Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Labdazsonglőrök és terroristák

2015-11-17 18:30:31


Lám, meg lett az értelme az aranylábú fiúkba öntött milliárdoknak.

Végre, ennyi év után, túlélve a kommunizmus vérgőzös esztendeit, az elmúlt negyven évet meg az elmúlt nyolcévet, végre egyszer eltalálták a labdát, még ki se kellett szúrni előtte, mint Hofi javasolta, hát labdazsonglőr született, törődjünk bele.

A Vezér a páncélozott alsógatyájában bezárkózott a golyóálló üveg mögé, az Úrfelmutatás elmaradt, csak tudnám, hogy bírta ki, hogy nem szotyolázhatott - de hát persze lehet, hogy szotyiálló padlót is építettek a VIP-részlegre, csak rá való tekintettel.

 

A meccs egyébként jó volt, a közönség még inkább, a hangulat remek volt, és a végén láttak néhány szurkolót, akik a fejüket a fradisas talapzatába verték bánatukban - nem volt miért balhét csinálni, de a rengeteg rendőr láttán megkockáztatom - talán nem is lett volna kifizetődő.

Mindenesetre sok sikert kívánok a válogatottnak, remélhetőleg, mire mindegyikükre jut egy új stadion, addigra felépül a válogatott stadionja is annak az ócska kültelki létesítménynek a helyén, melyet egykor Népstadionnak hívtak, s melyben annyi tehetséges labdarúgó szerzett kellemes perceket az országnak.

Hidegkúti, Puskás, Sándor, Göröcs, Albert,Tichy, Fenyvesi, Bene - és valahogy egyikük sem gyakorolt a fűtött műfüves pályán, oszt mégis.

 

Nép leváltva, Népstadion lerombolva, labdazsonglőrök új és új nemzedékei sorjáznak kifelé a Puskás Akadémia kapuján, tudományosan felkészítve, táplálva - az étrenden reggelire euro, ebédre angol font, vacsorára meg dollár szerepel, hát csoda, ha jó kondícióban vannak?

Nekem legjobban mégis azok tetszenek, akik ezt a helyzetet a jobboldali fölény igazolásának tekintik, merthogy ez a magyar labdarúgás nagy sikere, a Vezér személyes érdeme, pótselejtezőn át a fényes jövőbe!

Az ország végre rendbejött, Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó is megmondta - ő még nem látott olyat, hogy egy gyerek hazament az iskolából és ne jutott volna neki egy zsíroskenyér, de hát ne várjunk tőle túl sokat, hiszen ő a kiscsirkéiből készült pörköltet se látta - az embernek, ahogy korosodik, romlik a szeme látása.

 

A nemzetközi helyzet meg persze nem veszi figyelembe ezeket az egetrengető változásokat, egyre csak fokozódik, most például Törökországban ült össze a világ húsz legfejlettebb országát tömörítő G20 szervezet.

Nem volt hiábavaló a gyűlésezés, a világ legnagyobb hatalmú emberei több tekintetben is olyan felismerésekre jutottak, melyekre egy átlagos képességű, középfokú végzettséggel rendelkező állampolgáruk mindenféle konferencia nélkül is juthatott, mondjuk ezért ennyit utazni...

A tetejébe nem kapkodó idegbolondok, februárra ígérik a menekültkérdéssel kapcsolatos konferenciát, ami olyan megfontoltságra vall, hogy párját ritkítja.

Üdítő kivételként konkrétumokról is beszélt Putyin, aki műholdfelvételeket mutatott az Iszlám Állam finanszírozását biztosító olaj-bizniszről, az olajkutak előtt tíz kilométeres sorokban várakozó tartálykocsikról és megemlítette, hogy a szörnyállam finanszírozásában a teremben ülő államok közül is jó néhányan részt vesznek.

Ha valaki keresgélné, hogy hol van az eb elhantolva, hát itt...

 

Együttérzésünk jeleként mécseseket gyújtunk és virágot helyezünk el a halottak emlékére.

Azt javasolnám, hogy aki ezt teszi, gyújtson egy mécsest azok emlékére is, akiket a konfliktus résztvevői bombáztak halálra, vagy lettek áldozatai a más hatalmak érdekeit szolgáló konfliktusnak.

Negyedmillió ember - közöttük tizenkétezer gyerek - esett áldozatul eddig a szír háborúnak.

Amikor terroristákról, meg megélhetési bevándorlókról hallunk, jusson ez is eszünkbe.

Ki tudja, ha a családod kiirtanák, lehet, te sem idegenkednél a radikális megoldásoktól, hiszen így is, bár családilag nem vagy érintett, pusztán az emberiesség nevében néha atombombát követelsz - hol ennek, hol annak a fejére.

 

Sokat kell még tanulnia az emberiségnek...

 

:O))) 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>