Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Menyhért napja van.

Gyurcsány a megosztó?

2013-12-30 09:28:36


A gennyedző szavú Kövér házmester tett egy kísérletet a lehetséges ellenzéki összefogás szétverésére.
 
Sokan, sokfélét leírtak már az utóbbi napokban Kövér Lászlóról, és azt gondolom, ez mind igaz is. Az MSZMP KB egyik intézetének alkalmazottja ma vígan kommunistázik. Ilyen ember nem keresztény és nem demokrata, és az is helytálló, hogy demokráciában egy ilyen alak már aznap távozni lenne kénytelen, ahogy elmondta gennyedzését hazája korábbi miniszterelnökéről, egy országgyűlési képviselőről, egy rivális párt elnökéről, az ő főnökének mindmáig utolsó legyőzőjéről. Az is érdekes, hogy az elszámoltatás sikertelenségén dühöng egy olyan figura, akinek testvérét Kövér Szilárdnak hívják. Akinek van kedve és ideje, lapozza fel a Kaya Ibrahim-Joszip Tot dossziét. Mint ahogy azzal sem igen lehet vitatkozni, hogy Göbbels beszélt így a nácik ellenfeleiről, a Google ennek dokumentálásában is segít.
 
Ugyanakkor hiba lenne azt gondolni, hogy a kövéri gondolatok mögött nem volt ráció, és az egész tulajdonképpen az Echo TV, a nyilas szóhasználatra amúgy is fogékony közönségének kielégítését szolgálta a szilveszteri korhelykedés előtt.
 
Kövér László szerintem az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek üzent, ne vegyék be a gennyedző sebet az ellenzéki együttműködésbe. Ők ketten csak valamiféle baj, betegség, akik kiiktatására negyven csendes év is elég lehet, de egy csúnya sebet ki kell vágni a kövéri demokrácia testéből. Aki ebben nem partner, az nem magyar, nem hazafi. Persze, a fideszes értelemben. A DK-sok számára nyilván jelzés egy ilyen mondat, hogy Orbán csak Gyurcsány Ferenctől fél. Ez valószínűleg így is van. Orbán romlott és korrupt, akinek semmi nem számít saját hatalmán és vagyonosodásán kívül, de nem hülye. 1989 óta tudja, hogy a másik oldalon csak a Gyurcsány nevű az ellenfél. Orbán, aki tönkre tette a hazáját, azt is tudja, hogy a politika bármikor képes 180 fokos változtatásra - akár két alatt is. Míg él, nem felejti 1993-94, 2001-2002 és 2005-2006 rá nézve bukást hozó metamorfózisára. Ha a DK elnöke - akkor még egyszer: az ő utolsó legyőzője - bekerül a 2014-es országgyűlésbe, kettejük harca újabb fordulatot vehet. Akár megbukik az Orbán-rezsim, akár marad még egy ideig. A nyurga szemüveges ott lesz, és addig meg nem áll, amíg nem segíti Magyarországot vissza a jogállam, a demokrácia és a társadalmi szolidaritás pályájára. Márpedig ha Gyurcsány van, akkor Orbán előbb-utóbb nem lesz.
 
Kövér szavai megerősítik Magyar Bálint minapi nyilatkozatát is, hogy ma a DK az egyetlen rendszerkritikus, ha úgy tetszik, az orbáni rendszert egyedül tagadó párt, a többiek csak kormánykritikusak. Kövér emiatt is pécézi ki újra Gyurcsány Ferencet.
 
De szólnak Kövér szavai némely baloldali újságírónak, tévésnek, rádiósnak, nyomtatott sajtóban dolgozónak is. Újabb muníciót kínált ugyanis ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc "le van karaktergyilkolva", "megosztó." Egy éve ráment erre a marhaságra a demokratikus ellenzéknek. Persze, ezek az újságírók, elemzők nem gondolják a DK elnökéről ugyanazt, amit a Fidesz házelnöke, de megint lehet széttárni a karokat, hogy mit tegyünk, lehet, hogy "többet visz, mint hoz, hogyan lesznek így megszólítva a bizonytalan szavazók." Pedig többségük még mindig azért bizonytalan, mert ők is bizonytalanságban hagyják őket. 
 
Gyurcsány éppen annyira megosztó, mint minden karakteres politikus. Margaret Thatcher ellen fél Britannia tüntetett. Megosztó volt. Igen. Mégis újraválasztották. De Gaulle megosztó volt? Igen. mennie kellett, aztán visszatért. Idézzem ide Churchill, kudarcokkal és sikerekkel egyaránt övezett pályafutását? Gyurcsány Ferenc nem nyert háborút, mint az említett három ikon, csak demokrataként Orbán elleni részharcot eddig. És lám, a három felsoroltat hiába támogatta a háborús siker is, a világ változott körülöttük. Bukottnak látszottak, valójában sosem voltak azok, pedig saját pártjaik is ellenük fordultak... A történelem igazságot szolgáltat.
 
Most tehát az a kérdés, januárban újra nyílik-e az ellenzéki egyeztetés. Muszáj neki, mert ha nincs közös lista, közös egyéni jelöltek és nincs közös miniszterelnök-jelölt, akkor esély sem nagyon van a győzelemre. Kövér László a maga brutalitásával ennek megakadályozására tett egy verbális kísérletet. A többi az ellenzéken múlik. Hallgatnak-e a gennyedzőre, vagy tudják, hogy mi a dolguk, még akkor is, ha riválist látnak korábbi elnökükben, miniszterelnökükben.
 
Ami pedig a Gyurcsány-Orbán - lásd: demokraták-nem demokraták - harcot illeti, hajlamos vagyok hinni Andrassew Ivánnak, aki egyszer azt írta: kettejük között ez egy harminc éves háború, amelynek végén úgy is Gyurcsány nyer. Persze, nem mindegy, a harminc évet honnan számolom. 1989-től, Orbán Gyurcsányt méltató Fekete Doboz-nyilatkozatától, vagy 2001-től, Gyurcsány belépésétől a politikába...
 
Most az a legfontosabb, hogy reményt adjunk az orbánváltást akaró, csüggedt, hitehagyott, elszegényített, megalázott Magyarországnak. Ehhez pedig mihamarabb tárgyalni kell.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, az egykori Á...
Bővebben >>