő jön, körmük alá üthet az egyre fagyosabb légkör. Trócsányi megnyugvás éve idén elmarad. A gépházzaj majd valódi elégedetlenséget is jelez a kormányzással szemben. Aztán ki tudja mi lesz. Bármi megtörténhet, bármely napon, akár még ma is! A Magyar Nemzet úgy tudja, kormányellenes tüntetés szervezésébe kezdhet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), miután a Tesco hivatalosan is bejelenti az üzletek bezárását és a leépítéseket. Ez csak apróság abból a rengetegből, ami még ebben az esztendőben ránk vár.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén május 18. és 26. között várja a zenekedvelőket a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, melynek nyitóeseménye...
Bővebben >>