Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Ne legyen Szili 2!

2013-10-30 10:08:13


Nagyon nem lenne jó, ha az MSZP ugyanabba a hibába esne, mint a 2005-os köztársaságielnök-választás idején.
 
Akkor pontosan ugyanolyan elánnal és megalapozatlan magabiztossággal hirdették, hogy nem kell aggódni, a házelnök asszony remek választás a legfőbb közjogi méltóság posztjára, mint ahogy most ragaszkodnak foggal-körömmel az Együtt-PM-mel kötött megállapodáshoz.
 
Akkor is azt mondták, akinek nem tetszik, az is vegye tudomásul, a végén úgysem lesz más választás, mint elfogadni Szilit. Akkor az SZDSZ-nek szólt az ukáz. Nem hallották meg, hogy a liberálisok előre bejelentették: nem fogják támogatni a szocialista jelöltet. Az első két elbukott választási forduló után Szilit még vissza lehetett volna léptetni - Glatz Ferencet az SZDSZ másnap megszavazta volna -, de az MSZP nem engedett. Hiába kérlelték őket többen is: Szanyi, Toller, Baja, Puch és Szili más támogatói azt hajtogatták: meglesz a másnapi sima többség.
 
Nem lett meg. Jött Sólyom László, aki működésével tevőleges részt vállalt a fideszes kétharmad előkészítésében.
 
Most hasonló a helyzet. Megköttetett egy kétpárti paktum, amelyet a változást akarók többsége elégtelennek tart. Ilyenkor érdemes hátra lépni és végiggondolni, mi a baj?
 
A baj az, hogy az MSZP és az Együtt-PM nem fedi le a demokratikus közösséget. Meg kell hallani az október 23-ai tömeget. ÖSSZEFOGÁS, ezt kiabálta a kórus.
 
Az ország érdeke az lenne, hogy Mesterházy Attila - és persze Bajnai Gordon is - újra gondolja a kettejük megállapodását. Tudom, hogy nehéz lenne a pártjaik előtt ezt megmagyarázni, de meg kell érteniük a kor parancsát.
 
Ne ismétlődjék meg a 2005-ös történet. Szili miatt ne jöjjön Sólyom, egy rossz kompromisszum miatt ne maradjon Orbán.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyedülálló digitális rendezvényplatformot fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Ka...
Bővebben >>