Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Polt Péter ébresztő

2015-01-13 10:14:33


Ideje lenne már a sajtóra is figyelni, függetlenül attól, hogy az ott megjelentek hiába jutnak az ügyészség tudomására, nem képezhetik tárgyát büntetőeljárás megindításának, a legfőbb ügyész szerint. Azért én nem bánnám, ha ezt a cikket feljelentésként értékelnék és legalább feljelentés kiegészítését rendelnék el, bekérve az alábbi intézményektől, szervezetektől az itt megjelölt iratokat. Nem kellene a törvényesség feletti őrködést átaludni, de még úgy tenni sem, miközben a világ már tudja, hogy ezen a strázsahelyen mennyire lojálisak a mostani hatalomhoz. Az ingatlan mutyik lángja idehaza már az égre csap, óceánokon túl is jól látszik.

 

Arra kérem először is a fideszes beágyazottságú legfőbb ügyészt, remélve, hogy nem sértő számára ez a tényszerű megállapítás, hogy adjon tájékoztatást arról a négymilliárdra taksált – vagyonvesztés miatti feljelentés sorsáról, melyet a közelmúltban tett Juhász Péter a legfőbb ügyészségen. Sor került-e továbbá azzal az üggyel való egyesítésre, melyben az ügyészség a belvárosi önkormányzat korábbi jegyzőjét és egy vállalkozót már gyanúsítottként ki is hallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint. Ha nem, akkor miért nem?

 

És ha már itt tartunk, hagy emlékeztessem a Fidesz gyökerű, mindenható ügyészségi legfőbb vezetőt arra, hogy több mint tíz éve folyik eljárás a Kulcsár ügyben. Elmondaná a közvéleménynek, hogy mi az oka ennek az időhúzásnak? Továbbá adjon tájékoztatást arról is, hogy milyen eljárási mulasztások történtek ebben az ügyben a nyomozó hatóságok részéről és azokat kik, milyen módon követték el.

 

Mit szól ahhoz a legfőbb ügyész úr, hogy a Gellért hegyen a Bérc utca 6/b szám alatt erdőirtás folyt, mi ez, ha nem a környezetkárosítás, azon a telken melyet a fővárosi önkormányzat adott el alacsonynak tűnő áron, s ahol egy luxusvilla épül most a felcsúti Mészáros polgármester tulajdonában lévő Kft által. Csak nem képzeli Polt Péter, hogy majd én járok utána! Tegye a dolgát az ügyészség és fűzesse hosszú pórázra a bűnösöket, végigvezetve őket főműsoridőben a televízió nyilvánossága előtt. A BFVK Zrt. értékbecslése 376 milliós árat állapított meg a Budai Várra, a Dunára, a Bazilikára és a Parlamentre néző erdős területért, melyet két oldalról az utóbbi évtizedekben épített méretes luxusvillák vesznek körül.

Miért tetszenek csodálkozni, ha szövetségeseink lekorrupcióznak bennünket? Ők is olvassák a hazai híreket, csak az itthoni ügyészség nem? Akad itt olvasnivaló bőven. Teljes cikk: atlatszo.hu/?p=15460 Nem kell állandóan azzal jönni, hogy a médiában megjelentek nem értékelhetők feljelentésként, tessék csak a törvényes felügyeletet hatásosabbon gyakorolni ezekben az ügyekben és a fővárosi gyanús ingatlaneladásokat szíveskedjenek egyesíteni. Nehogy már én mondjam meg mi a teendő. A helyszínek adottak, az egymással összefonódó személyek ismertek, a kárösszeg dokumentált, az esetek némelyikében már folyamatban van valamilyen eljárás, mire várunk még? Tán arra, hogy az érdekeltek majd feljelentik magukat?

 

Egy szónak is száz a vége, ideje már, hogy a hazai ügyészség lépjen ezekben az ügyekben, gyorsan és hatékonyan. Ha a sukorói ingatlan ügyben annyira sürgős volt szakértők bevonásával tisztázni az eladási és vételi értéket, akkor most mire várunk? Fűzzék csak föl bátran az egészet Juhász Péter által tett feljelentés miatt folyamatban lévő eljárásra, ne csak a feljelentővel szembeni nyomozással foglalkozzanak olyan nagy lendülettel. Ügyészség! Ébresztő! Lássuk ezeket az ingatlan mutyikat, mi van mögöttük, tegyék végre tisztába, hogy lássa mindenki miről van itt szó. Rosszindulatú rágalmazásról, fondorlatos politikai indíttatású összeesküvés-elméletről, vagy tényszerű, bűnös, törvénysértő összefonódásról, hivatali visszaélések sorozatáról, melyet bűnszövetségben követtek el.

 

Nem kellene annyit szöszmötölni, mint a Kulcsár ügyben! Jó lenne ezeket az ingatlanos ügyeket azonnal és nem tíz éven belül befejezni. Halaszthatatlan nyomozati cselekményekre van szükség, nem pedig falból, kifelé szunyókálásnak tűnő, jogi furfanggal megindokolt semmittevésre! Ébresztő Legfőbb Ügyész úr! Jó reggelt Polt Péter! Keljen fel, míg nem késő!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>