Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

Gulyáspopulizmus a parlamentben

2015-05-27 09:39:24


Aki azért jelentkezett annak idején elmondása szerint a Pázmányra, mert tudta, hogy ott kiváló tanári kar van, nem pedig azért, mert oda könnyebb bejutni, mint az ELT-re, annak üstökös karrierjén a Fideszben sincs semmi csodálkozni való. Gulyás Gergely, kinek korábban Torgyán volt az egyik kedvence, és akinek már kilenc éves korában állítólag elmagyarázták az  MDF-SZDSZ paktumot, igazán akkor futott be, miután megjelent egy cikke a Magyar Nemzetben Orbán és társainak kordonbontó akciójáról. A jókor lenni jó helyen felismerése a mai szerzési mániás világban sokak szerint dicséretre méltó teljesítmény.

 

Gulyás vagyonnyilatkozata szerint korához képest tehetősnek számít, újbudai két lakásban is tulajdonjoggal rendelkezik, használtan vett Skoda Octaviával jár és ügyvédi irodájának működéséből mai napig is osztalékot vesz fel, hogy mennyit azt ügyesen titkolja. Hogy parlamenti munkájáért összesen mennyi jövedelemben részesül, mint az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, mint országos listán bekerült képviselő, és a Törvényalkotási Bizottság elnökeként, valamint az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság alelnökeként összesen mennyit visz haza, annak saccolását az olvasóra bízom. Minden esetre sokkal többet kaszálhat havonta a még harmincöt éves kort sem elért fiatalember, mint környezetemben a nála jóval idősebb több diplomás ismerőseim. Nyilván nem érdemtelenül, mint ez tegnapi parlamenti gyurcsányozásából is kiderült.

 

A jobboldali populizmus magasiskoláját bemutatva, leszélsőbalozta a Demokratikus Koalíciót, mielőtt hosszan ecsetelte a 2006-os rendőri túlkapásokat, eljutva egészen a szerinte 2008-as majdnem államcsődig is. És ezután jött csak a lényeg, az Altus Zrt. Európa Bizottsági megbízásának visszavonására tett parlament előtti üzenet nyilvánosságnak szánt elővezetése.

Gulyás nem aprózta el. Szerinte az egész nem más, mint burkolt pártfinanszírozás. Mivel az Altust az EP így támogatja és a cég meg osztalékot is fizet a volt szocialista miniszterelnöknek, aki pártját ebből a jövedelemből bevallottan támogatja, így aztán a kör bezárul Gulyás szerint. Okos fiú ez, mondaná Boross Péter egykori volt vendéglátós, kérész életű miniszterelnök, és Zlinszky János, aki a Pázmányon is oktatta Gulyást.

 

A CÖF-CÖKA, mint a Fidesz-KDNP pártszövetséget gyámolító civilnek hazudott békemenetesek is már korábban tiltakoztak, támogatva a jobboldali populizmust képviselők Gyurcsány ellenes kirohanását. "Példátlan, hogy egy magyar parlamentben ülő, ellenzéki bukott politikus tulajdonában álló cég, a semlegességét hirdető Európai Bizottságtól ilyen mérvű anyagi és politikai támogatást kapjon…A CÖF-CÖKA skandallumnak minősíti az Európai Bizottság napvilágra került döntését, és mögötte könnyen felismerhető, politikai színezetű állásfoglalást vél felfedezni" – írták nyílt levelükben illetve, közleményükben.

 

A kormányhiszti beindult. Ki nem mondanák az istennek se, hogy leginkább attól idegesek és az fáj nekik, hogy pont az Altusra bízták az EU fejlesztési pénzek felhasználásának ellenőrzését. Szívják emiatt a fogukat rendesen. Még egy német konzervatív lap, a  Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung is megjegyzi a lényeget, azt, hogy a Fidesznek "minden jól jön", ami eltereli a figyelmet a párt belső problémáiról. A Fidesz pedig a gulyás populizmus emblematikus szövegét adja közleményében, arra válaszolva, hogy az Altust ért támadások miatt ellene pert indítanak: „Gyurcsány Ferenc ne bújjon az asszony és a jogászok szoknyája mögé! Álljon ki ő maga, és mondja el végre, hogy kik segítségével és hogyan lobbizta ki Brüsszelben a 1,5 milliárdos megbízást, milyen háttéralkukat kötött ezért, és milyen más zsíros üzletekért jár most is Brüsszelbe!”

 

Nyeglék ezek és cinikusak mindannyian! Populizátorok a javából! Gulyás populisták átmeneti uralma Magyarországon! Meg kell szüntetni!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az talán ma már nem is kérdés, hogy a kapcsolatok java része az internetes portálokon kezdődik. Akár a közös...
Bővebben >>