Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Nincs ellenzéki klubélet rendőrök nélkül

2014-11-10 19:43:24


Pénteken az Aurórában előadást tartott Konok Péter az 1918-21 közt zajló forradalmi hullámról, aminek a remélt per rettegett vége lehetett volna - a végül elmaradt - világforradalom; majd Melegh Attila az 1910-es, 1920-as évek szovjet társadalomtudományának eszméiről tett megállapításokat. Ezzel párhuzamosan ugyanitt búcsúztatták barátai Rózsa Milánt.

Két ismerősömmel éppen a kapuzatban álltunk, amikor három felhergelt szomszéd vagy s z o m s z é d tört ránk, hogy zaj van. Az előadás meg a búcsúztató már csak nagy zajjal jár, ugye. Mivel nagyon meg voltam döbbenve a túlzó indulatokon, amelyek úgy zuhantak ránk, olyan érzelemdúsan, mintha szerelmi dráma részesei lettünk volna, ezért igyekeztem alaposan figyelni a viselkedésüket. Ez nem tetszett nekik, mert egyikük abba is belekötött, hogy nekem túl nagyok a szemeim, "amikkel nézek". Ekkor M. úgy látta, jobb, ha én visszavonulok, és csak ketten maradnak kint a valakikkel. Hamarosan visszajöttek, azt mondták, minden oké, elmentek a valakik. Majd egy óra múlva megjöttek a rendőrök, elöl a kék, mögöttük a piros sapkások, és majdnem annyian voltak, mint mi. Sosem gondoltam volna, hogy ennyien kellenek egy kis zajhoz -- már, ha az volt. Mivel évek óta hozzá vagyok szokva, hogy a szellemi műhelyeken, és a budapesti Soho egyes helyein szeretnek vendégeskedni, gyakran úgyis, hogy ott van Csillag Ádám, ezért sosem hagyom ki, hogy megkérdezzem őket állati cukin, hogy mégis miért jöttek. Erre a célra rendszeresítettem a neszesszeremben 2 hajgumit meg 2 színes csit-csatot, valahogy a két copf meg a naivság tetszik nekik... Mindig max. 5 perc alatt kimondják, hogy
- maguk se tudják, mire jó ez
- ez c s a k parancs
- legalább beszélgetnek emberekkel, mint most velem, és így nem olyan unalmas a szolgálat
- stb. (az érzékenyebbeket nem részletezem),

aztán elengedem őket a dolgukra...

Pénteken ugyan kontyban volt a hajam, de legalább nem voltam kisminkelve (ez utóbbi durván fiatalít), és az egyik piros sapkás elmondta, hogy zaj miatt riasztották őket, továbbá szerintük nincs is zaj. Arra a kérdésemre, hogy miért vannak ilyen "ijesztően sokan", valami olyasmit mondott, hogy annak megfelelően kell kijönni, amit mondanak nekik, hogy észlelnek. Azt már nem mertem megkérdezni, nehogy lehulljon a naivság leple, hogy az mégis milyen szintű csendtörés-észlelés lehet, amihez annyian kellenek, hogy percekig kígyóznak be az ajtón, és az egyik felük piros sapkás.

Mindenesetre az eseményeket - mint mindig - sikerült megzavarni, feltartani, az embereket frusztrálni. Hogy már sehol és sehogy ne érezze jól magát a honpolgár. S mi több, ez azoknak se tetszik, akiknek ezt kell csinálni. A lényeg, hogy a vezér jól alszik. 

 
 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Egyetemi Borbirtok és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködése új szintre lép.
Bővebben >>