Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.

Közröhej

2015-03-10 09:55:12


Az a miniszterelnök, akit lazán lespriccelhetnek azzal a négybetűs szóval, majd ezt követően ráadásként még lespiclizhetnek is minden következmény nélkül, az hiába is próbálja bagatellizálni az egészet azzal, hogy csak a sértődöttség beszélt az illetőből, ezzel már nem tudja tekintélyét visszaállítani!

 

Az a kormányfő, aki akár elszólásból, akár megfelelő mélységben át nem gondolt kijelentésként illiberális húrokat penget ország- világ előtt és ráadásul még egyik legtekintélyesebb európai partneréből is azt a reakciót váltja ki, hogy számára mindez értelmezhetetlen, az hiába is próbálkozik olyan fogásokkal, hogy Magyarország a nyugat része, ezért abba az irányba nyitnia nem kell.

 

Ráadásul mindezekkel kiállni külgazdasági ügynökökké, üzletkötőkké lefokozott nagykövetek elé, nem csak megalázó volt azok részére, de előttük nevetségessé tette is őt. Déli nyitásról beszélni, a keletire vonatkozó előzmények ismeretében pedig nem más, mint a megszokott jogászi trükkös hablatyolás.

 

A parlament hétfői ülésére is kihatottak a fentiek. Közröhejjé vált már minden. A költő L.Simon egy platformon emlegette a Jobbikot Vadai Ágnessel, folyamatos át kiabálás közben Tállai meg arra hivatkozott, hogy mindenért, ami a Buda Cashnál történt csak a szocialisták a felelősek, mondta ezt úgy, hogy közben a DRB-ről megfeledkezett, azt meg sem említette. A tekintélyvesztő hozzászólások sora folytatódott azzal, hogy volt, aki nőnapi köszöntőt is mondott, fényezve magát, hogy minisztériumuk állományának 70%-a nő. Pasaparki frakcióvezetőjük pedig bedobta a varázsszlogent, a második szocialista brókerbotrányt emlegette, mivel szerinte az első a Kulcsár ügy volt. Az, amelyben még ma is tart az eljárás, több mint egy évtized után, s amelyben a gyanúsított anno oly kedélyesen elcsevegett az őt kihallgató, fidesz vénájú legfőbb ügyész által parancsnokolt beosztottakkal. A kormány emberének, Kiss Szilárdnak nemzetbiztonsági kockázatos helyzetével kapcsolatos felvetésre pedig úgy reagáltak, mintha semmi sem történt volna a letartóztatott egykori kinevezése körül. Szóval, ment a sumákolás, a mellébeszélés rendesen. Közröhej.

 

Gulyás frakcióvezető helyettes szerint a Fidesz még jobban összekovácsolódik ebben a helyzetben. Orbán képén mindezek nem rontottak semmit. Simicskának becsületsértő és hazug állításai nem tépázták meg a miniszterelnök tekintélyét, mondja, hozzátéve, hogy számára nem úgy tűnik, hogy Simicska sok mindent tudna Orbánról. Én meg azt mondom, hogy ha becsületsértőnek és hazugnak tartják nevezett kijelentéseit, akkor menjenek perre. Ha nem kell attól tartaniuk, hogy Simicska esetleg kipakol, akkor mire várnak? Vagy lehetséges, hogy van még a tarsolyában egy-két apróság, ami miatt inkább vállalják azt, hogy a sértettségére hivatkozva ejtik az egészet? Közröhej!

 

Mindegy is. Március idusa jön. Nemzeti ünnep. Egy ország világ előtt négy betűvel lespriccelt és lespiclizett kormányfő fog beszédet mondani a toborzott ifjúság előtt! Jobb lenne, ha meg se szólalna! Közröhejjé vált a kormányfő, még kitartó sleppjével együtt. Közröhejjé, melynek révén külhonban a háta mögött összesúgva mutogatnak, ez az, akit nyilvánosan legenyóztak, meg lespicliztek odahaza. És röhögnek, vihognak rajta, amerre csak jár. Mi meg bőghetünk, óbégathatunk itthon kínunkban, hogy ilyen miniszterelnökünk van és ilyenek a közállapotaink, hogy országunkban, a harmadik évezred elején ide jutottunk!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az...
Bővebben >>