Olvasom az Élet és Irodalmat, szokott módszerem szerint semmit ki nem hagyva haladok, hogy megkaphassam - mint liba a kukoricát – buzgalmamért jutalmul a Páratlan oldalt, a glosszarovatot.
Imádom a műfajt, okos emberek kevés szóval rengeteg bölcsességet képesek elmondani, az olvasó a téma és az írás hangulatának megfelelően mosolyog, dühöng, esetleg csóválja a fejét, de érzelmeit szinte mindig a megglosszázott jelenségek váltják ki, ritkán a vélemény és még ritkábban a szerző, akinek jószándékát még akkor sem lehet kétségbe vonni, ha éppen nem értünk vele egyet.
A legutóbbi szám (50. szám) annyiban volt rendhagyó, hogy sajnos – éppen a jószándék hiányát vélem felfedezni Lázár György Gyomorforgató című glosszájában. Kihagynám a magas labdát, meg aztán ki vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen jeles lap még jelesebb szerzőjének írását minősítgessem? Sajnos, már úgy vagyok vele, ha meglátom Gyurcsány Ferenc nevét valahova leírva, akkor felkapom a fejem, mint katonaló a trombitaszóra, mert tíz esetből kilencszer úgy próbálnak bekerülni az újságba némelyek, mint az az ember, aki saját hírneve megteremtésének reményében leköpi a plébánost, ennek utána az egész falu erről beszél, a szerkesztő fejében pedig felködlik egy kis példányszám-emelkedés esélye az eset közzététele kapcsán.
Mondjuk ez éppen az ÉS esetében nincs így, az így kívülnézetből kissé kolerikusnak tűnő főszerkesztő lehet, meg is verné azt, aki elbulvárosítja szeretett lapját, úgyhogy tekintsük ezt inkább egy baráti gesztusnak, melyet a lap a mainstream értelmiségnek tett a fent említett parvenü kapcsán. A mi értelmiségünk színe és virága, továbbá krémje és krémese ugyanis nem túlzottan kedveli Gyurcsányt, aki viszont úgy vágyik elismerésükre, mint Orbán arra, hogy sötét téli estén, szélviharban és hóesésben valaki távolról Maradonának nézze, - na, jó, a késői Maradonának azzal a nagy pocakjával. Tulajdonképpen az okozhatja a frusztrált helyzetet, hogy érzik: Gyurcsány eredeti gondolkodó, míg vezető értelmiségünk körében tán húsz ilyet, ha találunk, a többi meg az ő gondolataikat böfögi vissza, némi rágcsálás és nyámmogás után.
Ha Gyurcsány jó nagyokat beléjük rúg, mikor hatalmon volt, akkor persze más lenne a helyzet, de elmulasztotta ezt megtenni, inkább törleszkedni próbált hozzájuk – gondolom az elsőgenerációs értelmiség szent áhítatával hallgathatta bölcsességeik hömpölygő áradatát. Ők meg azonnal számonkérték rajta az általuk szent és kevésbé szent könyvekben olvasott és favorizált összes doktrínát, és buzgón csóválták együtt okos fejüket azzal a puccsistával, aki azóta már az ő feneküket rugdosta rojtosra.
Most bezzeg nem kérnek számon senkin semmit, hanem a nyakukat behúzva ott lökdösik egymást a Nagy Segg partjánál és szervezik a Mainstream FC.-t, saját futballcsapatukat. Na, de az is bolond, aki a mai világban szilárd erkölcsi elveket vár, - a Faust nem mai szerző darabja, de már abban is megírták a tutifrankót.
Ha annak idején ott kellett volna tülekedniük egy kötcsei bogrács vagy a tűzhely körül, lehet, Gyurcsány még ma is miniszterelnök, ők meg a slambucra esküsznek. Persze ebben az országban, aki kulturált, azt gyengének könyvelik el, és ha eleget tesz az élettől elrugaszkodott belvárosi elvárásoknak, akkor útja a levesbe egyenes lesz és kátyúmentes. Merthogy magyarember azt kedveli, ha hólapáttal verik a pofáját, és ez független az iskolázottságától, meg attól is, hogy mikor lehet fellelni a családfáján az utolsó ágacskát, amelyik még nem abból élt, hogy okosakat mondott.
Na, de félre a terjengősséggel, mert ismét megkritizálnak, hogy túl időigényes kiszemelgetni a töméntelen ocsúból azt a két szem tiszta búzát, hát reátörök a lényegre, mint baloldal nemzetére. Gyurcsány írt egy szakácskönyvet, ezt pártja honlapján hirdette, elsőként pártja tagjainak ajánlva, Ezt e vérlázító tettét Lázár György megglosszázta, kifogásolva gyomorforgató erkölcstelenséget, így írván: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2007 júniusában Orbán Viktorra célozva kijelentette: Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert.” Azt is elmondta, hogy „nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus, saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni”. Nem elemezgetném a mondatokat, tegye meg ezt Lázár György, ha már leírásuk előtt elfelejtette, jobb későn, mint soha.
Bevallom, mikor először olvastam, hogy Gyurcsány szakácskönyvet ír, engem sem öntött el a boldogság, azt gondoltam, hogy használhatná fontosabb dolgokra is az eszét, az idejét, a hírnevét. Csapkodtam kicsit, meg dühöngtem is hangyányit, mígnem aztán a legendásan erős baloldali kommunikáció üzenete lecsorgott arra meglehetősen alagsori szintre, ahol a hozzám hasonló magányos ingyérbloggereket tárolják, és megtudtam, hogy a könyv haszna nem írójánál, hanem pártjánál realizálódik. Ennek tudatában lelkem kisimult, mint háborgó tenger, melyre a kapitány ráöntette a hajó egész étolaj-készletét, mert ha ez eszköz a kampányhoz, akkor Gyurcsány örökkévalóságnak megmentett madárteje minden tiszteletet és erkölcsi támogatást megérdemel. Ebben a tényben rejlik a fel nem fedezett okosság Lázár György számára is, mert kiderül azonnal, hogy van némi differencia Orbán és Gyurcsány írói tevékenysége között, bizonyítva ezzel is a régi tézist, hogy ha két ember csinálja ugyanazt, az nem ugyanaz. Ha nem hiszi, gondoljon bele például egy pásztorórába a Nemzet Nagyasszonyával, vagy ugyanebbe Liptai Klaudiával…
Gyurcsány a könyvét maga írta, a bevételt annak a pártnak ajánlotta fel, mely egy fillér állami támogatás nélkül működik, bevételei átláthatóak, emellett elférnek egy levéltárcában is, maradt hely benne a könyv bevételének is. Orbán könyvét a beszédírói írták, ő meg elmondta a beszédeket ugyan, de a szellemi termék nem az övé volt, ami nem baj, csak nem illik az államilag kifizetett honoráriumok segítségével megszületett művet sajátunkként árulni, majd a bevételt magáncélra fordítani. Márpedig Orbán esetében a könyv bevétele házépítése költségeinek legalizálását volt hivatott szolgálni, és bár ez is magasztos cél, de talán mégsem nevezhetjük közcélnak. Szóval, szerintem Lázár György túlspilázta a dolgot, csakúgy, mint a honlapokon közzétett hirdetések kapcsán. Internetes portálokat nem szoktak ingyen üzemeltetni, bevételekre meg hirdetésekkel lehet szert tenni.
Az ÉS is azért megy ilyen jól, mert Lázár György családja veszi a lapot, másrészt meg írnak benne olyanok is, akik megfontoltabban nyilvánítanak véleményt. Ez az ügy egyébként nem érne meg egy szót sem, de felettébb utálom, ha valaki kritikátlanul beáll egy hosszú sorba, és belerúg valakibe méltánytalanul - nem kétséges, hogy kinek az érdekében. Még csak annyit, ha valaki madártejet főzne, akkor kis ráfordítással tud libatejet is főzni: a madártejbe személyenként fél deci Baileyst kell adagolni tálalás előtt, majd a habgaluskákat szép nagyokra kell szaggatni, elfogyasztása közben meg dúdolgatni kell valami szép libásat, például ezt...
