Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Miért éppen posztmodern?

2015-03-28 17:39:35


Megkeresett a PR Herald főszerkesztője, hogy átveheti-e egy régebbi tanulmányomat, mert megtetszett neki az a gondolat, hogy a politikai posztmodern nem más, mint menekülés a megoldandó (nem, vagy nehezen megoldható) problémák elől.


„(…) ha nincs új korszak, mégis miért tesznek úgy, méghozzá egységesen, politikai eszmétől – és így oldaltól – függetlenül a jelenben a politikai aktorok. Feltételezésem szerint – mivel egyrészt általánosságban nincsenek szakaszok, másrészt mesterségesen kreálják azokat a történelem folyamán mindvégig, harmadrészt pedig jelenleg a társadalmi, a gazdasági és a technikai változások együttesen jelentkezve megoldhatatlannak tűnnek minden hatalmi berendezkedés számára – megfogalmazódott bennük egységesen, egymástól függetlenül az újrakezdés és az azzal összefüggést mutató elhatárolódás vágya, amely abba a tudatos célba torkollt, hogy amennyiben ezt nevesítik is, megtarthatják/visszaszerezhetik hatalmukat.”

 

Azért érdekes, hogy a főszerkesztőnek ez a gondolat ragadta meg a fantáziáját - a 2013. év végén leadott és 2014. nyarán megjelent írásban -, mert Hankiss Elemér élete utolsó előadásában (2014. december) ugyanerre a következtetésre jutott.

 

A teljes cikk a PR Herald Tudománykommunikáció rovatában, ide kattintva olvasható. 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A részletek egyelőre nem ismertek, vizsgálat indult az ügyben.
Bővebben >>