Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

IMF menesztve

2013-07-15 15:03:00


Egy piros pöttyel kevesebb a hátsónkon

 

Olvasom az MTI hírt, miszerint Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke levelet írt Christine Lagarde-nak, az IMF vezérigazgatójának, melyben azt kezdeményezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap zárja be a budapesti irodáját.

 

A jegybank honlapjára felkerült közlemény szerint Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét.

 

Eddig a hír, s bevallom, meglódult a fantáziám. El tudom képzelni, az MNB elnök mámorát, amikor lediktálta és aláírta az ominózus „elbocsájtó szép üzenetét” Lagarde asszonynak. Vége, elég volt, kifelé.

 

Az Elnök úr nem tudott úgy kinézni a Szabadság térre, hogy ne jutott volna eszébe: a tér másik oldalán ott az IMF képviseleti irodája, ahonnan naponta a szó szoros értelmében véve is „monitorozzák” pénzügyeinket, ahonnan konspirálnak, aláásnak és csáklyáznak. Az utóbbi időben már az ablak közelébe sem mert menni, azt vizionálva, hogy a túloldalról gúnyosan emelkedő középső ujjakat mutogatnak felé. Ezer pokol és passzátszél, ez így nem mehet tovább.

 

Aztán el tudom képzelni Lagarde vezérigazgató asszony spontán reakcióját is a levél vételekor. Berendeli titkárnőjét és megkéri, sötétítse be irodájának ablakait, hozzon be hideg borogatást és egy doboz aszpirint. „Egyedül akarok lenni – mondja majd – ne kapcsoljanak be senkit.”

 

Senkit? - kérdez vissza ijedten az asszisztens.

 

„Hallotta, senkit! Sem Obama elnöknek, sem Barroso úrnak nem vagyok elérhető. Ezt a szégyent, ezt a megaláztatást! Időbe telik, míg túl teszem magam rajta. Engem nem szoktak csak úgy kidobni valahonnan, mint egy cafkát.”

 

És persze látom magam előtt az IMF budapesti képviseleti irodájának munkatársait is, Iryna Ivaschenko-val az élen. „Gyerekek, hát eddig tartott. Volt egy jó kis munkahelyünk” mondja, s biztonsági emberek már hordják is be az MNB logójával ellátott barna kartonokat. Lehet dobozolni.

 

IMF – Go Home! - hangzott el tehát a verdikt. ( Ez a Go Home! olyan ismerős)

 

Magyarország és az MNB elnök viszont megint egy kicsit könnyebben lélegzik. Valóban?

 

 

- rigi -

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az intim játékszerek világa az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, új dimenziókat nyitott a sze...
Bővebben >>