Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Ipi apacs te vagy a hunyó

2014-09-24 10:43:28


Kampány idő van, alig három hét és választunk megint, a baloldali ellenzék erővonala az MSZP-DK-Együtt-PM pártoknál van, ez tény, az összes többi párt csak ezek után következik.

Az említettek szervezettség és támogatás tekintetében a legerősebbek ez tény, de még erősebbek lennének, ha a többiek is csatlakoznának hozzájuk, ez is tény. Meg az is, hogy a három legerősebb megállapodott abban, hogy a fővárosban, ahol a papírforma szerint leginkább esély van a Fidesz-KDNP megszorítására, netán legyőzésére, Falus Ferencet jelöli főpolgármesternek. Az is tény, hogy a mai napig nem sorakoztak fel e mögé a jelölés mögé a baloldali ellenzék többi tagjai. Sőt a kormánypártokhoz közel álló véleménykutató szervezet adatainak nyilvánosságra hozatalát követően többek előjöttek Bokros Lajossal. Olyanok is, akik a közelmúltban civil szerveződésként, az ellenzék lelkiismereteként és józan eszeként ajnározva magukat, Orbán legyőzőjének egyedüli letéteményeseiként kitelepültek az ország háza elé.

 

Most akkor mi van? Talán nem ismerjük el, hogy a Falus személyében megállapodott pártok a legerősebbek a baloldali ellenzékben? Talán bedőlünk annak a jegesvödrös látszatnak, amit a karaktergyilkoláshoz oly nagyon értő jobboldal sugallatára átvett az ellenzék jó része is? Miért is nincs felsorakozás Falus mögött? Mert jámborabb, naivabb benyomást kelt, mint Bokros? De ha mögé állt volna mindenki, akkor is így lenne? Kétlem, hogy akkor is ez jutott volna először eszébe azoknak, akik alig három héttel a választások előtt bokrosoznak. Akkor kik a hunyók? Akik az erő összpontosítása érdekében felsorakoztak a megállapodás mögé, vagy akik bomlasztják azt?

 

Az október 12-i választások eredménye nagymértékben függ attól az egységtől, különösen a fővárosban, melyet a baloldali ellenzék fel tud mutatni a jelölt állításaival kapcsolatban. Visszaléptetni nem azoknak kell, akik a baloldali ellenzék legerősebb pártjaiként egymással megállapodtak. Visszaléptetni azoknak kell, akik ezt a megállapodást nem támogatják, sőt hevenyészett, alig számba vehető támogatásaikkal rongálják a jelenlegi hatalommal szembeni ellenállás erejét! Minden más megoldás, egymás kiütése, az ellenzéki erők szétforgácsolása, mint ahogy az eddigi két választás eredményei is ebben az évben bizonyították, csak a jelenlegi hatalom malmára hajtják a vizet. Tudják ezt ők is, a jobboldali populisták, ezért nyíltan, vagy titokban támogatnak minden olyan kezdeményezést melyek a baloldali ellenzéki erők megosztottságát, szétforgácsolását eredményezik.

 

Akkor majd ki lesz a hunyó? Október 12-e, a választások után, az eredmények ismeretében majd kezdődik megint az egymásra mutogatás! Akik most nem sorakoznak fel Falus mögé, azok majd rikácsolni fogják azt, hogy ugye megmondtuk! A világért sem ismernék el, hogy a csúfos vereségnek csak egy oka van. Az ő különállásuk, az ő egységbontásuk és okoskodásuk, ahogy eddig is! Még nem késő, lépjetek vissza és álljatok be Falus mögé! Elég volt, az agresszív, határozottság látszatát keltő dölyfös, kivagyiságtól pöffeszkedőkből! A szelíd nyugodtság nem erőtlenség, nem naivitás, hanem a manapság oly annyira hiányzó békesség és tolarencia erejének kifejeződése. A bukott nemzeti együttműködés rendszere helyett ez lenne a valódi nemzeti érdek a fővárosban is!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>