Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Hogyan kell a 0-át 3-mal osztani, és mit akarnak a Zemberek?

2014-10-18 15:55:55


Bajnai kidugta a fejét a vakondtúrásból: ma/holnap elemzi az Együtt választmányával (náluk OPT a neve), hogy miért szűntek meg tavaly nyáron, és miért lett ez ennyire nyilvánvaló – végre – múlt vasárnap. Egy atv.hu-s elemzés szerint (Hazafi, Bajnaival elemzik a választási fiaskót, 2014. okt. 15.) a Szolidaritás és a PM már nem az Együtt része. Akkor ki van kivel együtt, és mi az az Együtt? Lássuk!

 

Ha tehát a Szoli és a Péem lelépett, maradt az Egymillióan és a Haza és Haladás platform. A Milla sosem volt a párt része, hanem volt egy ún. Együtt–Egymillióan platform, amelynek a civil Milla Egyesület – a szavazatok 100 százalékával – joghatározatban megtiltotta a nevük használatát, 2013 márciusában, a pártalapítás előtt 2 nappal. Ez előtt pedig Juhász Pétertől elvették szintén testületileg az aláírási jogot, így az ő aláírása nem is érvényes, vagy minimumértelmezésben is csak szimbolikus volt a párt alapításakor és csak önmagát képviselte, nem pedig a civileket. (Az Együtt pártot platformonként 10 magánszemély alapította.) Ezt megelőzőleg is csalt és hamisított Juhász, amikor Bajnaival és Kónyával még előző év októberében választói szövetséget írt alá, mivel olyan egyesület nevében (Milla) tette ezt, amely akkor még nem is létezett, és felfele és lefele is hazudott: sem a millások, sem bajnaiék nem tudták, hogy nem létezik az egyesület, majd amikor Juhász Péter lebukott, azt hazudta, elvesztette a cégbírósági papírokat, ugyanakkor arra nem volt magyarázata, hogy erről miért nem szólt 3 hónapig. Részletek lásd itt, a folytatást itt.

 

Ebből amúgy az is feltételezhető, hogy a hosszadalmas-bonyodalmas pártalapítás miatta csúszott, csak ezt ócska manipulációval rákenték a médiában Tiner Györgyre, az Együtt 2014 párt alapítójára (a Bajnai-féle Együtt párt neve: Együtt–Kormányváltók), miközben Juhász közokirat-hamisításait kellett kozmetikázni. És vajon miért nem lehetett a bűnözőt picsán rúgni? Nem azért, mert kétszer jogerősen elítélték, hanem azért, mert másik kétszer nem. És vannak olyan esetek, amikor nincs az az ügyvéd… És nincs az a vádalku… Csak egy dolog van…

 

 

 

Juhászt tehát „madárijesztőnek” használták: hogy agresszív és bomlasztó tevékenységével távol tartsa a szavazókat, valamint, hogy kompromittálja és karaktergyilkolja a környezetében lévő politikusokat.  Habitusában a választópolgár szemszögéből nézve az elsődlegesen észlelhető (vagy minimumértelmezésben is érzékelhető) az agresszió, ami egyrészt egyértelműen elfordítja a választókat, ami hosszútávon apátiához vezet, mert az emberi természet hárítja az agressziót, másrészt nem éppen marihuána fogyasztásra utal. A könnyűdrogos kommunikáció ezért elterelő kommunikáció lehet a valódiról/valóságról.)

 

Juhász, ugye nem éppen a marihuána fogyasztókra jellemző békés tempóban nyilvánul meg a médiafelületeken?

 

 

 

Volt még ott abban a pszeudó manifesztumban (Együtt) egy volt kormánypárti politikus, aki anno nem szavazta meg Bajnait miniszterelnöknek – majd beült a pártjába. Ráadásul a szocialista-szabad demokrata kormány utolsó 4 évében nem szavazott meg semmit, ami elég nagy költséggel jár (kiszavazásokért kirótt összegek összessége), és nem is fedezi egy melós hónapban a fizetés – ezt valahonnan finanszírozni kellett. A kedvencem az a PM-es politikus, aki önéletrajza szerint egyszerre, egyidőben két országban tartózkodott (ezek az országok háborús ellenfelek), az egyikben állítólag kutató volt, bár beszédkódja ún. korlátozott, ami nem éppen a kutatói szóhasználatra vall, továbbá alapképzését olyan helyen abszolválta, ahol ott és akkor nem tartózkodott, amit csak onnan tudok, hogy én viszont igen, és halasztásában egy harmadik verzió van, mint a CV-jeiben.

 

Ezek az emberek pedig segítőtársaikkal kiszorították a – velük szemben valóban létező, nem csak illúzióként létező – Szolidaritást, amibe Kónya kábé megkattant, és egy paranoiás rohamában végzetébe rohant. Miután már politikailag –gyakorlatilag – teljesen ellehetetlenítették, valamilyen érthetetlen eredetű oknál fogva* nyár elején végig rodeózta a honi médiát azzal, hogy pártot csinál, ezért ezek után szövetséges-ellenségei (de szép szó), rúgtak bele még párat, végül egy péklapáttal agyoncsapták. Méghozzá elég olcsón, néhány bableves konzervbe került csupán. Aztán el is tűnt, valószínűleg ezerrel tép a schifferizálódás** útján, és ha ez így van, jól is teszi.

*feltételezhetően paranoid zavar (ez nem betegség, „kísérőjelenség”, így lehet pl. valamelyik depresszióé, s ha Szigetvári stratégiáját veszem alapul /ti. Juhásszal lett párba állítva/, akkor nagyjából az is belőhető, hogy melyiké)

**önállósodás (Szigetvári stratégiája, miszerint bevonja az LMP-t, azért is volt nevetséges, mert annak lélektani alapja van, hogy Schiffer nem fog össze, ehhez csak meg kell nézni, mi történt a családjával, ill. vele az ifi szociknál, és így könnyen kijön az az eredmény, hogy próbálkozni is felesleges volt)


A Haza és Haladásról röviden csak annyit, hogy az Bajnai cége, aki már megannyiszor visszavonult. Éppen ezért érthetetlen, hogy miután ő maga magáról – és így a Haza és Haladásról – mondta ki, hogy nincs, majd a Szoli és a Péem is az útjára lép: elemezni akar… Mit? Hol? Hogy? Kikről? Mikről?

 

Vagyis érthető. Egyszerre hajt végre matematikai, metafizikai és ontológiai kísérletet, miszerint hogyan lehet a 0-át 3-mal osztani. Továbbá, hogyan lehet megmagyarázni a nincsről, hogy nincs, vagy lehetőségként sincs.

 

A többi ellenzéki pártnál se csinos a helyzet… A DK csöndben van, miközben ezerrel lőnek fideszék és népi balék is Gyurcsányra. Utóbbi azért érthetetlen, mert Bajnai visszavonulásával az egyetlen ember, akivel külföldön szóba állnak az Gyurcsány. Nem is értem, mit képzel Tóbiás József. Fúj-fúj takarodj, de azért külföldön, Fletókám intézd el ezt meg azt nekünk, de magadat hagyd  ki belőle. Vagy hogy?!

 

Ráadásul, ha az MSZP jelenlegi vezetése (Tóbiás és tanácsadói köre) népi balos, akkor ne használják az ennél integratívabb szocialista nevet és pártlogót, mert ez a fogyasztó megtévesztése, bár nem tudom, hogy a politikában (a kereskedelmi kommunikációhoz hasonlóan) van-e ilyen terminus.

 

Emlékszik még valaki erre?

 

 

 

Vajon mikor következik be ilyen körülmények közt az MSZP-n belüli kvázi Kónya-Pető vita? Mert egy 20 százalékos Jobbiknál, és egy népi balos vezetésű MSZP-nél ez be kell, hogy következzen, ha csak nem akar az egész baloldal azért imádkozni 2018-ban, hogy Orbán Viktor maradjon hatalmon – mint legjobb lehetőség.

 

És hogy mit akarnak az emberek? Megértést és képviseletet, nem pedig diktátumokat. A mai magyar baloldal nem érti a nép szavát, pedig régóta tudjuk, hogy vox populi, vox dei.

 „When fact is fiction and TV reality
And today the millions cry
We eat and drink while tomorrow they die”

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>