2013-08-30 08:28:57

Miután nemrég elmúltam tizenhat éves, ezért ha azt tapasztalom, hogy történik valami első pillantásra érthetetlennek tűnő dolog, azonnal az okán kezdek gondolkodni, mivel tapasztalataim, és a nálam kissé jelentősebb gondolkodók szerint sincs okozat ok nélkül.

Most megint találtam magamnak spekulálnivalót.

A ma megszületett ellenzéki megállapodás láttán szomorodtam el, mert azt nem gondolnám, hogy egy ennyire életidegen, alacsony nyerési esélyt adó politikai  megoldás ok nélkül születik. Lehet persze ezt a megoldást is mosdatgatni, idomítgatni, csiszolgatni. Sok múlik még azon, hogy az MSZP kiket von még be ebbe az alkufolyamatba, maga mellé tudja-e állítani a teljes baloldali szavazótábort, be tud-e húzni saját táborába olyan választói csoportokat, mint például a nyugdíjasok vagy a nyugdíj előtt állók, pedagógusok, egészségügyi dolgozók - vagy lesznek olyan csoportok, melyeket belekényszerít az önálló  szavazatgyűjtésbe, a reménytelen küzdelembe, melyben a rájuk adott szavazatok szinte törvényszerűen vesznek majd el.

De hogy jutottak ide a magyar demokraták?

A probléma vizsgálatánál az első kérdés, melyet fel kell tenni, a „cui prodest?” - azaz kinek használ ez a helyzet? Nem hinném, hogy lenne Magyarországon ember, aki erre a kérdésre kapásból ne válaszolna, és a válasz nem kétséges - a helyzet haszonélvezőjének megjelölt személy a jelenlegi miniszterelnök lenne. Ő az, aki előre bejelentette, hogy több ciklusra előre megköti az ő kormányát követő bármilyen kormányok kezét, ő beszélt egy hosszú távon kormányzó centrális politikai erőtérről, ő az, aki fékeket és ellensúlyokat épített be a magyar államigazgatásba bármilyen más politikai erő és bármilyen más, az övétől eltérő politikai törekvés ellen.

És szerintem ő az, aki ezt a helyzetet nagyon ügyesen és nagyon következetesen előidézte.

Van erre egy formás kis összeesküvés-elméletem, megosztanám az unatkozó olvasókkal!

A történet még a Gyurcsány-kormány alatt kezdődött, amikor kiderült, hogy a Fradi és az Újpest szurkolótáborának részvételével végrehajtott puccskísérlet az utcán nem jött össze, a fegyveres lázadástól pedig visszarettent a Vezér, hát kiszállt a páncélozott BMW-ből és elhatározta, hogy politikai úton oldja meg a problémát, méghozzá hosszú távra. Felírta a hálószobája falára: Oszd meg és uralkodj! – és ettől kezdve ehhez tartotta magát.

Első lépés Gyurcsány kiiktatása volt.

Sajnálatos módon erre maga Gyurcsány adta meg a lehetőséget, mikor egy politikai taktikai lépése mögé nem szerzett fajsúlyos támogatókat, így aztán, amikor párttársai számára is váratlanul lemondott 2009 márciusában miniszterelnöki tisztségéről, akkor párton belüli ellenzékének, mely már alig várta a nyílt fellépés lehetőségét. A belső ellenzék Simicskával állítólag igen jó viszonyt ápoló és sok szép közös üzletet lebonyolító Puch László vezetésével a pártelnöki tisztségről is lemondatta Gyurcsányt, majd cirkuszi állapotokat teremtve a végtelenségig lejáratta a szocialistákat.

A liberálisok addigra már saját magukkal sem értettek egyet, már minden tag volt legalább egyszer pártelnök, a teljes szétesésük percek kérdése volt, amikor mint Afrodité a pöcegödörből kiemelkedett a politikai semmiből Orbán volt ügyvédje, Schiffer András.

A politikailag súlytalan ügyvéd rejtélyes forrásokból származó százmilliónyi jó magyar forintjával megalapította a kóbor liberálisok és akol nélküli környezetvédők befogására szakosodott Lehet Más a Politika nevű pártját, mely aztán négy év ádáz munkájával bebizonyította, hogy dehogyis lehet más a politika…

Viszont arra remekül bevált, hogy lehetett reménykedni bennük, meg rájuk szavazni, merthogy a szocik erre zsigeri okokból egy liberális számára alkalmatlanok voltak - fúj, piszkos komcsik!

És még egy dologra optimalizálták megalapítói: az új ellenzék bomlasztására, merthogy az elerőtlenedett szocik miatt csak akkor válhatott Orbánra veszélyessé az ellenzék, ha egységesen lép fel, ezért ez ellen tenni kellett. Tettek is, egészen addig, ameddig már annyira kilógott az orbáni lóláb, hogy a struktúra használhatatlanná vált, ekkor átszervezték, osztódással szaporították, és innentől már két pártocska serénykedhetett az ellenzék egységének megakadályozásán: az LMP és a PM – a Párbeszéd Magyarországért, mely a mai napig teszi a dolgát, mint azt a részeredmény is mutatja.

Közben azért a Szocialista Pártot sem lehetett magára hagyni, és amikor Gyurcsány megpróbált volna életet lehelni a szinte tetszhalott állapotban levő pártba, akkor kitört a gyalázat, a volt pártpénztárnok ismét aktívvá vált, és a személyes ambíciói miatt aggódó fiatal pártelnököt nekiküldte Gyurcsánynak, majd amikor sikerült kenyértörésre vinni a dolgot, akkor búcsúzóul – szép nagy sajtónyilvánosság mellett elintézte még, hogy a távozó Gyurcsányéknak ne lehessen parlamenti frakciójuk.

Így aztán a Szocialista Pártot sikerült majdnem súlytalanná, a megalakuló Demokratikus Koalíciót majdnem cselekvésképtelenné tenni. Gyurcsány álma egy olyan párt volt, mely félredobva az ideológiai kötöttségeket tömöríti a magyar demokratákat, a konzervatív liberálisoktól a liberális konzervatívikon keresztül a liberális szocialistákig. Sikerült elfogadtatnia elképzelését olyan liberálisokkal, mint Bauer Tamás, olyan konzervatívokkal, mint Debreczeni József, így hát Viktornak ismét teendője támadt.

Oszkó Péter, Bajnai barátja és kormányának pénzügyminisztere akkor már ez OTP egyik leányvállalatának élén kamatoztatta a gyurcsányellenesség terén szerzett múlhatatlan érdemeit, nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy Bajnai felbíztatása a politikai visszatérésre valahonnan onnan indult útjára, esetleg némi finanszírozási ígérettel is megspékelve. Bajnai kiválóan alkalmas volt arra, hogy ellopja a show-t Gyurcsánytól, egyébként meg elege lehetett abból, hogy Gyurcsány kreálmányának tartották, ezért beleállt a szerepbe és széles demokratikus összefogást hirdetett.

Megvezették, mert mutattak neki egy Milla-gyűlést, elhitették vele, hogy azok, akik ott csápoltak, majd mind az ő szavazói lesznek, és elhitették vele azt is, hogy Juhász-füvész egy valaki. A Szolidaritás, mely az egyetlen valóságos elem Bajnai követői közül, egymagában kevés súlyt adni neki, ezért aztán az LMP is osztódott és a látszólag épkézláb felével, a Párbeszéd Magyarországért frakcióval együtt delegálták a békétlenséget Bajnai politikai tömörülésébe. Ott Karácsony és Jávor Benedek azonnal úgy beszéltek, mintha nem férne el egész pártjuk egy presszó női mosdójának előterében, így aztán az Együtt2014 néven futó konglomerátum belsőleg is ellentétektől feszül, Bajnai pedig ki van szolgáltatva alvezéreinek, akik meglehetősen önjáró módon kezelik ennek a pártszerű képződménynek az ügyeit.

Hogy miért éppen velük álltak szóba a szocik, annak csak egy oka lehet, nevezetesen, hogy pártjuk ezer szállal összefonódott vezetése, és ha jól sejtem, Simicska ezt tartotta célszerűnek, merthogy ez egy kezelhetőnek tűnő formáció, míg például Gyurcsány kiszámíthatatlan, és hát a képességei sem adnak alapot olyan illúziókra, hogy egyszerű lenne elbánni vele. De azért még tenni kellett azért, hogy a szocik tekintélye ismét a bányászbéka feneke alá kerüljön, erről szólt az elmúlt néhány hónap.

Most itt tartunk, ami pedig a továbbiakat illeti az annak függvénye, hogy melyik politikus jön rá, hogy báboztak vele, mindenesetre Bajnai már úgy néz ki, mint a vesztes kakas, míg Mesterházy úgy néz ki, mint a jóllakott napközis. Mesterházyn sok múlik, mindenesetre most kell adni neki is kis időt, aztán majd meglátjuk, merre mozdul, fel tud e nőni a feladathoz.

Ha az ellenzéki egység irányába, akkor támogatnunk kell, őt is, Bajnait is, Gyurcsányt is, meg mindenkit, aki hajlandó tenni valamit a mi diktátorocskánk undorító uralma ellen.Persze a megosztó taktika nem állt le, most a szélsőjobb került sorra, éppen osztódnak, hogy Vona se gondolja, hogy a nemzeti fák az égig nőnek.

A Vezér nem bíz semmit a véletlenre…