2013-10-30 08:32:14

Ha az ember ránéz, úgy jár, mint az öreg paraszt az állatkertben a zsiráf kifutója előtt: csak nézi, a nyakorjánt, csóválja a fejét, majd végül szent meggyőződéssel kijelenti: ilyen állat nincs is.

Kuncze ugyanis rokonszenves politikus.

Ha egy állatmenhelyen a hálás eb-tekintetek kereszttüzében egy kisgyerek kezét fogva fényképeznék, hát szem nem maradna szárazon, de fénykorában az első virágzásukon túljutott, öregecskedő  asszonyok többsége is el tudta volna őt képzelni, mint másodvirágzása bajszos és sármos, szorgalmas méhecskéjét. Ennek dacára a férfiak is kedvelték, már persze azok leginkább, akiknek volt esze és humorérzéke is, mert díjazták tiszta logikáját, egyszerű, sallangmentes beszédstílusát, pikírt és mindig célba találó megjegyzéseit, humorát, dörmögő hangját.

És kedvelték, hogy időről időre megsimogatta politikai ellenfelei buksi fejét, egy-egy odavetett mondatával majmot csinált belőlük, pontosabban megmutatta a választóknak az adott politikusban rejlő majmot. Egy-egy megjegyzése bevonult a magyar anekdotakincs mellett a magyar nyelv törzs-szókincsébe is, mint például a „mártíriusz” kifejezés, mely metszően pontosan mutatta be Révész Máriusz képviselő viselkedésének leglényegét a 2006-os sajnálatos események idején. Miután azóta emberfia nincs, aki röhögés nélkül tudna ránézni a menet közben már a fejéről leoperált, óvszer-kinézetű gézkötés nélkül vitézkedő mamelukra, nem kell csodálni, hogy - mondjuk így: - nem helyezte szíve közepébe a kimérten udvarias szabaddemokrata pártelnököt.

Merthogy ne feledjük, liberális ő, a javából.

Sőt, mondhatnánk így is: ő a magyar liberális, szemben azokkal a túlhabzó doktrinerekkel, akik magukat ilyen-olyan okok folytán liberálisnak képzelik. Nekik sincs könnyű dolguk vele, mert túl éles a kontraszt a liberális tábort képező ezernyi veszekedő és hadonászó ideológus, és a két lábbal a földön álló, higgadt, okos - de nem okoskodó – politikus között. Ha hallgatja az ember, kedve kerekedne liberálisnak lenni, ha a liberalizmus csak politikai párthovatartozás, nem pedig létforma és gondolkodásmód lenne. Így hívei - pártállásra tekintet nélkül - azok a liberális gondolkodású emberek, akik szeretnek a valóság talaján álldogálni, akik belátják, hogy akik körülöttük politizálnak, élnek, halnak, azok is emberek, erényekkel, hibákkal, nemegyszer apróbb és talán nagyobb bűnökkel is.

Politikai karrierje töretlen volt, és hogy jó politikus vált belőle az is bizonyította, hogy tudta, mikor kell odébblépnie pártja élettől elrugaszkodott, kompromisszumképtelen és meggyőzhetetlen hőbörgői éléről. Mivel egyszer otthon fenéken rúgta a sült liba körül settenkedő macskát, az Úr azzal büntette, hogy a szocialistákat utalta ki neki politikai szövetségesül - azóta valószínűleg már személyesen kötné a partedlit a macska nyakába és kívánna neki jó étvágyat.  Viszont ennek következtében eltekinthetett az ellenségek keresésétől is, habár azok jelentkeztek keresés nélkül is, merthogy a „liberális” kifejezés igen hamar egy kategóriába került a „húhaanyád”-dal.

Ez valószínűleg idegennyelv-oktatásunk több évszázados sikertelenségének köszönhető, mert magyarul mindenki azt szeretne csinálni – a lehető legkevesebb korlátozás mellett – amit akar, viszont liberális az anyád!
A jobboldal piszkosul utálja, ennek oka talán az, hogy többször is előfordult már, hogy a televízió Orbán mellett mutatta, Orbán mellett fotózták - és hát lássuk be, a vizuális összevetésből a rucaseggű vezér nem jött ki túl jól, pedig még csak meg se szólaltak, tisztelt hölgyeim és uraim!

Kuncze a Csepel-szigeten egy kis faluban lakik, ahol hosszabb időn át, mint a Kató férje funkcionált, ami már magában az elfogadottságát jelzi egy olyan faluban, ahol a búcsút meg kellett ismételni, ha nem esett emberhalál. Nem szállt el az agya, mikor nagy ember lett, pedig én mondom, kellhetett önfegyelem a szomszéd elszántott húsz centije több  generációra visszamenő történetének türelmes meghallgatásához, de neki volt. Aki elégedetlen volt vele, mint a térség képviselőjével, az szidta, mert míg minden képviselő legalább egy operaházat meg egy nyári sípályát „intézett” a falujának, addig ő ebbe nem szállt be – hát látott még a világ ilyen élhetetlen svábot?

A politizálást akkor sem hagyta abba, amikor az SZDSZ visszaadta lelkét a Teremtőnek, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnökeként, fékezett habzással politizálgatott, ezenközben betartotta a nyugdíjasokra vonatkozó főszabályt: dolgozz halálodig, de ne azt csináld, amivel aktív korodban foglalkoztál - így ő a gazdasági élet helyett a médiát választotta. Műsorvezető lett a Klubrádióban, valószínűleg akkor érlelődött meg benne erre az elhatározás, mikor ő volt a riportalany és elszörnyedt a sok tehetségtelen médiamunkás ügyetlensége hallatán. Szerette a hallgató, jól elvolt ő is választott új szakmájában - játékában, mígcsak egyszer fel nem kérték, hogy egyesülete nevében mondjon beszédet egy október 23.-i rendezvényen.

A felkérésnek eleget is tett, elmondta a gondolatait.

Kendőzetlenül, mint szokta, ütősen, mint szokta, meggyőzően, mint szokta, ezért aztán bosszút álltak rajta, mint szokták. Elvették a műsorát, márpedig ez ugyanabba a kategóriába tartozik, mint amikor szándékosan összetörik a kisfiú kedvenc tűzoltóautóját, vagy kitépik a kislány macijának kezét. Kisstílű, ócska húzás, ennyire nem kellene aggódni a frekvencia miatt, mert még pár ilyen, és mire lesz frekvencia, nem marad hallgató. A hivatkozás kitelepítésére az volt, hogy választási kampányban politikus ne vezessen műsort.

Nagy kár, hogy nincs választási kampány, ha lenne, se tiltaná semmi, hogy egy aktív politikus a saját műsorát tovább vezesse, merthogy Kuncze státusza nem változott semmit. De azt mondta, hogy „Ma az ellenzéki erők együttműködése kimerül a várható vereség kis hasznaiból való osztozkodásban. Abban, hogy ki hány helyet kap a közös vereség vigaszlistáin. Én ezeken a listákon egyetlen helyet sem kérek, sem magamnak, sem a szabadelvűeknek. Mert ezt a harcot nem lehet összefogásnak álcázott osztozkodással megnyerni.

Az nem összefogás, ha az osztozkodó pártok legfőbb szempontja, hogy a választási vereség után, ha pár fővel is, de külön frakciót alakíthassanak a parlamentben. Olyan ez, mintha külön sírhelyért küzdenének a közös temetőben.” Na, ezt nem lehetett neki elnézni, hiszen annyira igaz és annyira plasztikusan mutatja be a helyzetet, hogy utána már mindenki annyiszor mondja el, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim!” meg, hogy „optimistábbnak kell lennie ennek a tömegnek!” – ahányszor csak akarja, mindenki csak röhög rajta és keresi, hogy hol dugdossa a fejfáját.

Kuncze úgy kell a magyar politikába, mint egy falat kenyér. Térjen vissza, - akár az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjeként, akár belügyminiszter-jelöltjeként, mindegy. Nem neki van szüksége a belpolitikai szerepre, rá van szüksége a demokratikus oldalnak, az országnak. Mondja azoknak, akik elvették a játékát: Ti akartátok! 

És térjen vissza!

:O)))