2014-08-13 12:29:41

„Alattunk a főváros terült el. Homályos, piszokszínű levegő lepte el az ifjú metropólist, mely e perczben csakugyan valami óriási rovardoboznak látszott, melyben a kisebb osztályokat utczák képviselték. Fekete foltok vergődtek, hullámoztak, részint mozdulatlanul állottak benne. Emberek voltak…   Az udvar egyik csücskében hatalmas gyapjúzsákokat méregettek s hordtak le az öblös pinczekamra ajtaján. A gyapjúkereskedő egy vézna, csontos piperkőcz zsidó, szörnyű fontos képpel állt a mázsáló mellett, mintha nem is a büzdödt gyapjút, hanem lelki üdvösségét mérné. Két markos, torzonborz legény ingre vetkőzve, bevágott aczélkampójával egy-egy zsákba s reá helyezé a mérőre. Télviz idején, hó, zúzmara közepette fedetlenül hagyott, szőrös mellök gőzölgött s oly szabályszerűen zihált, mint a mily kimért pontossággal vörösre mart, csupasz karjok kifeszült, összeroppant. Egész működésük egy sajátságos gép hatásával volt reám. Az fel sem tűnt, hogy e géprészek vihogtak, káromkodtak s feljajdultak, ha valamelyik ügyetlen napszámos lábaikra ejté a súlyos zsákot. Egy nagyszakállú vézna kis zsidó-napszámos erőtlen karjaiból minduntalan kiejté a terhet. Kétségbeesett arczczal nézett szét s némán maradt a szitkokra. Rongyos mellénye alól kilógott a lepedőszerű zsidó olvasó, melynek hosszú gyapjúszálait észrevétlenül, pajkosságból meg-megrángatá egy-egy csintalan munkás; a szegény ember pedig romlott lábaival csetlett-botlott s olykor hátraesett. A munkások kaczagtak s a kis zsidó néma dühvel nézett szét közöttük, mig kipersegett ajka hangtalanul mozgott…”

A fenti sorok 130 esztendővel ezelőtt, 1884-ben látnak napvilágot abban a kis elbeszélésgyűjteményben, amely a Nyomor címet viselve először „hirdeti” magyar nyelven a naturalizmust.
A naturalizmust, amely egészen valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolásra törekedve nem mellőzi azok bemutatását sem, amelyeket máskülönben szokványosnak, hétköznapinak vagy éppen riasztónak, taszítónak ítélnek. Az irányzat szellemi atyja Émile Zola, aki szélsőjobboldali körök céltáblájává válva első, nem zsidó származású közéleti személyiségként, „nyílt sisakkal” vállalja a harcot az antiszemitizmussal szemben is. Zola nézetei futó tűzként terjednek, az 1890-es évekre eresztenek gyökeret Magyarországon, s elsőként annál az egri zsidó családból származó fiatal publicistánál-írónál, akit Bródy Sándornak hívnak.
Az önzetlen irodalmi mecénás, Hatvany Lajos írja: „Bródy Sándor Nyomor című, legelső novellagyüjteményének már címében is megfelelt a kérdésre, hogy mely célzatból, mit akart megírni. »Való hangok visszhangzása ez az egész könyv, amúgy zürösen, amint fel ide hallatszanak...« írja Békésgyulán a kötet bevezetésében a húszesztendős gyerekíró, aki már akkor a szegények és elnyomottak mellé szegődött.” A fiatal író szívéhez nem véletlenül állhat közel a nyomorgók, a kisemberek sorsa. Hamar tönkrement, korán elhunyt foltozószabó édesapja mellett sokszor nélkülözve nől fel; az élet árnyoldalainak kendőzetlen ábrázolása ezért tapasztalataiból fakadó. „A világ kiáltó gazdasági igazságtalanságainál is nagyobb baj az a ridegség, mellyel egyik vergődő van a másik iránt, egymást megugató és maró fajták, nemzetek, osztályok és egyesek, aminek mind-mind az elmék ostobasága az oka.” – állapítja meg. Alulról jön. Tanulmányait nem is bírja teljesen befejezni, mégis óriási tehetséggel, szorgalommal, állandó önképzéssel, ön-fejlesztéssel halad végig pályáján. Nyitott szemmel jár. A kezdetben Jókaiért, s természetesen Zoláért rajongó egri fiatalembernek tehát a Nyomor hozza meg a sikert. Felköltözik a fővárosba, állást kap a Magyar Hírlapnál és A Hétnél. Azonban rövidesen újabb lehetőség kínálkozik egy kolozsvári munkára is, - ezért szűk két esztendeig az Erdélyi Híradó szerkesztését vállalja. Itt éri a szerelem is a szép és tehetséges színművésznővel, Hunyady Margittal. Kapcsolatukból egy fiú, a később ugyancsak irodalmi pályát választó, a majd Márai által „zseninek és prófétának” aposztrofált Hunyady Sándor születik. A Rosenfeld Izabellel kötött házasságból pedig szintén egy fiú, egy ugyancsak kenyerét tollával kereső publicista: Bródy András, aki majd sajtó alá rendezi édesapja műveit.
Bródy Sándor rövid erdélyi munkálkodása után már megérik önálló folyóiratának elindítására, amelynek a Fehér Könyv címet adja. Rá pár évre pedig egy újabb lap kerül ki szerkesztői műhelyéből: a Jövendő. Ehhez már társak is szegődnek mellé: az új magyar színikritika megteremtője, Ambrus Zoltán, illetve a  történeti hűség és a lírai mondandó kettős művésze, Gárdonyi (Ziegler) Géza, akikkel gyakorlatilag előkészíti a XX. századi magyar irodalom meghatározó folyóiratát, a Nyugat megjelenését. Ekkortájt Bródy már az irodalmi divat diktálója, de nemcsak az irodalmié, hanem bizony a férfidivaté is. Sokat ad külső megjelenésére, a nők bolondulnak érte. Amikor kártyázás közben arról kvaterkázik, hogy az nem is úriember, aki hosszú alsónadrágot visel, s amikor kártyapartnere figyelmezteti, hogy hisz neki is kilóg egyik nadrágszára alól az árulkodó gatyamadzag, nonsalansszal azt feleli: - Az nem az én lábam. Szellemes, s gyakran szerelmes jellem Bródy, viszont nem szűnik meg szenvedélyesen bírálni a korabeli társadalom visszásságait sem. A közelgő sötét „fellegek” aztán még jobban nem hagyják nyugodni. Öngyilkossági kísérlete, majd a száz esztendeje kitörő nagy háború, aztán az azt követő forradalmak, a kegyvesztés és az emigráció mind komolyabbá teszik, - mély önvizsgálatok érlelik, de még megszületik költői szépségű, filozofikus Rembrandt novellaciklusa. Kényszerű „haza-váltását” Padovában, majd Baden bei Wienben tölti. Ez idő alatt szinte teljesen magára marad, elszegényedik és betegség gyötri. Csak 1924-ben tud visszatérni Magyarországra, de már csak a kórházi ágy jut számára. Kilencven esztendeje, 1924. augusztus 12-én hunyja le örökre szemét, a Kozma utcai izraelita temetőben búcsúztatják.
Bródy Sándor sok jelentős művet hagy hátra az utókornak, a Nyomoron kívül többek közt Az egri diákok, a Hófehérke, Az ezüst kecske, A nap lovagja című realista regényeket, s A dada, A tanítónőhöz, A medikus című drámákat. A jeles magyar író-drámaíró-publicista irodalmunk - Adyt, Móriczot, Krúdyt és társaikat előkészítő, rájuk nagy hatással lévő - legkiemelkedőbb hatású klasszikusa közt tartható számon. Halálának e kerek évfordulóján ne feledjük el meghajtani fejünket emléke előtt!