Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Miért éppen Gyurcsány írja?

2014-09-05 10:20:55


Mert ki más tenné? Azért vetem csak fel, mert olvastam olyan véleményeket, hogy miért meri leírni a Demokratikus Koalíció elnöke mindazt, amit gondol az országról, az ellenzékről, az előttünk álló feladatról, a jövőről. Van-e hozzá elég hitelessége, illetve azok hitelesebbek-e, akik-e hitelességet vitatják.
 
Akkor néhány érv, hogy miért Gyurcsány Ferenc ír ilyen elemzést.
 
1. Ő az utolsó aktív politikus, aki legyőzte Orbán Viktort
2. Amikor távozott a miniszterelnöki és az MSZP-elnöki posztról - bár állítólag mindenki őt utálta - pártjának másfél millió szavazója volt. Azóta ez a szocialista támogatottság nem hogy nem nőtt, de jelentősen csökkent.
3. Az MSZP-t nem elhagyta, hanem kitúrták onnan. Pártja megújítására pártszavazást kezdeményezett, amely valójában érvényes és eredményes volt. Azért nyilvánították érvénytelenek és eredménytelennek, mert 30 ezer MSZP-tagot mondtak be, valójában nem volt ennyi.
4. A kormányzást úgy adta át, hogy az IMF-jelentése szerint elindította a sikeres válságkezelést
5. Az ellenzéki oldalán senki sem vitatja, hogy kormányzása idején Magyarország még szabad, demokratikus, a világ közvéleménye által elismert köztársaság volt
5. A 2009-es lemondása óta - kifejezetten személye és politikája ellenében - létrejött formációk támogatottsága nem éri el az általa létrehozott Demokratikus Koalíció támogatottságát (Az európai parlamenti választáson a DK megelőzte az Együtt-PM-et és az LMP-t is. A Liberálisok támogatottsága nem mérhető.)
6. Mi oka lenne bármely más pártnak tiltakozni, amikor az ország több pontján kialakult a DK-MSZP-Együtt-PM összefogás, másutt a Gyurcsány vezette DK az MSZP-vel, vagy az Együtt-PM-mel alkot választási szövetséget
7. Feljogosítja erre az is, hogy ott van a porondon. Egy éve a szárszói találkozón még B és M feliratú bicikliket osztottak. Ma a két másik párt vezetője SZ és T.
8. Vitassuk meg, igaza van-e Gyurcsány Ferencnek abban, amit ír! Szidja Orbán rendszerét. Igaza van. Hiányolja az összefogást. Igaza van, hiszen enélkül a mai választási rendszerben a Fidesz - legalább is demokratikus úton - nem leváltható.
 
Ugyanakkor örömteli, hogy a vita a dolgozatról elkezdődött. Jó lenne, ha a diskurzus a benne leírt tartalmi kérdésekkel folytatódna.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán...
Bővebben >>