2015-03-11 13:16:05

A beszélgetés apropóját Scheiring A progresszióra éhezők viadala c. dolgozata adta. Kalmár expozéjában felveti, hogy a mai Európában a tőkével való konfrontáció nem lesz elkerülhető, és amennyiben ezt nem a progresszió képviseli, a barna pestissel kell szembenéznünk. Ezt rövid történelmi összefoglalóval támasztotta alá, miszerint a magyar progresszió története, lényegében a fejlett Európához való felzárkózás kísérlete. Görcsös igyekezet, számtalan kudarc Zrínyitől Kossuthon át Károlyiig. Ez a nyugatos igazodás azért is szomorú, mert lényegében Európa minket egy hazug gyarmati függőségben tartott szinte mindenkoron. Történelmünk sorsfordulóin a magyar elit egy része elárulta a hazát, elfogadta ezt az alig burkolt gyarmatosítást, de mindenkoron voltak lázadók, akiket legyőzni csak elüldözéssel vagy fizikai kiírással lehetett. Ennek a torz történelmi fejlődésnek lett a következménye a XX. század két világháborúval, trianonnal, vasfüggönnyel és rendszerváltással. A magyar progressziónak tehát nem a társadalmi fejlődés a célja alapvetően, hanem a felszabadulás. A magyar progressziónak idáig a történelmünkben nem volt szerencséje: a hatalom közelébe csak katasztrófák után kerülhetett, 1918-ban, 1945-ben és 1990-ben. A jelenlegi sajnálatos tény az, hogy egyre több az eszkimó és egyre kevesebb a fóka, ezért káosz van és emiatt az emberek jelentős része elfordul a baloldaltól és a radikalizmust elvető politikai irányzat helyett a radikálisnak tűnő szélsőjobb irányába fordul – így megpróbál kiutat keresni. Erről a tévútról eltéríteni a tömegeket nem könnyű feladat, de meg kell próbálni, különben elér minket a barna pestis – zárja gondolatait.

A másik baloldali politikai gondolkodó, Scheiring szerint a legfőbb probléma a baloldal identitásválsága, azaz nincs öndefiníció és jövőkép, ebben feltételezhetően igaza lehet, mert más dolgozatok is felvetik e problémát. Egyedül szimbolizmus van, az is ellenkező előjelű, a baloldali szimbolizmus pusztán az elégedetlenség verifikációja, ahogy ő mondja, „szimbolikus elégedetlenség”. Példaként Gyurcsány Ferenc brandje köré felépített negatív szimbolizmust említi, ami szerinte azért alakult így, mert a jobboldal észrevette, hogy a baloldalon ő tudta lázba hozni az embereket. Ezzel a gondolatiságával sincs egyedül, miszerint „Gyurcsány Ferenc körüli visszásságok nem a személyéről szólnak, hanem egy kollektív kirekesztésen alapuló stratégia szimbólumaként használják őt”, írja egy másik szerző, aki nem csak a politikai jobboldalt látja ebben aktívnak. Megoldásnak pedig a szociális fejlesztő állam ideáját látja Scheiring, amely közgazdaságtani értelemben az emberbe való befektetést jelenti. Legérdekesebb felvetése, hogy van új munkásosztály, s miközben a fogalmat nem definiálja egzakt módon, egy üvöltő és megoldandó jelenségre hívja fel a figyelmet.

Túl nagy vita nem volt a vitában, emellett, amiben maximálisan egyezett véleményük, az a szakszervezetek és az egyre növekvő prekariátus osztály problémáinak felkarolásának fontossága.