Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Nyitott kapuk döngetése

2013-10-08 11:18:49


Állítólag ezeket döngette Gyurcsány, mikor október 23.-a közös megünneplését kezdeményezte – legalábbis Bajnai szerint, aki azt is elmondta, hogy az Együtt – az MSZP - vel együtt – már régebben tervezi a közös ünneplést a forradalom évfordulóján.

 

Mit mondjak, meglepett a hír, hiszen negyed évszázados tradíciót tört meg ezzel a Szocialista Párt, nevezetesen titkot tudott tartani. Merthogy az együtt ünneplés döntése valószínűleg a mély titok kategóriájába tartozik, mely ha kiszivárog a tömegek közé, akkor valószínűleg halálosabb hatással járna, mint a Szíriában bevetett szarin harci gáz, de legalábbis nem kívánatos és  visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el a társadalomban.


Még a végén az is elképzelhető, hogy a demokratikus oldal választói abba a hibás feltételezésbe esnek, hogy egységben az erő, és azt gondolják, hogy akár el is lehet hajtani Szeretett Vezérünket a bikabornyú bánatos, kócos farkára, - brrrrrrrr, belegondolni is rettenetes!
Ilyen embert próbáló időkben, mikor Viktornak amúgy is mennyi a gondja, kezdve a MOL-ban elfekvő pénzei bizonytalan helyzetével, folytatva a bajai buktával, az időközi választás elvesztésének fenyegető rémével harcolva!


Aztán lassan fogytán van a csökkenthető rezsielemek száma is, a legutóbbi javaslat a kamionparkolók tündéreinek tarifacsökkentéséről valamiért nem tűnik igazinak, szóval a Vezér mostanában csak maga elé mormolva csóválja a fejét, mint a tanyai ökör: van gondom, nem mondom! Ha kiderülne, hogy a gondosan tervezett Big Nose Action kudarcba fulladt, lehet, hogy egy rövidebb Grazi kirándulást is kellene tennie…


Mindenesetre azért nincs ok az elkeseredésre, a helyzet csak látszólag változott, de a háttérben tovább folyik a demokratikus pávatánc, mely abban különbözik a szociopata pávatánctól, hogy a táncosok az alaplépéseket sem képesek elegánsan előadni, mindenképpen a parasztcsárdás szabályai szerint szeretnék járni a pavanet. A nemkívánatos folyamatot elindításáért természetesen megint Gyurcsány a hibás, ő küldött SMS-t a pártvezéreknek, melyben a néptömegek kívánságát emlegette felszólította őket a közös ünneplésre.


A csapda összezáródott szeretett kollegái lábán, mivel azt már senki sem tudta tagadni, hogy a választók többsége ezt igényli, de azért Mesterházy reménykedett benne, hogy el lehet valahogy majd sumákolni, ellentétben Bajnaival, akinek leszakadt a szívéről a malomkő, és boldogan konstatálta, hogy vélhetőleg megússza a dolgot. Merthogy azt azért titkon ő is sejtette, hogy ő ugyan rendben van elől, mint pártvezér, mégha az összképet kissé rontja is a mellette trappoló Karácsony, Juhász és Kónya, de a család meg Oszkó talán kevés lesz tömegnek.


Amúgy is vérciki a helyzet, mert azt maga az Úr se tudja, hogy Kónya nem pöccent-e be, mikor a szobor-ügyben a szokásos kis aljaskodások során odadobták a jobboldalnak, prédának. És hát tizenöt embernél többet a magas vezetés tagjai közül egyedül ő tud kivinni az utcára, habár a szobordöntögetésre rászervezhettek volna jobban is… - Oszkót meg nem is biztos, hogy jó mutogatni, mert még valakinek eszébe jut a munkáltatója, és ez nemkívánatos gondolati láncot indíthat el – pfű, de nehéz is egy tömegpárt vezetőjének lenni!


De azért persze azt nem tűrhették, hogy Ferkó tematizálja a közbeszédet, át kellett venni a kezdeményezést, de úgy, hogy Mesterházynak, pártjának kongresszusa előtt már ne kelljen semmiben sem állást foglalni, akkor nem hibázhat, nem lesz miért támadni. Így aztán Bajnai igent mondott a közös ünneplésre, sőt, azonnal ki is bővítette a kört, abban a hitben, ha ott lesz minden demokratikus, orbánkergető erő, akkor a sok közül egy lesz csak Gyurcsány, majd szépen beleolvad a tömegbe. Jó terv, már csak Gyurcsány van útjában a megvalósításának, ezt azért a Bajnai-Mesterházy duó is sejtheti, mert az eddigiektől eltérően már nem két, hanem három nagy ellenzéki erőről beszélnek, gondolom, nagy szívtáji fájdalmak közepette.


Bajnai egyébként úgy interpretálta a dolgot, hogy átfogó megmozdulást tervez az Együtt-PM Szövetség, amelyen minden Orbán ellenes ellenzéki erő képviseltetheti magát. Ebből pontosan kiderül, hogy Bajnainak fogalmi zavarai vannak, mert láthatólag nem tud egzakt különbséget tenni az „elmegyek hozzátok vendégségbe” meg a „főzzünk együtt ökörpörköltet” kifejezések között, mert, ugye, az ördög a részletekben lakozik.


Nem mindegy ki beszél azon a rendezvényen, milyen időtartamban, az egészet kinek a rendezvényeként kommunikálják. Merthogy van, aki az ellenzéki összefogás tüntetésére elmegy, de mondjuk, van, akinek  Juhász ott állhatna a sarkon napestig egy zacskó – na, jó, legyünk kíméletesek – gyógypemetefű cukorral, azzal sem tudná odacsalogatni.


Szóval ne legyünk azért előre túl boldogok, mert a hátországban az öreg partizánok és partizánkák még szorgalmasan robbantgatnak, például az MSZP zenebona-szakácskönyv-tyúkudvar portálján a legfontosabbnak az tűnik, hogy egy kissé már aktualitását vesztett Gyurcsány-fikázó levelet tegyen közzé a szerkesztő, gondolom, a választási egységfront összekovácsolásának érdekében.


Orbánról már tudjuk, hogy hol fog beszélni az ünnepen, a mieinkről még azt sem, hogy hol lesz az a zsákutcácska, ahol felmászhatnak a színpadra.


Azért haladunk, ütemesen - innen már csak egy kis lépés a közös lista, de azt azért javasolnám, hogy a Pató Pál Párt is képviseltesse magát a rendezvényen...

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>