Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Miskolci kérdések

2014-07-04 11:36:19


A kérdések már sorakoznak, a válaszok még nem állnak rendelkezésünkre. Természetesen, a miskolci polgármester-jelölt ügyéről van szó. Az ilyen helyzetekben a megfontoltság a javallott, ehhez képest harsognak a trombiták. Azt gondolom, érdemes a dilemma természetét közelebbről is megvizsgálni, mielőtt elhamarkodottan ítélkezünk.

 
Miskolc bonyolult város, ahol a Fidesz-Jobbik szövetségnek háromnegyede van - immár ötödik éve. Ez baj. A romák és nem romák együttélése pedig enyhén szólva sem harmonikus. Ez is baj. Összeült három ellenzéki párt (MSZP, DK, Együtt-PM) helyi szervezete, hogy megpróbálják kimozdítani szeretett városukat a jobboldal és a dühöngő rasszizmus fogságából. Kerestek több jelöltet, párthoz köthetőeket is, de mindegyikről kiderült, hogy vagy nem vállalja a brutális kihívást, vagy esélytelen egy szorosabb mérkőzésre is. Megjegyzem, azok a vélemények "tetszenek" a legjobban, amikor azt írják a Facebook-on, hogy nem lehetett abban a városban egy tisztességes tanárt, orvost vagy bárki mást találni? Jelentem: nem lehetett. 
 
A három párt - nem véletlenül - heteken át tárgyalt, mire meggyőzte Pásztor Albertet, a második Orbán-kormány által túl autonómnak tartott, emiatt nem sokkal a 2010-es kormányváltás után távozó rendőrfőkapitányt, hogy vállalja el a feladatot. Mondom még egyszer: a három párt közösen tárgyalt a 2009-ben elhíresült mondataival ismettté vált rendőrrel. A megállapodás megszületett: a három párt közösen felsorakozott a jelölt mögé, noha mindannyian tudták, hogy Pásztor menedzselése, ha úgy tetszik, kommunikálása - finoman szólva - nem lesz zökkenőmentes. Mégis vállalták a konfliktust, és Pásztor is nyilván abban a hiszemben mondott igent, hogy mind mögötte is maradnak, és ezt a küzdelmet a régi mondatokkal, de Miskolcért végigcsinálják. Végül az Együtt-PM a délelőtti bejelentésről délutánra lehátrált, ezzel bizony komoly gondot okozva a szavahihetőségi vákuumba kerülő helyi szervezetüknek. Nekik maradt helyben a megbízhatatlanság szégyene, míg az országos központnak - amely mindvégig tudott a helyiek tárgyalásairól - az emberi jogok feltétlen tiszteletének imázsa.
 
A Fidesz pedig, amely aznap aggódva figyelte, hogy Pásztor személyében komoly kihívója akadt sok szempontból besározódott polgármesterének, estére azt láthatta: megölik ezek egymást nélkülünk is. A Fidesz ugyanis tudja, hogy a volt rendőrkapitány helyben népszerű és elismert közéleti szereplő, akinek a romák között is respektje van. Híres volt megvesztegethetetlenségéről, baloldaliságáról. Felesége tanárnő, aki romák százait tanította és tanítja a városban.
 
2009-es mondatai nem voltak szerencsések, sőt kínosak, vállalhatatlanok voltak. Szavainak akusztikája és tartalma a hatalomban levő MSZP-SZDSZ-nek kárt okoztak. És innentől sorjáznak a kérdések, amelyekre nem lesz könnyű válaszolni.
 
Ha valaki megfogalmazott rossz mondatokat, vagy követetett el emberi és politikai hibákat, akkor örökre bélyegezzük meg? Tegyük ezt akkor is, ha azóta elnézést kért azoktól, akiket megbánthatott? Ha az ellenzék szövetségesi politikáját nézzük, hányan olvastak már mindent Gyurcsány Ferenc fejére? Pedig ettől még megkerülhetetlen szereplője a demokratikus oldalnak, pártjával együtt fog működni az MSZP és az Együtt-PM. Vagy a DK-nak hátat kellett volna fordítania egy életre Bajnai Gordonnak, miután Bayer Zsolttal és a Jobbikkal meneteltek a Székely Menetben? Netán Simon Gábor vagy Puch László miatt ne álljunk szóba az MSZP-vel? Mondjunk nemet Botka Lászlóra Szegeden, Tittmann Jánosra Dorogon, vagy Szitka Péterre Kazincbarcikán, sikeres szocialista polgármesterekre Simon miatt? Tényleg nem megy el a Liberális Párt az Orbán-rendszer elleni, a DK által szervezett tüntetésre, mert egy helyi MSZP-DK-Együtt-PM-jelölt öt éve helytelenül fogalmazott, miközben saját elnökük azt nyilatkozza, hogy örül, hogy normális beszélő viszonyban van újra Orbán Viktorral? És ha a Pásztort ugyancsak támogató MSZP szervez valamit, arra is nemet mondanak, vagy csak Gyurcsányra vonatkozik a verdikt? Arra az emberre, aki a közös áprilisi listára javasolta Fodor Gábort...
Netán az a közíró a hiteles, aki most számon kér, miközben önmagát LMP-szavazóként aposztrofálja? Az LMP vezetője a Házbizottság jegyzőkönyve szerint azt mondta, hogy a parlamenti ülésteremben inkább a jobbikos szakértőkkel közös páholyt kéri, mint hogy a többi ellenzéki párttal kelljen közösködnie. Ez akkor rendben van? A Jobbikot elhajtó Pásztor pedig esélyt sem kaphat?
 
Ha Pásztor 2009-ben - nem elég árnyaltan - leírt egy jelenséget a városi bűnözési statisztikáról, az együttélés nehézségeiről, akkor meg se fontoljuk, amit mond harminc év rendőri tapasztalatával a háta mögött? Meg se próbáljuk megérteni, hogy Miskolcon mitől van háromnegyede az Orbán-Vona párosnak az elhangzott mondatok után öt évvel? Vagy Miskolcnak most már annyi, maradjon is így? Úgy kell nekik? Majd Pestről megmondjuk, hogy ha valakik felszállnak a buszra Miskolcon, akkor nem illik rettegni? Biztos, hogy az eddig adott, amúgy helyes, de mégis csak tisztán emberi jogi válaszaink elégségesek ennek a ki nem beszélt konfliktusnak a megoldására? Elkészültek már a romák beilleszkedésére, oktatási, kulturális csatlakoztatására tervezett programok? Vannak már ehhez számítások, hogy mennyibe kerül, elindult már erről bármiféle társadalmi vita? Hogyan győzünk meg egy jelentős többséget arról, hogy adóforintjaikból bizony, százmilliárdokat kéne költeni erre a programra, miközben saját tartózkodásukat, félelmeiket, előítéleteiket is le kellene győzniük, hogy ez a több éves, talán évtizedes program sikeres legyen? A roma emberi jogi párt hány szavazatot is kapott a választáson? 
 
Gyűlölöm és megvetem a rasszizmus minden formáját, de az sem korrekt, hogy most a DK-ra próbálnak ráverni egy vádat, miközben három párt talált egy jelöltet, aki végre mozdíthatna valamit Miskolcon. Abban a városban, ahol a DK a közgyűlést megzavarva tiltakozott a romák kitelepítése ellen. Miért nem hallgatjuk meg Pásztor Albert terveit, elképzeléseit?
 
Eszembe jut a 2008-as Út a munkához program, amelyet a Gyurcsány-kormány vezetett be. Megvetés volt rá a válasz. Balliberális közírók egész hada gyalázta a közmunkát, mondván, rabszolgaság, éhbér és semmi más. Ma egy ország háromnegyede (!) tartja az Orbán-kormány (!) egyik legsikeresebb projektjének még akkor is, ha a feladat és az összeg, amit a közmunkás kap, gyakran megalázó, illetve kevés. Az emberek túlnyomó többsége azonban úgy látja, legalább csinálnak valamit ezek az emberek és van okuk arra, hogy reggel elinduljanak otthonról. Akkor az emberek túlnyomó többsége ostoba lenne? Vagy csak más válaszokat ad magában társadalmi kérdésekre, mint publicistáink és szociológusaink nagy része?
 
Itt állok én is a kérdéskupac tetején, és én sem tudom a válaszokat. Lerasszistázhatnak, miközben ez az egész nem maradhat úgy sem, ahogy eddig volt. Megbélyegzés helyett beszélgessünk, érveljünk. Szülessenek szocioriportok Miskolcról és környékéről. Menjünk el Pásztor Albert kampányára. Ha nem jó, vagy vállalhatatlan jelölt, még mindig megvonható a bizalom, de ne ítéljünk meg Pestről mindent. Adjunk egy esélyt, hátha éppen ez a jelölés nyitja meg a vitát arról, amiről nem szokás beszélgetni.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>