Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Kultúrharc

2015-01-07 20:01:04


 

Ami ma világszinten történik, annak csak egy drámai epizódja volt a szerkesztőségében történt mészárlás. Az esetet interpretáló európaiak többsége pedig jól láthatóan ragaszkodik ahhoz, az évtizedek során kialakult hamis konszenzushoz, ami tagadja az iszlám térnyerésének szándékát, amelynek alapja a kulturális különbség, és ami helyett áltudományos – és itt mindegy is, hogy rossz- vagy jóhiszemű – teóriákat állított föl.

Nem, vagy legalábbis nem csak terrorcselekmény történt. Szimbolikus értelemben megtámadták azt a kultúrkört, amelynek alapja a békés egymás mellett élés, a kölcsönös elfogadás és tolerancia.  Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva éppen azok szegülnek ezzel szembe, akikért – egyebek mellett – ezen elvek és alapvetések szólnak, egy jobb világ reményében. Tehát, akik el és be lettek fogadva oda, amit láthatóan nem sikerül interiorizálniuk.

Ne feledkezzünk meg arról az „apró” hatásról, hogy természetesen hír is lesz belőle:

 

 

Ugyanez folyik Magyarországon kicsiben. A minap kriptofasisztának mertem nevezni a január 2-ai tüntetés szervezőit, felszólalóit, mert felhívtam arra a figyelmet, hogy öncélú hatalommenedzserkedésük eredménye/következménye (ha nem is ez a direkt cél), az aktuálisan gyengék kirekesztése, további és még erősebb megbélyegzése. Kik is voltak ők pár éve? Mindegy, hogy milyen okból, pusztán csak azért, mert még gyerekek (gyengébbek) vagy drogfogyasztók (gyengébbek), vagy bármilyen hátrányos megkülönböztetés alá esők, akiknek 5, 10, 15 éve segítségre volt szüksége, hogy életben, vagy csak a társadalomban maradjanak, és a  mi hátunkon megkapaszkodva megmaradtak, most nekik legnagyobb az arcuk, és ők rekesztenek ki legerősebben. Nem szólva arról, hogy még ki is kérik maguknak a jelző használatát.

 

Valami nagyon stimmel.

 

UPDATE! Átnéztem a kommenteket a nyugati sajtóban, természetesen megkezdődött az ezek is az amerikaiak voltak típusú konteó-áradat. (Alig várom, hogy mi fog holnap megjelenni a magyar Alfahíren és társain.) Amerika ugyanaz világszinten, mint itthon Gyurcsány: bármi tragédia történik, annak amaz/ő az okozója/kiváltója.

A kommentek amúgy klasszikus konteók, azaz konspirációs teóriák (ti. a konteó azt jelenti, hogy több elme gondolkodása által összerakott eredmény, vagy annak egy lehetősége, mert a konspiráció tőszava az inspiráció/respiráció, a kon /eredetileg con/ pedig a val-vel). A „kedvencem”, és ez nem komment volt, hanem nyilatkozat (!), miszerint Charlie (a lap neve Heti Charlie) túllőtt a célon, ezért „érthető” (!), ami történt. Itt jön be posztom első bekezdése, miszerint hamis konszenzusról (attribúciós elfogultságról) van szó, mivel a nyilatkozó egy honfitárs volt.

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>