Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Istenhit és politika

2013-09-18 15:06:03


A legtöbben keresünk valamit az életben. A létezésünk értelmét, társat, célokat, egy vonzó ügyet, lelkiismereti nyugalmat, megbocsátást vagy éppen kibúvókat. Élethosszig tart ez az utazás. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül a keresésben. Aki hisz a természetfelettiben, Istenben, soha nincs egyedül, mert biztos lehet az igazság létezésében, s van értelme a küzdelmének.

 

Botladozó Krisztus követőként én sem vagyok magányos. A válaszok megtalálásában van segítségem. Az igazsághoz vezető út azonban rettenetesen göröngyös, gyakran fájdalmas, kínos és meglepő fordulatokkal teli. A hit alázattal jár, és nagy nyitottság kell hozzá. Gyakran a nem hívők segítenek bennünket a helyes útra, és világítanak rá gyengeségeinkre. A hit alázata azt is jelenti, hogy ha a másikra tekintünk, rajta is Isten képmására lelünk, méltósága velünk azonos, akármiben higgyen vagy ne higgyen is embertársunk.

 

Szerencsésnek érzem magam, hogy soha nem kételkedtem Isten létezésében. De egy percig nem gondolom azt, hogy az én utam az egyetlen igaz út. Mert a keresésben mindenki egyaránt magányos és társakkal utazó, és így vagy úgy, de ugyanazt keressük.

 

Meggyőződésem, hogy Jézus a világ legtoleránsabb embere. Ember és Isten egyben, aki megéli mindkét létezési formát, ismeri a végtelent és az emberi korlátokat. Ezért megértő és megbocsátó. Tisztában van a kísértések és az azokkal szembeni ellenállás erejével, végtelen gyengeségünkkel és azzal a képességünkkel, hogy mindig talpra tudhatunk állni. Korlátokat is szab, de sokkal több lehetőséget kínál nekünk. A legfontosabb parancsot adta nekünk, a szeretet parancsát, amelynek a legnagyobb erőfeszítéssel is alig tudhatunk megfelelni. De meg kell próbálni, mert csak ennek van értelme.

 

A hit tanúságtétel: életem szövete, irányítója; erkölcsi kályha. Magánügyem, de magatartásomon keresztül a velem kapcsolatba kerülőkre is hat. Alig-alig kell nyíltan megvallani, de mindig az ebből fakadó tartásnak kellene belőlem sugároznia. Jó lenne, ha így lenne.

 

A politizálás is tanúságtétel. Nagyon is praktikus, s ez így helyes, mert értelme a mindennapi társadalmi viszonyok jobbá tétele. Itt is a tökéletesség felé kell törekednünk, értékvezéreltnek kell lennünk, ha úgy tetszik, idealistának. Mert a csak ilyen lelkülettel végzett, a maga pragmatizmusával, kompromisszumaival segített politikai tevékenység lehet hiteles.

 

Ferenc pápa reményt adhat mindannyiunknak. Üzenete az elszántak, alázatosak, elesettek felé fordulók üzenete. Ám ahogy az én egyházamnak, úgy az összes hívő közösségnek rengeteget kell tennie azért, hogy az emberek a szeretet hordozóit láthassák bennünk. Sok az elmaradásunk, rengeteg a terhünk, a bűneink irdatlanok.

 

A hívő politikusnak ma a társadalom egészének gyarapodását kell szem előtt tartania. Erejét akkor mutatja meg, ha bízik önmagában és minden társában, akik ugyanazokat a célokat tűzték ki maguk elé. Akkor is összekapaszkodunk, ha a közös célok elérésében az én alapvető iránytűm a hit, míg másé esetleg istenhit nélküli emberi tisztesség.

 

A hívők az összes többi közösséggel együtt alkotják Magyarországot. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül. Nyitottság, folyamatos párbeszéd és megértésre való törekvés nélkül nem lehet béke és stabilitás hazánkban. Senki nem törekedhet kizárólagosságra, nem nézheti le a másikat, nem tarthatja magát a többinél felsőbbrendűnek.

 

Ha megkérdezik, miét vagyok a DK-ban—hát, ezért is.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>