Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Orbán cui prodest

2015-09-10 09:49:20


Seneca drámájában a mondat így hangzik: Cui prōdest scelus, is fecit; azaz: „Akinek jól jött ez a vétek, no éppen az követte el.”

Kinek állt érdekében, kinek használt ez az egész unortodox, illiberális, jobboldali populista államépítés?

Orbánnak és csókosainak, meg a hozzájuk verődő csápolóknak!

 

Állítom, miután a környezetemben lévők életszínvonalát figyelem már 2010 óta, hogy a súlyos anyagi nélkülözésben lévők száma nőtt az elmúlt öt esztendőben.  Országosan is igaz lehet, ez egyre több statisztikából, adatból látszik. A gyermekszegénység területén viszont egyenesen katasztrofális a kép: az EU statisztikai hivatalának átfogó adatai szerint míg 2008-ban a magyar gyermekek 24,4 százalékának kellett szembenéznie komoly anyagi nélkülözéssel, 2014-ben már 35 százalékuk járt így.

 

Ha történt is némi javulás ezen a téren, akkor is kijelenthető, hogy az összlakosság majd egyharmada manapság mélyszegénységben él. Hiteltörlesztéssel, vagy közüzemi díjakkal kapcsolatos hátralékuk van, anyagi okokból nem rendelkeznek személygépkocsival, évek óta nem voltak üdülni és váratlan kiadásokra nincs fedezetük!

 

Bezzeg a rezsidíjon a legtöbbet a már említett csókosok és csápolóik kaszáltak, egyszerűen azért, mert a legtöbbet fogyasztók ők voltak, anyagi helyzetüknél fogva. Tán cáfolod, Viktor? A hiteleknél történt végtörlesztés lehetőségéből vajon ki húzta a legnagyobb hasznot? Ne mond már, hogy a súlyos anyagi nélkülözésben lévők, akik örültek, hogy lyuk van a fenekükön. Ne mond már, hogy ők fognak kuncsorogni tömegével a vissza nem térítendő állami támogatásokra, még a kisebb jelentőségűekre sem, hát még a nagyobbakra. Egy ablakcserénél is már követelmény, hogy a pályázó elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be azt, az a természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan - tulajdoni lapon szereplő - tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a Kormányzati Portálon. Nehogy már az említett súlyos anyagi nélkülözésben lévők közül bárki is megfeleljen ennek a követelménynek!

 

Miért is csodálkoznál azon kedves olvasó, hogy az esztergomi hercegprímás embercsempészetet emleget, mint jogi akadályt, a katolikus egyház menekült befogadását elutasító magatartásával kapcsolatban, miközben a minap a hozzá tartozó két egyházmegye több mint egy milliárd forint állami támogatást kapott. Iványi szegényekkel törődő, szegény egyháza persze ilyen javakban nem részesül. Cui prodest. Erdő a politikának megfelelően, a kiváltságos csókosok és csápolóik érdekeinek megfelelően beszélt, Iványi meg a szegényekért hirdet igét. Mekkora különbség!

 

A mélyszegénységben élők kapcsolati tőkéjéről már nem is beszélnék. Oka az, hogy nincs is nekik. Kockás füzetbe nem a csókos számításba vehetők elérési adatait írják fel, hanem kisbolti vásárlásaik adósságait, melyeket majd, ha lesz miből, akkor kell kifizetniük. Hol vannak ők attól, hogy képzelt tanácsokat osztogassanak milliókért, vagy közbeszerzési pályázatokkal szerezzenek újabb milliárdokat, meghívásos alapon. Mert akinek semmije sincs, az annyit is ér, mondta anno a vásárhelyi előember, mostanság a miniszterek minisztere.

 

Na persze, nekik, Orbánnak és csókosainak, meg csápolóiknak van mit a tejbe aprítaniuk! Azért nem ártana, ha megszívlelnék a tizenkilenc éves üstökös költő, József Attila sorait!

 

Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.

Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.

Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.

 

Orbán és csókosai, csápolóikkal együtt tudhatnák, hogy ma még szelíd a nép, fát lehet vágni a hátán, annak az említett nyomorgó egyharmadnak is. Jó lesz vigyázni, mert ha egyszer megindulnak, nem lesz ki meg tudná őket állítani. De megindulhatnak ám a félreértések elkerülése végett úgy is, hogy a következő választásokon szavazataikkal elsöprik majd az említett csókosokat!

És törvényt is fognak ülni a hollókon, akik konokul védelmezték éveken keresztül harácsolt kincseiket, melyeket a holló a hollónak nem vájja ki a szemét alapon, kormányzásuk idején szereztek!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>