Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.

Kihívással küzdő

2014-06-10 07:41:21


Azért ehhez is kell tehetség – mármint, hogy ennyi szellemileg kihívásokkal küzdő politikust összeszedni ebben az árvalányhajas, pitypalattyos kis országban.


Magam sem tudom, hogy miért ez jutott eszembe, amikor Balog Zoltán Lánchíd rádiónak adott interjújáról olvastam, valószínűleg tudat alatt kerestem valami pozitívumot, mellyel ellensúlyozni tudom Lámpásunk és Iránytűnk Tisza István szobrának leleplezésén elmondott veretes gondolatait.
De aztán rájöttem, hasonló a hasonlónak örül, így aztán nem volt nehéz dolga, amikor felfedezte Balog minisztert, aki orbánizmusból őstehetség, hiszen egy interjúban képes kétszerannyi baromságot összehordani, mint amennyit egy miniszterelnök egy szoborleleplezésen.


Pedig ott is lett volna mit leleplezni, jóllehet a Sztálin legjobb hagyományait követő szónok történelmi fejtegetései valóban szórakoztatóbbak voltak, mint a szikár tények.
Végtére is a Parlament előtt igazán célszerűbb az országot a világháborúba vivő vad, geszti bolondnak, a gyujtogató, csóvás embernek, az úrnak, magyarnak egyként rongynak szobrot állítani, mint a két világháború katonai és polgári áldozatainak és az állami közreműködéssel halálba küldött zsidók százezreinek.

 



Szóval a Mi Reménységünk is kitett magáért, és bár veleszületett szerénysége tiltotta, hogy a saját nevével fémjelezze, de meghirdette az új korszakot, mint mondá: Miért is ne következhetne a darabjaira hullott liberális korszak után egy felívelő és lelkesítő nemzeti korszak?”


Tényleg, miért is ne?


Jelzem, itt már bármely új korszak felívelő lesz, ami onnan, ahova jutottunk nem egy nagy kunszt, habár, mint jelenség arra emlékeztet, mint amikor a sült liba kitárja szárnyait a serpenyőben és felível, fel, a magas égre, hogy szakadna rá erre az idiótára, ugye…


Na, de vissza Balog miniszterre, aki világmegváltó terveivel szórakoztatta a Lánchíd Rádiónak a bölcsességek e tárházától elalélt hallgatóit.
A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a vállukon viszik Magyarországot". Mint mondta: így a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról. 
A család- és ifjúságügyi államtitkárság pedig a "teherhordozókat" segíti, valamint az ifjúságot, akik majd a jövőben viszik a terheket.


Megtartóztatom magam attól a durvaságtól, hogy bővebben kifejtsem - egy miniszterelnöknek is különbséget kellene tenni a szellemileg kihívásokkal küzdők és a miniszteri posztra alkalmasak között, hiszen a választópolgárok sem tudták ezt megtenni a miniszterelnöki poszt tekintetében.
Mégis megjegyezném: nem csak a zászló és a tábor egy, hanem az ország is még, egyelőre, persze isten csak a tudója, mit hoz a jövő.
De az biztos, hogy a dolgok egymással összefüggnek, és azzal semmit nem oldunk meg, ha a problémákat felszecskázzuk, és mindegyik problémahalmaz tetejére odacseszünk egy államtitkárt az audijával, apparátusával, sallangjaival.


Az külön érdekelne, hogy kik azok az önhibájukból rászorulók, meg, hogy mit ért a bölcs miniszter azon, hogy a két csoport valamelyikébe tartozó fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik.
Bármelyik kultúrállamban a miniszter eddig a mondatáig lenne miniszter, mert ez maga a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés, emellett marhaság is.
Esetleg a zsidókkal is foglalkoznia kellene egy államtitkárságnak?
Igény valószínűleg lenne rá, hogy a régi viccre utaljak…


Egy miniszter nem ismerhet cigányokat, egy miniszter csak magyar állampolgárokat ismerhet, horribile dictu az sem baj, ha azokat is megismeri akik az államhatáron belül élnek.
A helyzet az, hogy ezt a fajta megkülönböztetést még a szociális helyzet sem indokolja. 
Tudok mondani neki száz olyan cigányt is, aki meg tudná venni őt az egész pereputtyával, kilóra, mint a kacsát, de szerintem ő is ismer ilyen embert.
Akkor vele is a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság fog foglalkozni?
Mert ha az erkölcsi nevelés is ide tartozik, akkor rendben van, de ha nem, akkor mi dolga van vele?

Balog miniszter rasszista, ez kétségtelen, méghozzá az ostoba rasszista alcsoportból (államtitkárságot nekik!), mert nem érti, hogy ez a stílus a XXI. században nem komilfó.

Aztán beszélt még szegény a népesedéspolitikáról, mert nem értette, miért nem akar több gyereket vállalni egy család, pedig ha ötöt vállalna, akkor felvirágoznánk.
Persze, de szerintem csak akkor, ha mindenki miniszter lehetne, akinek öt gyereke van, mert így meg nem tetszik nekik, ha a nyomorba valaki öt gyereket szül. 
De hát mit tegyen az a szerencsétlen is, ha egyszer nem telik neki mozijegyre sem, meg fogamzásgátlóra sem, lámpa már régen lekötve – valamivel csak el kell ütni az időt.


Beszélt a kiemelkedően sikeres iskolapolitikáról, amelyik - rajta kívül mindenki szerint - a betanított munkások képzésére van optimalizálva, szerinte meg arra, hogy növeljék a gyermekek esélyeit, hogy megállják a helyüket Magyarországon és a világban.


Beszélt az egészségügyről is,  "Óriásit léptünk előre", mondta, mivel a kórházfejlesztések eredményeként tucatjával adták át a vadonatúj kórházakat, a nagy megyei központokban ma már olyan színvonalú gyógyító intézmények vannak, amelyek a világ bármely részén megállnák a helyüket.
Én azért szégyellnék ilyen pofátlanul hazudozni, valahogy az elmúlt ciklusban nem hallottam vadonatúj kórházak tucatjairól, de neki, mint lelkésznek az Úr talán könnyebben elnézi a hazudozást.


Hát, ami azt illeti, túl sok jó nem vár ránk ebben a ciklusban sem, de azért tartsunk ki, hiszen ezek már felélték minden tartalékukat, remélhetőleg lassan a legostobábbak is rájönnek, hogy palira vették őket.
Hogy akkor mi lesz?
Hát, ez itt a nagy kérdés…

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Vállalkozóként tudod, hogy neked kell döntéseket hoznod – ezzel nincs is baj, amikor a szakmádról, a vállalkoz...
Bővebben >>