Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Rudolf napja van.

Kötcse pimpós fröccse

2014-09-08 14:26:40


Nyitrai százezres aláírásgyűjtő csapata adhatott le azért olyan hangulatjelentéseket is, melyekben mutatkoztak a romlás virágai. Nem lelkesedtek már az általuk felkeresettek annyira, mint ahogy azt korábban megszokták. Valami van a levegőben, amitől aztán zártkörűvé kellett tenni a pikniket, rossznyelvek szerint az ott elhangzottak egy részét már helyben titkosították is harminc esztendőre. Még a csókos média is nemkívánatos személy lett, így aztán érthető, hogy az elhangzottakról csak szűkszavú híradások jelentek meg.


Az önkormányzati ihletettség rányomta a bélyegét rendesen az összejövetelre, melynek egészét befolyásolhatták a már említett hangulatjelentések. A média azon képviselői, akik hívatlanul mégis odaszemtelenkedtek, az érdemi műsort már nem nézhették, hallhatták meg. Mindennek oka van. A tisztelendő miniszter annyit azért elárult a kívül rekedteknek, hogy szó sincs semmilyen jobboldali táboron belüli belháborúról. Így aztán voltak, akik Fábry Sándort látták megérkezni, de Lázárt meg Tarlóst nem.


Ha százezren aláírásokat gyűjtöttek a kormánypárt által támogatott önkormányzati képviselőjelölteknek, akkor most a leadási határidő után a kampánymunkát folytatni kell. Nagy szükség lehet az erősítésre, ha beindul a fideszes országjárás is, mintegy kettőszázötven lakossági fórumot tartva, ahol a miniszterelnökön kívül a kormány tagjai mellett, a Fidesz vezető politikusai is részt vesznek. Elsősorban a rezsicsökkentés áldásos hatása lesz a téma, a fogyasztói kosár tartalmának és értékének szokásos figyelmen kívül hagyása mellett, de megemlítik a bankok elszámoltatásával kapcsolatos eredményeket is, kihagyva belőlük a kormány számára kedvezőtlen bírósági ítéleteket. Az árvízvédekezés nagyszerűségének felemlegetése ugyancsak hálás téma a jobboldali populizátorok számára, így aztán ezt is szóba hozzák majd.


Piknik ide, piknik oda, az eső is esett, a kormányfőre is várni kellett jó sokat pogácsa, meg alma mellett múlatva az időt. A hangulatra e mellett az is rányomhatta bélyegét, hogy a Magyar Nemzet aznapi vezércikkben adta meg az alaphangot azzal, hogy felemlegette, miként küldik egymást Brüsszelbe vezető jobboldali politikusok és miképp fenyegeti be a Hír TV-t L. Simon. Az arrogancia nem polgári erény, állapítja meg az ellenzékinek aztán igazán nem mondható napilap, minden piknikest érintő befolyásolás szándéka nélkül. Valami van, szőr kerülhetett a porlasztóba, hajszál a levesbe és pimpós lett a fröccs is, aki ivott csak észrevette. A polgári szövetség eresztékei repedeznek, marad a reklámadó és a szóbeszéd szerinti Orbán-Simicska, meg a Lázár-Tarlós háború.


A lényeg, hogy olybá tűnik, nem úgy mennek a dolgok a Fidesz pártszövetség háza táján, kormánykörökben, a hozzájuk közel álló médiával való kapcsolattartásban, ahogy azt eddig megszokták. Összefogásra buzdítás megint a jobboldalon. Tán érzik a veszélyt, hogy mégsem képesek a baloldali erőket oly mértékben leamortizálni, ahogyan azt elképzelték. Ezért aztán idegesebbek a kelleténél. Kötekedők már egymással szemben is. Félnek, hogy a fővárosi kerületekben és vidéken a nagyobb városokban helyeket veszítenek október 12-én. Ezért aztán kapkodni fognak, és eközben majd mindig levernek valamit. Orbán a pikniken meghatározta a feladatokat. Tán személyre szólóan még ki is osztotta azokat. Vajon Fábry Sándor mit kaphatott? Feltehetően a további jobboldali pimpósódás elkerülése érdekében nem mást, mint, hogy a hátra lévő egy hónapban röhögtesse ki továbbra is a bukott baloldalt. Vajon fog-e neki sikerülni?

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>